Eltört történet
2011. március 9. - Kőrössi P. József
Mindent elkövetek, hogy termeljem a feszültséget. Halogatom, minden pótcselekvéssel halogatom, hogy leüljek ahhoz, ami halaszthatatlan. Jövök-megyek, és jövök meg megyek. - Ezen a héten Kőrössi P. József írja a netnaplót a Literán.
- 2011. március 9.
Leila!
Van olyan, hogy gyerekkorodban nem vagy, aztán vénségedre leszel hiperaktív?
Van olyan, hogy gyerekkorodban nem vagy, aztán vénségedre leszel hiperaktív?
*
Aprólékosan beszámolok, hogy is van az, amikor (tőled) megérkezem.
Megállok a ház előtt, behurcolkodok (dom). A konyhában, a bejárat, a pad, és a csikótűzhely közé lerakodok (dom). Ha nincs bent, általában van, de ma például nem volt, gyújtóst hozok (Zsolti gyártotta egész télen). Előbb a csikótűzhelyet rakom meg (újságpapír+kartonpapír+gyújtós+vékony körtefa+vastagabb akác), de még nem gyújtom meg, mert füstölne. Újságpapírt égetek a kéményben, elég sokat, mert ha nem: füstöl, mint a nyavalya. Ma ez történt, nem voltam elég türelmes, nem égettem el elég újságot a kéményben (Népszabadság, Magyar Nemzet, Népszava, Bihari Napló). Ha már kiszállt a pernye, a huzat magával ragadta az égő újságcafatot, bezárom a kémény ajtaját, és meggyújtom a korábban előkészített rakást a tűzhelyben. Ha jól dolgoztam - nem úgy, mint ma -, ha türelmes vagyok - nem úgy, mint ma -, szépen begyullad, beindul, elindul, nem füstöl. Nem úgy, mint ma.
Ugyanezt teszem a cserépkályhában (előtte tűz a kéményében stb.) De ugyanezt teszem minden reggel, amikor nem tőled érkezem. Ha csak nem ébredtem fel éjjel háromszor, négyszer, hogy rakjak rá, rájuk. A cserép a nappalit fűti, ahol napközben dolgozom, a csikó a konyhát és a hálószobát. Mindkettő (mindhárom nagytér, vakolatlan kőfalak), ha három-négy órát kihagyok, decemberben, januárban lemegy a hőfok tíz fok környékére.
Mind a kettőnél lehet érezni, mikor kezdi tartani a meleget, pedig annyira különbözik a természetük - a csikónak meg a cserépkályhának. Ráteszem a tenyerem a csikónak a hálószobán belüli fiára (merthogy a konyhában rakok rá, és a hálószobát is fűti a „fia”, ha süt, gyorsan rendben lesz a hálóban is a meleg). A cserép kitart, akár egy egész napon át, nyolc-tíz órán keresztül képes tartania magát, ha nem rakok is rá olyan sűrűn, mint a csikóra.
Hát ezt gondoltam küldeni neked ma este, Leila, nem reggelinek.
Megállok a ház előtt, behurcolkodok (dom). A konyhában, a bejárat, a pad, és a csikótűzhely közé lerakodok (dom). Ha nincs bent, általában van, de ma például nem volt, gyújtóst hozok (Zsolti gyártotta egész télen). Előbb a csikótűzhelyet rakom meg (újságpapír+kartonpapír+gyújtós+vékony körtefa+vastagabb akác), de még nem gyújtom meg, mert füstölne. Újságpapírt égetek a kéményben, elég sokat, mert ha nem: füstöl, mint a nyavalya. Ma ez történt, nem voltam elég türelmes, nem égettem el elég újságot a kéményben (Népszabadság, Magyar Nemzet, Népszava, Bihari Napló). Ha már kiszállt a pernye, a huzat magával ragadta az égő újságcafatot, bezárom a kémény ajtaját, és meggyújtom a korábban előkészített rakást a tűzhelyben. Ha jól dolgoztam - nem úgy, mint ma -, ha türelmes vagyok - nem úgy, mint ma -, szépen begyullad, beindul, elindul, nem füstöl. Nem úgy, mint ma.
Ugyanezt teszem a cserépkályhában (előtte tűz a kéményében stb.) De ugyanezt teszem minden reggel, amikor nem tőled érkezem. Ha csak nem ébredtem fel éjjel háromszor, négyszer, hogy rakjak rá, rájuk. A cserép a nappalit fűti, ahol napközben dolgozom, a csikó a konyhát és a hálószobát. Mindkettő (mindhárom nagytér, vakolatlan kőfalak), ha három-négy órát kihagyok, decemberben, januárban lemegy a hőfok tíz fok környékére.
Mind a kettőnél lehet érezni, mikor kezdi tartani a meleget, pedig annyira különbözik a természetük - a csikónak meg a cserépkályhának. Ráteszem a tenyerem a csikónak a hálószobán belüli fiára (merthogy a konyhában rakok rá, és a hálószobát is fűti a „fia”, ha süt, gyorsan rendben lesz a hálóban is a meleg). A cserép kitart, akár egy egész napon át, nyolc-tíz órán keresztül képes tartania magát, ha nem rakok is rá olyan sűrűn, mint a csikóra.
Hát ezt gondoltam küldeni neked ma este, Leila, nem reggelinek.
*
Az biztos, hogy jól kicsesztem velük, a két fiúval: egy udvarban, ahonnan a gazdi, a falkavezérnek tekinthető emberállat rendszeresen, máskor rendszertelenül, követhetetlen időközönként napokra eltűnik, alig köszön, újabban nem cirógat, nem simogat, nem szól. Szerelmes? Hm. Nem lehet jó véleménye a két kutyámnak rólam.
Amikor beérkezem a faluba, Zsoltim házának környékén lehúzom a jobb első ablakot, hosszan fütyülök nekik. Van egy jellegzetes füttyöm, ami nekik szól. Ha ott vannak, a Zsoltinál, ahol gyakran vannak, merthogy Zsolti szukája miatt, mind a két fiúm odaszokott, azonnal beindulnak. Mint a veszett majmok rohannak a kocsi után. Ha nem fütyülök, kipróbáltam, a kocsi hangját több napos hiányzásom után is felismerik, ha beszélhetnének, ha meg lenne engedve nekik, hogy megszólaljanak, mondanák: Laccetti, sőt: Laaceeetiiií, rohannak. Lassítok, hogy láthassam őket, meg ők is láthassanak engem, a kocsit, hogy a kanyar után se veszítsenek el.
Néz Kátyú, néz Kóc is, de az ő szeme nem látható, nem rohannak nekem, mint a többi sok buta falusi kutya, de amikor gázt adok, jönnek, örömmel vágtáznak mögöttem. Kátyú vezet, de mostanában a futam végén Kóc rendszerint beéri, lobog a puli szőre.
Újabban nem futnak tovább, a háznál megállnak, tudják, megjegyezték, hogy ha én túl is megyek, a buszfordulóban megfordulok, orral lefelé állok meg a ház előtt. Ez is az ő intelligenciájuk része. Mi a fasznak fussak a buszfordulóig, úgyis visszajön.
Visszajövök, és amilyen hamar lehet, kiadom nekik a csirkenyakat.
Amikor nem vagyok otthon, s akkor szinte biztos, hogy a városban nálad, Boris, a gondnok, nevezzük annak, holott sokkal több, etet, meg úgy általában gondoskodik. Szellőztet, postát vesz át, gyűjti a híreket falun.
Hurcolkodok befelé a lakásba az udvaron át, mind a ketten folyamatosan a lábam alatt; a lábamalatt.
Csirkenyakkal rázom le őket. Kipakolok, bepakolok. A kocsiból a kamrába, a kamrából a hűtőbe, a hűtőből a kamrába.
Fölrakom nekik a kaját a gázra, aztán rájövök, hogy majd a csikón, ahova úgyis begyújtok, most begyújtok, megfő.
A megmaradt nyakakat főzésre a tűzhelyre rakom a nekik rendszeresített (kék) fazékba. Libafarhátot is hoztam kettőt. Lenyesegetem róla a használható anyagot, abból leves lesz nekem. Levestésztának teszek fel vizet. Fröccsöt, kupica vodkát iszom.
Fát hozok be, többször. Nem félek, nem félek, nem félek, pálinkát iszom, attól, hogy megfagyok.
Amikor beérkezem a faluba, Zsoltim házának környékén lehúzom a jobb első ablakot, hosszan fütyülök nekik. Van egy jellegzetes füttyöm, ami nekik szól. Ha ott vannak, a Zsoltinál, ahol gyakran vannak, merthogy Zsolti szukája miatt, mind a két fiúm odaszokott, azonnal beindulnak. Mint a veszett majmok rohannak a kocsi után. Ha nem fütyülök, kipróbáltam, a kocsi hangját több napos hiányzásom után is felismerik, ha beszélhetnének, ha meg lenne engedve nekik, hogy megszólaljanak, mondanák: Laccetti, sőt: Laaceeetiiií, rohannak. Lassítok, hogy láthassam őket, meg ők is láthassanak engem, a kocsit, hogy a kanyar után se veszítsenek el.
Néz Kátyú, néz Kóc is, de az ő szeme nem látható, nem rohannak nekem, mint a többi sok buta falusi kutya, de amikor gázt adok, jönnek, örömmel vágtáznak mögöttem. Kátyú vezet, de mostanában a futam végén Kóc rendszerint beéri, lobog a puli szőre.
Újabban nem futnak tovább, a háznál megállnak, tudják, megjegyezték, hogy ha én túl is megyek, a buszfordulóban megfordulok, orral lefelé állok meg a ház előtt. Ez is az ő intelligenciájuk része. Mi a fasznak fussak a buszfordulóig, úgyis visszajön.
Visszajövök, és amilyen hamar lehet, kiadom nekik a csirkenyakat.
Amikor nem vagyok otthon, s akkor szinte biztos, hogy a városban nálad, Boris, a gondnok, nevezzük annak, holott sokkal több, etet, meg úgy általában gondoskodik. Szellőztet, postát vesz át, gyűjti a híreket falun.
Hurcolkodok befelé a lakásba az udvaron át, mind a ketten folyamatosan a lábam alatt; a lábamalatt.
Csirkenyakkal rázom le őket. Kipakolok, bepakolok. A kocsiból a kamrába, a kamrából a hűtőbe, a hűtőből a kamrába.
Fölrakom nekik a kaját a gázra, aztán rájövök, hogy majd a csikón, ahova úgyis begyújtok, most begyújtok, megfő.
A megmaradt nyakakat főzésre a tűzhelyre rakom a nekik rendszeresített (kék) fazékba. Libafarhátot is hoztam kettőt. Lenyesegetem róla a használható anyagot, abból leves lesz nekem. Levestésztának teszek fel vizet. Fröccsöt, kupica vodkát iszom.
Fát hozok be, többször. Nem félek, nem félek, nem félek, pálinkát iszom, attól, hogy megfagyok.
*
Mindig hat óra körül ébred, morog, átkozódik. Azt mondja, kurvaélet! Megkeresi a papucsát. Amikor lefekszik, ha délelőtt, vagy délután van is, igyekszik lábhoz tenni, hogy ébredéskor azonnal beleléphessen. Megnézi, van-e még tűz a kályhákban, megtapintja a falat, ha nincs, ha nem érzi, megint kurvaélet. Nincs tűz, nincs egyikben se. Megrakja az egyiket, a csikót. Ledobja vagy nem a gatyát, fölvesz vagy nem egy nadrágot, zoknit, télen zoknikat; később inget, aztán meg mellényt. Délben, délután ezeket sorban lerakja magáról.
Beindítja egy billenttyűmozdulattal a masináját. Masina, menj! - morogja türelmetlen.
Bekattan, vagy nem kattan be időben a tűz. Az egyik biztosan időben, azzal nem foglalkozik (legfeljebb rádob). Jön-megy a két tűzhely között. Kitúrja a gyógyszereit, összesen hatot, amiből négy vitamin, de naponta. Rohan a klozetra. Ha nem megy, újságot olvas, folyóiratot is, a legjobbakat. (Na ja!)
Nem hallgat (van rádiója, kettő), olvassa a híreket. Morog, mi a fasznak. Ugyanúgy él, mint azelőtt, csak szabadabban. Mégsem vagyok szabad, mondja, újságot olvasok, híreket keresek.
Szombat van, vagy vasárnap, bedob egy felest, azelőtt már bedobott egyet, ha az nem is feles volt, bedobta. Este majd még egyet, meg még egyet.
*
Mizser Attila mondta, hogy eltöröm a történeteket. Vagy azt, hogy eltört történeteket írok?
Ezek is eltört történetek. Márkháza - nekem egy ideje már Marokháza - is egy hosszú, egyre hosszabb eltört történet, történet lenne.
*
Kint vagyok az udvaron, a hamut viszem. Valakit épp most temettek, jönnek lefelé a temetőből, mind asszonyok.
Nem ezt érdemelte!
Hát mit?
Nem ezt!
Nyolcvanhatéves vót! (még mindig így beszélnek)
Akkor se! Tegnap még kint vót a legelőjén.
Miket beszélsz?!
Ezt! Ha mondom.
Miket hallottál te? Te!
Eztet!
Na ja! (ezt már egy harmadik mondja, a hangból ítélve).
Nem ezt érdemelte!
Hát mit?
Nem ezt!
Nyolcvanhatéves vót! (még mindig így beszélnek)
Akkor se! Tegnap még kint vót a legelőjén.
Miket beszélsz?!
Ezt! Ha mondom.
Miket hallottál te? Te!
Eztet!
Na ja! (ezt már egy harmadik mondja, a hangból ítélve).
*
Mindent elkövetek, hogy termeljem a feszültséget. Halogatom, minden pótcselekvéssel halogatom, hogy leüljek ahhoz, ami halaszthatatlan. Jövök-megyek, és jövök meg megyek. Rakok a tűzre, sepregetek, aztán megint rakok rá. Lassan már a cipőmet is kipucolom.
*
Kérdezted, hogy ma még mit csináltam. Azon kívül (makoghattam), hogy semmit, de két szerkezetet mégiscsak kitaláltam, meg kitaláltam (lehet, hogy már tegnap), hogy hogyan ne írjak többet baszósakat, baszós novellákat, szóval ezeken kívül semmit. Rögzítettem Ferdinandyval az áprilisi Törzsasztal időpontját Nagyváradra. Puerto Ricóban él (kubai feleséggel), de Kaliforniából érkezik Pestre, a Könyvfesztiválra. Én pedig ügyes és okos vagyok - mi másért szeretnél - ráadásul szemfüles is. Erről tudomást szereztem. Meghívtam, örömmel jön. Vittem már Váradra Pozsonyból (Tőzsért és Grendel Lajost), Kanadából a magyar/argentin Pablo Urbányit, Londonból Sárközi Matyit, most a világ hozzánk képest! - hozzánk képest!!!! - másik végéről Ferdinandyt. (És ettől sem, ugye ettől sem szállok el!!!!)
Hogy mit csináltam még? Semmit. Készültem leülni egy könyv mellé, hurcoltam, vittem magammal, de leülni nem sikerült, nem akarta. Levelet már írtam róla, azt is Váradra, annak a színész barátomnak, akivel a "Piroskát" csináltuk (mai napig nem hallgattad meg!) Azért hurcolom, mert a "váradi dobozaim", ahol mindent, ami Váraddal kapcsolatos, tartottam eddig, szóval ott megtaláltam Fábián Imre bihari népi erotikus mesegyűjtését. Még nem tudom, milyen, csak hallottam róla. Egyszer fel is szólítottam a váradiakat, hogy szerezzék meg. Most kiderült, hogy nekik nincs, nekem van meg. Mit csináltam még? Bolyongtam az udvaron és a kertben, hajnalban Borissal találkoztam, fél hétkor bekiabált: "Józsi! Józsi!" Átvettem tőle a neked szánt tojást.
Mit csináltam még? Madarat lestem, meg a nagybárkányi templomot. Ha tisztán látszik, még napokig hideg lesz.
Mit csináltam még? Sokatsokatsokatsokat gondoltam rád.
Mit csináltam még? Nem negyven oldalt, ahogy mondtam, talán húszat, húszat se írtam. Mind a két történetet ismered, mind a kettő mi vagyunk, személyhez kötődik, az egyik történet állatos, nem árulhatom el (amíg készen nem vagyok).
Mit csináltam még? Egyik történetből, állatos, a másikba vándoroltam, a masinán ez nagyon könnyű, miközben leveleket is írtam rajta; fél évvel ezutáni munkákat vállaltam el.
Mit csináltam még? Ledőltem, hanyatt, és azon gondolkodtam, hogy őt, Borist is meg kellene írni, de hogyan? Nehéz nekem megírni azt, aki van, és nehéz megírni azt is, aki nincs. Könnyebb megírni azt, aki volt.
Mit csináltam még? Azon is gondolkodtam, hogy van-e értelme megírni ezeket, például Borist. Nem is Borist, mert annak van, de inkább lenne. Hanem, hogy van-e értelme nyomot hagyni, nyomot hagyni, ami bármi, szilvamag a megágyazatlan talajban, valamit hagyni a magban. Ér-e többet, mint az, hogy végigmegyek itt a járdán. Az is nyom, éppen nem havazik.
Mit csináltam még? Fejben öleltelek.
*
Azt, hogy könnyezek (mióta is?), észre se vettem. Gyorsan ki ajtót, két ablakot. Állok a huzatban, elmegy alattam a nyolcórás busz, ha nem figyelek, mindjárt megfagyok, elmegy a kilencórás busz, ülök a masina mellett, billentyűk az ujjaim alatt. Tél van, tavasz helyett („tartja az ajtóban a lábát”). Egyik éjjel a környezetvédő jóisten megint havat dobott az udvaromra, következménye enyhe (mert márciusi) depresszió. Megint szánkót hoz a játszótérre a tavaszi szél (és nem vizet áraszt), szóval ez az egész ugyanahhoz a tapasztalathoz vezet, amihez a korábbiak: ha nem érzékelem időben, hogy meg fogok fagyni, semmi értelme nem lesz annak, ha megfagyok, hogy megfagyok. Éppen olyan haszontalanul fagyok meg, mint amilyen haszontalanul megfulladhattam volna. Esetleg megfulladtam.
*
Mindig attól félt, hogy megfagy. Állása volt, állandó jövedelme, fája is, gyújtósa is mégis; kétezertizenegyben. Papírokat, újságot gyűjtött – nem színeset, mert az nem ég, és sok a hamuja – kartondobozokat, tél van, egész nap fűt.
Mindig attól félt, hogy megfagy. Lassan megtudta, hogy meglehet úgy fagyni, hogy nem tesz érte semmit. Nem iszik, de nem is eszik, és nem mozog. Meg lehet fagyni úgy, hogy ül egy asztal mellett, előtte számítógép, a masinája, dolgozik, és megfagy, mert annyira dolgozik, hogy megfagyhasson.
Meglehet halni úgy, hogy például megfulladsz. Megfulladsz a füstben, és nem veszed észre, hogy már megfulladtál. Ülsz a masinád előtt, vered a billentyűket, valamit veszettül keresel, dolgozol, jön a füst, észre se veszed és már megfulladtál.
Az embernek ezek a halálai nagyon is lehetségesek, tapasztalhatod. Te kis buta.
Ha csak kutyád, vagy macskád nincsen.
*
A házasságból örökölt gyógyszeres üvegek tartalmát a vécébe ürítettem, lepisiltem, és leeresztettem.
Hozzászólás