Délelőtt.
          Éppen tizenegy éve egy ugyanilyen szürke napon Ági meg én gyertyákkal, kazettás magnóval és Bach-kazettákkal beléptünk a MÁV-kórházba. Ő szülni jött, én pedig segíteni. Szülni már 1994-ben is változatos módokon lehetett. Nyugaton akár otthon is, a Lajtán innen még csak apásan, zenésen, szülőszékesen, szülőágyasan és Leboyer-féle módon. De ez is több mint elég. Ungváry Renátától, aki már akkor is az ország legjobb szülési-szoptatási szakembere volt, ekkoriban már minden fontosat tudtunk. Mondhatni, professzionális szülők voltunk. A MÁV-kórház nagytehetségű ifjú szülésze, aki évekkel azelőtt még feleségül kérte Ágit, immár beérte a fenyegetéssel: ne merészeljen másnál szülni! Tehát az orvos is ideális megoldás volt. Vagyis minden tökéletesen elő volt készítve Iván születésére, sőt, mi több, előző este még az is kiderült a legutolsó ultrahang-vizsgálaton, hogy ez az Iván a jelek (hiánya) szerint mégiscsak kislány lesz. Ennek is nagyon örültünk.
          Nagy, késő-modern, szülőszékes, apás, zenés, gyertyás szülés készült a MÁV-kórházban. Külön szülőszobát kaptunk, bekészítették nekünk a szülőszéket. Én gondosan beállítottam a magnót, a hangerősséget, elhelyeztem a gyertyákat a helyiségben, meggyújtottam őket, elhúztam a függönyöket, és visszamentem a másik szülőszobába, hogy készen áll minden. Sehol senki. Ijedten keresni kezdtem Ágit, és a zuhanyozóban találtam meg, ahol éppen szült. Szülésznők, ápolónők rohanva cipelték be a szülőágyra, amin Zsófi habozás nélkül a világra is jött. A szomszéd szobában pedig rendületlenül szólt Johann Sebastian Bach, és misztikusan égtek a gyertyák.
          Ugorjunk tizenegy évet. Ági tegnap estétől ma délután négyig beteg. Nem bír felkelni, munkába menni. A gyomorszája görcsöl rettenetesen. Segíteni nem tudok, jobb híján lapos misztikus magyarázatot fűzök a dologhoz: csak nem azok a szülési fájdalmak érkeztek meg, amik akkor elkéstek? Ő csak szenved, és képtelen megmozdulni. Mi lesz ebből a szülinapból? Nem szereztük még be az ajándékokat, és este hétre jönnek ünnepelni Ági szülei, nagymamája és az én anyám!
          Délután.
          Rám marad a bevásárlás, a takarítás (utóbbitól később eltekintek) és az ajándékok beszerzése. A három főajándék egy profi jojó lesz, egy ún. ördög-(vagy virág-)bot és persze a kötelező könyv. Az biztos, hogy Zsófi szeretne profi jojót, de az is, hogy olyan boldog úgysem lesz, mint tavaly, amikor határozott nem-jeink ellenére az utolsó pillanatban mégiscsak beszereztük neki Bajuszt, a csuklyáspatkányt. Ugrásra kész vagyok, Lili az iskolából megesemesezi a profi jojó lelőhelyét: Árkád. Innen az Újlipótvárosból nézve az a világ vége. De azért én eljutok oda, mutatnak is profi jojót a hegymászóboltban (hogy mért pont ott?) harmincezer forintért. Sokallom. A nyolcadáért veszek félprofit. Ördögbot is kerül a végén, és a puffasztott könyvet (Eragon, fantazi, hm, állítólag jó) is megveszem a negyedik boltban.
          Ági négy órakor felkel, mintha elfújták volna a betegségét. Együtt fejezzük be az előkészületeket. Elhozom a tortát a cukrászdából, a cukrászlány szerint nem látszik rajtam, hogy tizenegy éves Zsófi nevű lányom van. Ez kissé megnyugtat az egyéni jövőmre nézve.
          De általánosságban azért aggódom. Mi lesz a net-naplóval? Mi lesz a város kulturális eseményeivel, ha az egész nap családi körben telik? Mi lesz a több szálon futó cselekménnyel? Mi lesz a párhuzamos történetekkel? (Apropó: mi lesz a Párhuzamos történetekkel? Nádas Péter regényét látom minden könyvesboltban. Be kéne szerezni. Három félprofi jojó ára. „Nagy falat!” – bólintott elégedett mosollyal hajdan az egyetemen egy-egy testesebb új könyvre Szabolcsi Miklós. Meg kéne kapni karácsonyra, és egy évig azon aludni el minden este.)
          A mai estétől kezdve a város tele lesz olyan kultúreseménnyel, ahol ott lennék, ha nem írnék történetesen net-naplót. És ha történetesen nem volnának ugyanabban az időben. Ma például Vörös István könyvbemutatójára (Gregorián az erdőn) mennék a Stúdió K-ba, ha ma nem ma lenne. Legyen hát itt egy szép sor a könyvből, majdnem találomra:
          „nem repülni tapasztalat.”
          Egy másik párhuzamos történetben Bartis Attila is ma olvas fel például. Meg holnap. Meg holnapután. Meg tegnap. Felolvasókörúton van Németországban. Nagy sikere van ott A nyugalomnak.
          Este.
          Egy kis nyugalom rám is rám fért volna ma, de végül is minden rendben zajlott. Anyu is megjött időben Budáról. Vacsora után kicsi szertartás. Lili behozza a húgának a tortát. Sorra mindenki kíván valami szépet Zsófinak. A hepibörzdéj-éneklési kényszernek is sikerrel ellenállunk.
          Negyed kilenc. Zsófi és Lili a profi jojót és az ördögbotot próbálgatja, amikor cseng a telefon. A miniszterelnök az. Ma már másodszor próbálkozik. Lecsapom a kagylót, de a családnak azt mondom, Zsófit kereste. Egyáltalán nem hisznek nekem.
          (Függelék: Zsófiról még mindenképpen kell tudni, hogy kétévesen már ott ült a négyéves Lili mellett meséléskor, de egy árva szót se értett a gyerekeknek szóló képes Ószövetségből. Az égő csipkebokorról volt szó. Szépen le volt a könyvben rajzolva a csipkebokor, és az Úr így szólott belőle: én vagyok az Úr, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene! Zsófi erre elvigyorodott, és belekiabált a könyvbe: én meg a Zsófi vagyok! Így mutatkozott be Neki.)

Kemény István