Jó fáradtan ébredek. Pedig ma nagyon sok program lesz. Jó nagy citromból facsarom a levet a kávéba, és hajtom is fel éhgyomorra. Na, ez segít. Ezután jön a bezabálás, hogy ne nagyon kelljen pénzt kiadni kajára napközben. Ez van már október óta, valahogy meg kell tartani a pénzt a gyerekeknek. Megint az expedíció, túl a Bosnyák térre. Ma már teljes az üzem. A Medgyessy-ügy eszkalálódik. Körkérdést végzek az utcán: Ki lesz Medgyessy utóda? Ez a körkérdezősdi telejesen fizikai meló. Az a lényeg, hogy az embernek legyen pofája mindenkit leszólítani az utcán, aki az útjába kerül. A járókelők zöme tompa és fásult. Úgy kell elmagyarázni, miről is van szó. Kis Péter vagy Gyurcsány Ferenc - őket említik. Sokuk megijed attól, hogy le akarják fényképezni. Mintha köröznék a lakosság zömét. Számos nő pedig úgy áll ehhez, mintha sztárfotó készülne róla, és fél, hogy nem elég szép. Nagy Ferót is fel kell hívni. Azt mondja harsányan a kagylóba: Medgyessy egyszerűen pótolhatatlan. A túlsúlyos embereket nem szereti, Gyurcsány sovány, viszont minden hájjal megkent üzletember, szerinte ő lesz. Leadom a cikket, és már indulnom is kell a Városligetbe szerepleni a Kenyérfesztiválon. Turczi István szervezte az irodalmi részt, most kapott Lovagkeresztet kiterjedt irodalmi munkásságáért, a Parnasszus beindításáért. Turczi valóban sokat fáradozik, abszolút gyakorlatias, a politikai szekértáborok nem izgatják, így aztán mindenféle embert le tud ültetni egy asztalhoz. Mindig népes közönséget varázsol. Kicsit feszült vagyok a szerkesztőségi rohangálástól, így érek ki a Városligetbe. Nem csalódom, nagyon sok a néző. Az asztalnál ott ül Görgey Gábor, Fodor Tamás meg Sebeők János és a Parnasszushoz tartozó fiatal csapat. Ideges vagyok, mondom Molnár Attila Benedeknek, igyunk egy sört. MAB nagybonalúan meghív. Sorbanállás közben elmondja, egy csomó könyvön dolgozik. Dienes Valéria Bergsonról írott tanulmányait szerkeszti össze. Interjúkat készített Bulányi páterrel is, úgy véli, ha ezek megjelennek egy kötetben, nagyot szólhatnak. Vissza az asztalokhoz, iszunk, dohányzunk. Meglátom R. Székely Júliát, akit még a Magyar Hírlapból ismerek. Páratlanul kedves és intelligens nő, nagyon örülök, hogy itt van. Megjelenik Vörös István a családjával, majd Kukorelly Endre tűnik elő. Felbukkan Turczi István is, agilis, mint mindig. Jól teszi. T. Sípos Lászlónak megjelnt a könyve, ad nekem egyet, dedikálja is. Lárai Eszterrel is váltunk néhány szót. István már a színpadon konferálja be Karácsony Jánost és Lehr Istvánt. Más zenészek is jönnek. Péter János fuvolaművész is a MÉZ-ből, nagyon jól játszik, közben fél lábon pantomimszerű mutatványokat kreál, groteszk mimikával. Olyan, mint egy muzsikáló sáska, mindig nagy sikere van. Civilben szelíd és szórakozató fiú. Fodor Tamásék klasszikus költők verseit tolmácsolják, aztán jönnek a kortársak. Kiedrül, sokan nem tartották be a felhívást. Nem a kenyér, hanem az államalapítás, a nemzet érdekelte őket. Van, aki meg csak hozott valamit a készletéből. Régi verseket olvasnak, pedig ez egyfajta játék, amelybe pont erre az alkalomra írt szöveggel kellett mintegy benevezni. Így lenne izgalmas, ezt én meg is tettem, ez adja a játékosságát az egésznek, a zenei betétek is inkább a kenyér-jelentés felé orientálnak. Nem tematikusan, hanem hangulatilag, az egész rendezvény atmoszférája inkább ilyen, nem amolyan parlamentes. Egy idő után engem is színpadra szólítanak. Már a széléhez érve is érezni kezdem azt a koncentrált felhajtó áramot, feldobó erőt, amely elönt belülről. Nagyon jó. A színad közepére lépek. Elszavalom A kenyér megszólítása című költeményemet. Érzem, hogy figyelnek. Élvezem a szereplést. Azt akarom, hogy a közönség is élvezze a szöveget. Nagy tapsot kapok, örülök neki. Lassan vége a fesztiválnak. Turczi pezsgőzni hívja a csapatot. Iszom több pohárral is, kell a fűtőanyag, mert még a tüzijátékra is kimegyünk a gyerekekkel. Illetve Zsuzsi lányom most kihagyja, mert nem érzi jól magát. Egyébként vagány a lányom, két hete azt mondta nekem, motorozni szeretne meg hegyet mászni. Klassz! Miki és Marci fiam jönnek. Már lehet érezni a pezsgést a levegőben, nő a tömeg. Indulunk az Erzsébet térre, fagyit veszek. A tüzijátékben olyan hosszú szünetek vannak, hogy többször is hazaindulnak egyesek, abban a hiszemben, hogy már vége. Az a rész a legjobb, amikor olyan a hatás, mintha az égen robanna fel egy fénymag, és egyenesen a pupillámban nyílna ki hirtelen, csupa-fény virágos kert. Aztán valóban vége. A világító karikákat visszafelé a feléért árulják a Kossuth Lajos utcán. Megyünk haza. A metrón a másik mozgólépcsőről átnyúlik egy kéz hozzám, parolázni. Turczi Istváné. Szevasz.