Azt hittem eddig, hogy ilyen nincs, pedig hallottam már másoktól, hogy van, de nem gondoltam, hogy ez reális veszély, hogy ilyesmi velünk, velem is előfordulhat. Ma reggel, amikor a szerkesztőségben benyomtam a számítógép gombját, olyat tett, mint még soha, azt mondta: le vagy szarva. Legalábbis én így értelmeztem azt, hogy valójában nem mondott és nem is csinált semmit. Se kép, se hang. Akivel történt már hasonló, csak az tudja elképzelni, hogy mit éreztem akkor. Persze, próbálkoztam, nyomtam a gombot 8 másodpercig, rövidebben, hosszabban, de közben valahogy egyre jobban elanyátlanodtam. Ráadásul kb. tíz percem volt a megbeszélt legutolsó időpontig, amíg el kellett küldenem a Literának a tegnapi naplót, de éreztem, hogy ez a legkevesebb, hiszen a könyvtárban van számtalan gép, sikerült is elküldenem időben. A délelőtt nagyjából azzal telt (azon túl, hogy Szabó Tibivel beszéltem többször az a Bárka online ügyeiről, kiemelten kezelve a hetek óta húzódó banner-kérdést, s néhány sürgős levelet megválaszoltam egy másik gépről), hogy az informatikus kollégákkal konzultáltam, jöttek-mentek, nézegették ők is a néma gépet, elvitték a saját birodalmukba, végül négy-öt variációt előadtak, hogy mi lehet a baja: alaplap, winchester, elektronikus, motorikus, s hogy talán, de nem ők, és ki kell vinni a városba valami céghez, de lehet, hogy ők sem, és akkor tovább, és mindenképpen sokba fog kerülni. Könnyen lehet az is ugyanakkor, hogy semmit, de szó szerint semmit nem sikerül már visszanyerni mindabból, amit az a gép tárolt. S hogy mit is tárolt, arról egyelőre nem írok, mert hátha mégis vagy mégse, s oktalan keltem itt a riadalmat. Mindenesetre én azóta végtelenül riadt vagyok, de komolyan.