hirdetés

Elviszem magammal

2016. július 23. - FISZ - Fiatal Írók Szövetsége

Oly szépen folyik a szó, hogy az jut eszembe: micsoda adomány az irodalom! Egy hét fenn a hegyen: társiasságban, barátságban, a lelket és az értelmet edzve, emelkedetten, de nem sótlanul, munkásan, az unalmat és a rosszindulatot száműzve. - A FISZ-tábor negyedik napjáról Szirák Péter írt.

hirdetés

Megfogyva bár, de törve nem. Marciék jelezték, hogy egy hullám távozik, szombatra csöppet meg szokott csappanni a létszám, pl. a kritikai műhely is pilléreket (Smidi, Gergő, Dani) veszít, de – ahogy ezt a délelőtti és délutáni beszélgetésben megtapasztaljuk: még mindig marad jócskán ész, erő és akarat. Szerdától szombatig le- s feljárok a hegyre, pontosabban felülmúlhatatlanul kedves fiatal barátaim (Viktor és Marci) gépkocsival hoznak-visznek, mert lent a városban van a szállásom. Az előzetes egyeztetések során ugyanis csak óvatos duhajként mertem magamra gondolni, aki majd a mulatság egy bizonyos, nem túl korai, de nem is kései pontján az éteri csöndet és a pihe-puha ágyat választja majd a hajnalba hajló, lelkes vigalom dübörgő hangfalai helyett. Némi, a vállalhatóság határán lévő arisztokratizmussal, de persze a másnapi munka kötelezettségével, no meg hajlott korom boldogtalan tudatával egyensúlyozva önérzetem a tapintatos közösségiség és a fránya önzés örökös küzdelmében. Ahogy teltek a napok, persze be kellett látnom, hogy az esti kötetlen program nagyobb vonzerőt fejt ki rám, mint azt eredetileg gondoltam. Mindegy na: esendő vagyok és ifjú szívekben élek. Egész héten nagy harcát vívta bennem a gyász, a melankólia és az életöröm.

Amúgy erős ezoterikus hangsúlyokat megnyilvánító szállásomat szívesen hagyom oda a reggeli fényben tündöklő Mogyoróhegyért. Ez a heti térszerkezet egyébként is szépen többértelmű lett: este a mulatságból szálltam alá a csakrák és a csi számomra eléggé voluntarisztikusnak tetsző világába, délelőtt pedig felmentem a hegyre, ahol a napnál világosabb tiszta beszéd lehetősége várt. Őszintén megmondom: utóbbi helyen inkább éreztem pszichikai energiáim szabad áramlását. Így van ez ma reggel is. A magammal vitt napilapok révén Kollár Árpival rövid sajtószemlét tartunk, megállapítva, hogy jó bornak nem kell cégér, de a FISZ sajtója most nem rossz (Kácsor Zsolt beszámolója a csütörtök esti ’56-os beszélgetésről), s aztán már indul is a délelőtti kritikai műhely Grecsó Krisztián legújabb regényéről. Főreferálónk, Márk igazi szakértője az életműnek, s példásan vázolja fel készülőben lévő bírálatának szerteágazó szempontrendszerét. Szilágyi Zsófi, a szeminárium korábbi évekbeli vezetője, frissiben érkezett vendégünk kiegészít, pontosít, továbbfűz. Oly szépen folyik a szó, hogy az jut eszembe: micsoda adomány az irodalom! Egy hét fenn a hegyen: társiasságban, barátságban, a lelket és az értelmet edzve, emelkedetten, de nem sótlanul, munkásan, az unalmat és a rosszindulatot száműzve.

A délutáni beszélgetést majdnem elveri az eső. A heves zápor ellenében nincs B-terv – a FISZ-tábor a szabad ég alatti szabad gyülekezésre van fazonírozva. Először a kissé bizarr „tökház” látszik megoldásnak, de onnan a valószínűtlen hőség űzi el a helyüket kereső szemináriumokat. Talán még a mi lombsátrunk volna a leginkább biztató, de ott meg Márton Laci csapata talál új otthonra, úgyhogy elindulunk a hegyoldalba, valami fedezéket keresni. Fejünk búbjáig esőben kezdünk el beszélgetni a Bokáig pezsgőbenről. Tanúságtétel, önkép, barátság, szerelem, s ahogy hagyta élni az irodalmárokat a 20. század. Nem nagyon hagyta. Bennünket se nagyon akar hagyni nyugodtan csevegni az időjárás. Az esőt forró napsütés váltja, úgyhogy az utolsó műhely átmenetileg peripatetikus iskolává változik és a tábortűz hűlt helyén ér véget. (E helyszín bennem vegyes emlékeket ébreszt, s azt a némán megőrzött, mert megrendítően fiatal barátaimnak csak nehezen közvetíthető bolondos gondolatot, hogy milyen jó, hogy a FISZ-tábor nem KISZ-tábor…)

Este bemutatkozik a lengyel-magyar műfordító csoport, egyrészt reprezentálva az egész heti derekas munkát, másrészt bizonyítva, hogy a lengyelek és a magyarok baráti rokonszenve töretlen, s nemkülönben azt is, hogy a lengyel nyelv félelmetesen szép. Csupa zsongás, zsizsegés, elképesztő szláv muzsika. Aztán következnek a líra- és a prózaszeminárium növendékei, akik maratoni felolvasásukkal mutatják be, hogy mire mentek az idei táborban a szépirodalommal. S az látszik, hogy mindenki ment valamire. Hallgatva a verseket és kisprózákat, s főleg látva ifjú szerzőiket, az jut eszembe a fel-feltörő gyász és melankólia lengedező szösz-sötétjében, hogy van még remény. Ezek a fiatalok nem az irodalomból, hanem az irodalomban és az irodalomnak élnek. Ezt a pátoszt is elviszem magammal, ahogy jövünk le éjszaka a varázshegyről.

Szirák Péter

FISZ - Fiatal Írók Szövetsége

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.