hirdetés

Egykéthá, 4-Sben

2005. november 10. - Murányi Zita

Megint beteg leszek. Hajlamosként szenvedélyekbe kergetni valómat, egyébként is önveszélyes vagyok, a nikotintól a társfüggőségig bezárólag nyavalyáim közé tartozhat minden(ki). [...]
Egy ízig-vérig női antológiába, az ízig-vérig női szexusról, miért is ne? Igenek, nemek. Hogy attól fogva a kutya se nyalogatná le rólam bélyegét, csúf, gonosz feminista vagyok? – nem kizáró ok.  Megkésve bár, hallgatni is Arany volt a többieket.

hirdetés

Vagy én veszejtettem el magamat Y-onostul, mindenestül. Sikerült szombatra napolnom a ránk következő randit, színház lesz az egész 5 csillagos világ, ha. Ha addig másképpen nem rende(lke)zkedem be. Mondjuk, elhagyom a luxusosokat is (könnyűszerrel elfelejtek telefonszámot, véletlen rátenyérlek egy gombra, a kis gyárilag hibás mobilkütyümből kitörlöm mindenestől a phonenumberokat) és beállok a hajléktalanok közé. Kondulni -koldulni, kinyikorogni százféle idegenekből egy kis negyedkilós, kenyérsúlyú simogatást. Csak be ne szakadjon az arcocskám alatta, juj! Akkor aztán borogathatnak ki-be. Megint beteg leszek. Hajlamosként szenvedélyekbe kergetni valómat, egyébként is önveszélyes vagyok, a nikotintól a társfüggőségig bezárólag nyavalyáim közé tartozhat minden(ki). Szabaduló művészek ne is kísérletezzenek velem! Hasztalan a nyúlcipő, menekülni nem menekül senki, maximum rossz magam (up&down Dikhe). Hosszútáv nekem se megy elviselni, ha időnként túl elhamarkodottan tör ki belőlem a szabadszelleműsködés. Ha magára hagy a relativitás-elméletem, és a derült égből, hirtelen (hova a jóistenbe?) szippantódik fel a „mágikus idealizmusom” is. Akkor aztán menni kell. Permanens áramlásban leszek, lassan megszokom, ez is szétcsúszásaim egyik formátlansága csak. Öndiagnosztizáltan, visszatérő tüneteim önkoros kórcsoportjai. Lelazításképp szaladok ki(s)írni magamból az irodalomelméletet (vizsgázom). Nem kívánok legjobb dolgozatot, félre is sikerül, eleve kudarcorientált gondolatvezetés irányozta a pennám. Alig órácskán belül tettem le a tollat, elsőként. Belőlem lesznek az utolsók? (Csalfa, vak remények, megúszom ezt is, mondjuk hármassal, négyessel). Mekkora, (micsoda?) egy marha vagyok (már a metrón jut eszembe, rosszul karikáztam be, húztam alá még a teljes metaforákat is). Nem mentség, hogy ezem-azom fájt, hogy félreszemeztem az apró betűkkel. Ha már nem homár, őstulokként, elirányoztam magam az „Éjszakai állatkerthez”, Newpest Központ, Ady Művház (patinás építmény az Árpád úton, palotatermekhez méltó épületbelsővel, kéthetente irodalmi „érdekeket” feszítő előadásokkal). Helyzetet, állást foglaltam (ülőhely híján) sértődés ne essék, az „őrült nők” ketrecén kívül. /epizódszereplő, mi tagadás, bemásztam volna a kalickába szívesen/. Egy ízig-vérig női antológiába, az ízig-vérig női szexusról, miért is ne? Igenek, nemek. Hogy attól fogva a kutya se nyalogatná le rólam bélyegét, csúf, gonosz feminista vagyok? – nem kizáró ok.  Megkésve bár, hallgatni is Arany volt a többieket. Erdős Virág szabadszájú Apuci versét, Bárdos Deák Ági prózaszemelvényeit (Őt itt zárójelesen külön is illesse köszönetem, elég, ha maga tudja, mi mindenért…). Férfi definíciók asszony szemmel, avagy, Éva óta se sejtjük, mitől férges az almánk (csak Nekik persze, teremtésünk koronáinak). A hal a fejétől, mi csupán Testi+Lelki+Szellemi szükségleteink megbonthatatlan hármas egységétől bűzlenénk? - engem olvasásra csigáztak. Újragondolni a jelenmúltamat. A csütörtökömet is kevésbé éreztem elfuseráltnak, félbetöröttnek, mint korábban. Fentebb. A Hold ugyan még mindig csonkán bambult, de a sivatagnémaságot ólomsúlyú sóhajok zajosították: „Ne, ne fordulj balra, kérlek! Ráfekszel a távkapcsolómra és péntekké (óh rabszolgák, énteő, miti félreszabott szexusnők) lesz hirtelen minden…”.

Murányi Zita

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.