Régi barátom, Fedor Zoltán újabban könyvek szerkesztésével múlatja az idejét a Quóta  Kiadónál. Mesélte (remélem, nagyjából pontosan idézem), hogy valamikor tavaly felkereste egy középkorú úr egy karcsú kézirattal, melynek fejlécén ez szerepelt: Miklós Gergely: Én és a nők. Fedor lebeszélte a szerzőt arról, hogy ezzel a címmel próbáljon regényt kiadatni, és a könyv végül Mashat kedvenc színe az ég címmel jelent meg. Mulatságosan kerge történet emberrablással, némi erotikával és rengeteg piával. A szexjelenetek kissé vázlatosak. Az egyik például így hangzik:
          „Felmegyek a házhoz. A konyhában ott van Nassicah. A száját egy rövid időre igénybe veszem, aztán munkához látok.”
          A cím azonban ily módon felszabadult, tehát haladéktalanul visszaélek a helyzetemmel.

          Úgy fest, hogy az Alakok mellett a nők töltik ki az időmet ezen a héten. Ma például elmentem az egykori Lágymányosi Közösségi Házba, hogy meghallgassam a témája szerint „a női szexualitásról” szóló novella- és egyéb kispróza-gyűjtemény, az Éjszakai állatkert antológia néhány szerzőjét, Forgács Zsuzsa artizánkapitány vezénylete alatt. 
          Ezen a ponton mindjárt el is kell gondolkodnom kissé. Az estnek ugyanis egyáltalán nem volt militáns hangulata. Akkor meg honnan veszem ezt a kapitányos szóképet? Nem húzom az időt, rájöttem: a házat ugyanis ma MU Színháznak hívják. Tehát nyilván Csicsáky Jenő hosszújáratú tengerészkapitány járt az eszemben. Nem tudom, mennyire közismert az ő tevékenysége napjainkban, de ha azt mondják, hogy Shakespeare a teremtés egyik fele, akkor Csicsáky is az emberi hülyeségnek legalább a harmada. (Óvatosan kell fogalmaznom, mert ezen a téren nagy a tolongás.) Könyve, melynek címe: Mu az emberiség szülőföldje, 1938-ban jelent meg. Fő forrása egy Indiában állomásozott angol tiszt, bizonyos James Churchward hadnagy, aki egy hindu paptól megtanulta az emberiség ősi nyelvét, melyet egyebek mellett a mayák ősei is beszéltek (ezek a mostaniak már nem, mert el lettek korcsosulva), és innen már rövid az út Egyiptomig, Tibetig és minden más helyig, ahová az olvasók nem jutnak el. Következtetései közül az egyik kedvencem az, amit a Titicaca-tó mellett talált híres kerámiaszobor vizsgálata során szűr le: ”Oly kultúra, mely ilyen vázát tudott előállítani, nem létezhetett a mai 4000 méter magasságban. Ily kultúra csak a tenger szintjén keletkezhetett és létezhetett, tehát abban az időben, amikor a Cordillerák még nem emelték fel hófödte bérceiket a felhők magasságába.” Az történt ugyanis, hogy a mai Csendes-óceán közepén egykor elterült földrész alatt hatalmas üregek voltak, ezekben gáz halmozódott fel, ami egyszer csak felrobbant, Mu beomlott, az óceán vize bezúdult a Föld belsejébe, és így a ma ismert kontinensek szárazra kerültek. A történet dokumentációját a kapitány igencsak meglepő helyen találta meg. Íme: „Ebédlőm kályhájának öntöttvas ajtaja kétségkívül modern öntvény, de ha azt Churchward ezredes (időközben előléptették) meglátná, nagyon meglepődne annak díszítő motívumain. (…) Ősi képírással beszélnek Mu pusztulásáról, (…) hogy Mu lángörvénytől körülvéve süllyedt el az óceán hullámsírjába. (…) Hogy került ez az ősi képírás díszítő motívumként a modern kályhaajtóra, azt nem tudom, de azt tudom, hogy valóságos mesterműve ama kor írásának. Nem kevesebb, mint tizenegyszer van benne megerősítve, hogy adatai Mu-ra vonatkoznak.” Remélem, sikerül képként mellékelnem a kályhaajtó fényképét, és mindenki megkeresheti ezt a tizenegy megerősítést (lásd a galériában). Nem részletezem, hogy hogyan következik mindebből az a nem teljesen ellentmondásmentes elképzelés, mely szerint a magyarok Amerikából, illetve a szittya-görögöktől származnak. Nagy kár, hogy manapság kevés szó esik erről az üdítően gondolatgazdag munkáról.

          No de visszatérve a nőkhöz: délután előkészítettem a vacsorát, nehogy hölgyeim este éhen maradjanak, és peckesen hurcolva az epeelzáródástól hordóvá dagadt hasamat, elvonultam a MU színházba. Biztos beszámol róla valaki a literán, hadd ne soroljam fel a szereplőket. Élvezettel hallgattam a novellákat, melyek arról szóltak, hogy a férfiak túlméretezett spermiumok, akarnokok, egojuknál csak a képük nagyobb, születésüktől fogva vérnősző barmok, és marhára kell vigyázni velük, mert szúró-vágóeszközöket és lőfegyvereket tartanak maguknak. Remekül szórakoztam. De tényleg. Az egyik szereplő kicsit késett, mert – ha jól értettem, amit mondott – egyenesen a böriből jött. Civilben ugyanis börtönpszichológus.
          Holnap (vagyis hát már ma) reményem szerint tovább követem a női vonalat: este fél nyolckor Balla Zsófi beszélget Takács Zsuzsával a Stúdió K-ban. Pihentető lesz egy kis légiesen apollói nőiség a tömény dionüszoszi után.
          Az a benyomásom, hogy ez a női szexualitás elég hervasztó dolog. A fentebb idézett regény-újdonságból ítélve (de beszélhetnék az új Nádas-regényről is) a férfi szexualitás sem fenékig tejföl. Maradok is a koedukáltnál. Nekem bejön.

Bodor Béla honlapja (link)

Bodor Béla