Hogyha tartani akarom az átalányt, akkor bele kellene húznom. Mert a lakásfelújításnál tovább még nem jutottam. A dohányzóasztal készen van, a ruhás szekrény is kezd összeállni. Mai kedves barkácsszavunk és verstémánk pedig az élfólia.

Él a fólia, él az élen,
az élfólia az élen áll!
Ne is agyaljunk a miérten,
az élfólia él és élni akar
milliméterre lemérten
teret nyit és sarkot takar.
Ez valódi élfólia, nem is ál!
Úgy vár a nappaliban,
mint tompa káoszban
az éles élés-szabály.

Eredetileg PNL-verset akartam írni, de talán Szilágyi Ákos lett. A tolóajtónál kicsit elszámoltuk magunkat (mi ez a királyi többes?), ha betoljuk nem lehet kinyitni, vagy fordítva. Délután a kábelszolgáltató munkatársait várom, igencsak kiszolgáltatottan, ugyanis nem lehet tudni, hogy mikor jönnek abban az ötórás intervallumban bármikor jöhetnek. Persze öt perccel a kitolási szakasz vége előtt jönnek, de így is kitolnak velem. Pinteri nyugalommal, kiszolgáltatottan várom a szolgáltatókat az üres lakásban. Kocsis úr épp a B....-ban vágat lapokat. Zavaromat csak fokozza, hogy a szerkesztőségben hagytam a tárcám, gyorsan írtam legalább helyette egy másikat. Aztán beszerelték a netet, antireklám gyanánt a műszerész a társaságukat szidta igencsak széles sávban. Még nem lakok ott, de máris van idegesítő szomszédom, aki a legrosszabbkor csönget át. Ez is valami.

A koraesti alkonyat derűs óráit egyetemi barátommal, a buzgó wagneriánus B.-vel számoljuk az Almássy téren. Kezünkben sör. Az EU-komform játszóteret leszámítva igazi nyolcvanas évek, "Vili a veréb"-hangulat árad a téren. Itt csak ritkán voltam kiskoromban, de arra élesen emlékszem, hogy apukám itt csinált interjút Raksányi Kutya bácsival, közben Kutya bácsi pedig velem játszott, aztán meg ment játszani az akkor még Nemzetinek nevezett színházba. Sörözésünk illegális voltára két parkőr figyelmeztetett minket kedvesen, mondván, ha hatóság látja tahóságunk akkor dobozonként 10.000 forint a bírság. Drágább az Almássy téren egy doboz .....-sör, mint mondjuk a Potsdamer platzon egy Delirium Tremens.
Alakul a szigligeti JAK-tábor, idén is a fiatal magyar irodalmat kapom majd ajándékba (augusztus 28). Este beszerzem a létező görögdinnyék legfinomabb darabját, vagyis annak a negyedét. A világbajnokság pedig ahhoz képest (nem is tudom mihez képest) gyorsan eltelt. Alapból a hollandoknak drukkoltam volna, de végül az uru urak mellé pártoltam. Ez a holland csapat olyan mint egy jobb német válogatott, a németek meg, mint egy well-done angol gárda. A spanyolok felmikrózott paellára emlékeztetnek. Ehhez képest az a Giovanni van Bronckhorst lövi az első hollandus gólt a Kígyó térről, aki még a régi nagy csapat (Bergkamp, Seedorf, Kluivert, Van Hooijdonk) idején is ott volt. Akkor mindig totálisan leszerepeltek a totális focival, most visszafogottan döntőt játszhatnak. Válaszul a vébé Diegója, Forlán szintén faxon küld egy gólt a dallamos nevű Stekelenburg kapujába. A Suáreztelenített uru-csapatnál szemmel láthatóan jobbak a mélyföldiek (mélyföldiek - nemlétező sportzsurnalizmus). Úgyis, hogy a liverpooli dokkmunkás Kuyt a középpályán rakkol, kedvenc csapatom, az Arsenal üdvöskéje Van Persie pedig nem a labdákat, hanem a védőket rúgja. Van Persie nagy csalódás, pár éve nyeszletten szaladgált, az angol védők meg faragták, fogát törték, satöbbi. A csatár most is nyeszlett, de most már visszarúg, sőt van amikor előre rúg vissza.

Most pedig indulok a Keletibe, hogy a következő nap(ló) pikareszk módon indulhasson. És még a mai tárcám is meglett!

Szegő János