hirdetés

Emlékek, álmok, gondolatok - Szerda

2009. június 24. - Nagy Gabriella

A boldogtalan őrültek riasztóak és (ön)veszélyesek. Hiába fejtörés, nincs recept. Ahány ember, annyi blokk...
hirdetés

Lassú, lépegetős nap. Kicsi fény, kicsi erő, kicsi világ. Mindenből kicsi van ma. De jó most az is. Mert van. És a van-nál nincs több.

A határokon gondolkodom… Hogy hogyan lehet megfékezni a szenvedélyt, kordában tartani, domesztikálni, hogy az ember – ha lehetséges – csak nagyritkán őrüljön meg, vagy kizárólag boldogan. A boldogtalan őrültek riasztóak és (ön)veszélyesek. Hiába fejtörés, nincs recept. Ahány ember, annyi blokk, annyi időben szólal meg a riasztó, annyi helyen himbálódik a jelzőbója, más a teherbírás, máshol vannak a fájdalompontok, más a félelem tárgya, a genetika, a hozott tapasztalat, nem folytatom. Mi vagyok én, pszichológus?

Még bölcsibe se jártam, óvodába is csak egy évig, hogy szokjam az embereket. Nem lehetett ott hagyni, belebetegedtem, lázasra sírtam magam. Kifúrtam a kezem a kerítést átszövő bozóton, és könyörögve nyújtogattam anyám felé, aki aggódva nyugtatott, hogy jó lesz, kislányom, jó. De én csak ordítottam, hogy szárnyakat növesztek, és utána repülök.

Anya és apa sem ismert határt. Anya harminc évig szedálta magát nyugtatókkal és szívgyógyszerrel, sosem ivott alkoholt. De – ő így mondta – hamar felment nála a pumpa, és igen gyakran jutott olyan állapotba, aggodalomtól, félelemtől, féltékenységtől, bántottságtól, és igen, a büszkeségtől, hogy elvesztette az arcát. Olyankor bármire képes volt, szinte bármire, mert szeretett, erősen, mint amilyen egy csecsemő szorítása. Nem volt tekintete, csak az a félelmetes tűz lobogott benne, kétségbeesett erővel harcolt, mint egy sebzett állat, az életéért. Nem sírt, csak jóval azután, hogy elcsendesedett benne a vihar. Sosem hangosan, kiment a konyhába, rágyújtott egy sopianaéra, ült az asztalnál, nézett maga elé, és fájt.

Apa duhaj volt, mulatós, és irtózatos erős. Emlékszem, anyám megtiltotta neki, hogy megüssön, főleg a nadrágszíjat, mert az nagyon tudott fájni, és apám nem tudta, mikor elég. Romantikus történetnek számít a családban, hogy apám, mikor megtudta, hogy katonasága alatt első szerelme összeállt egy ismerős sráccal, szétverte a kocsmát a faluban. Carussónak hívták, még vénségében is olyan hangja volt, hogy pattant tőle az ablaküveg. Mikor eladtuk a vértesi kertet és rajta az évek óta ázó szerkezetkész házat, a megállt időt, tehetetlenséget és szomorúságot, amit anyám hagyott maga után, apa sírt. Nézte merőn az ablakból a naplementét, folytak a könnyei, és azt mondta, ilyen szép már sosem lesz, már soha nem lesz semmi. Aztán leitta magát a sárga földig. Nem akart hazajönni. Hátizsákkal, kutyával, két nagy pakkal vonszolódtam mellette, éreztem mindent, amit ő, hasgatott a fájás, de ő volt a gyengébb, a kicsi, a féltenivaló. Elvettem a kerekes szatyrot tőle, vittem, ő hátrált, megállt, ott akart maradni. Még a buszmegálló előtt meggörnyedt, közölte, hogy nem jön tovább. A kocsit pár évvel azelőtt eladta, azt állította, takarékossági szempontból, de tudtam, hogy megszédült többször vezetés közben. Bement a kocsmába, innia kellett. Ott hagytam, nem tudom leírni, amit akkor éreztem, dühöt, fájdalmat, szégyent, erőt, féltést, félelmet, és bűntudatot. Leginkább bűntudatot, és azt, hogy innen menni kell. Nem tudtam, mi lesz, csak, hogy nem fogom ott hagyni, ültem a megállóban, hatalmas csomagokkal, amiket meg tudtam menteni apám végső, mindent megsemmisítő hadműveletével dacolva – mindent elajándékozott, ott hagyott, kidobott –, a kutya hangosan vinnyogott, nem bírta az utazást, az izgalmakat, nem véletlen tartozott hozzánk, ugyanolyan idegrendszere volt, mint nekünk. Ültem, kavargott minden. A talaj, az ég, az út, a hangok a gyomromban, és akkor megjött a busz, és azzal egy időben beimbolygott a megállóba apám.

Csodálatos emberek voltak. Viszem tovább az ő önromboló, de teliélet szenvedélyük, hogy egyszer elsimogassam, mert kinek másnak lenne erre sansza, mint aki él?

 

Nagy Gabriella

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.