Csütörtök, a papa van itthon, ez jó, nem kell rohanni haza, nyugodt nap mindig. Torna is van délután.
          Megtört a jég, büszke vagyok magamra, jól választottam a homeopátiás szert, a nátha is nagyon sokat javult reggelre, és Tamás el tudta végre mondani, tegnap este, a tiltakozás helyett, hogy mi a baja az új ággyal, mind teljesen érthető probléma, és lehet orvosolni őket, tegyek oda fehér papírszőnyeget (fejvédőt a rácsos ágyból), mert így ő beüti a fejét, és azonfelül innen ki lehet esni (azon a 40 centis helyen, ahol be kell mászni), meg a másik oldalon is, fel tudja tenni a lábát (az oldalléc tetejére), „és akkor kiesek és beütöm magam”. Valamint nincsenek rácsok, pedig azt szokta fogdosni. Ágy tehát egyik oldalon fal mellé betol, másik oldalon rácsos ágy mellé tol, nincs már rés és lehet fogdosni. A fejvédőt már nem szereltem át, de beérte az ígérettel, hogy reggel megcsinálom. Megnyugodva elaludt, és reggel, amikor felébredt, nem ült fel azonnal sírva, hanem rácsot csavargatott csendben, utána pedig a melléhez szorított egy babát, alszik a babám, ringatom, és lefektette, betakarta pelenkával, lefektetem a babámat. Legyen tehát egy ágy úgy rácsos, hogy ne legyen rácsos.

          Beértem a JAK-ba, nagy nyüzsgés az épületben. Írószövetségi választmányi ülés. Egyszer csak hallom, hogy L. Simon László, az Írószövetség főtitkára (mellesleg JAK-tag) a vége felé, azt mondja a mikrofonba, próbálom szó szerint idézni, „a jövő héten lesz Amszterdamban a European Writers’ Congress közgyűlése, szövetségünket Prágai Tamás fogja képviselni. Az Írószövetség elnöksége jelölte Prágai Tamást az EWC elnökségébe, nem tudni, milyen eséllyel, mert a József Attila Kör Menyhért Annát jelölte ugyanerre a posztra” (lehet, hogy pozíciót mondott). Olyan mérges lettem, hogy kirohantam, és majdnem bementem mondani valamit, de az ajtóban szembetalálkoztam egy jeles kortárs magyar íróval, aki a maga kétméteres magasságából letekintett rám, bozontos, ősz fejét lehajtotta, és rámbőgte, hogy Áááá. Ez gyorsan eltérített a közszerepléstől. És mit is mondhattam volna? Azt, hogy ez egy kicsit más variáció, mint az, hogy Menyhért Anna két éve tagja az EWC elnökségének, és most azt javasolták, próbálja meg az alelnökséget. S hogy ebben a héttagú elnökségben köztudottan egy országból csak egy ember szokott lenni, s hogy éppen ezért általában – más országokban – a szervezetek megegyeznek egymás között, s még otthon eldöntik, ki legyen a jelöltjük. Vagy hogy Prágai Tamás (mellesleg JAK-tag) még egy EWC-eseményen sem volt, talán nem biztos, hogy egyből jelöltetnie kellene magát, anélkül, hogy pontosan tudná, mit csinál ez a szervezet. S hogy mindezt már elmondtam L. Simon Lászlónak, hozzátéve, hogy rossz fényt fog vetni a magyarokra, ha azt látják, hogy otthon nem tudnak megegyezni, s hogy ne vigyük ki a problémáinkat külföldre. S hogy ő erre azt felelte, hogy mivel kiléptem az Írószövetségből, nincs abból hasznuk, ha én vagyok az EWC-elnökségében, s hogy ahhoz, hogy gesztusokat tegyenek felém, nekem is gesztusokat kell tennem, nevezetesen az Írószövetség mellé kell állnom, amikor a működési támogatások elosztásáról van szó. Az egészben az a felháborító, ahogy ezzel az egyszerű közléssel embereket ellenségességre lehet hangolni, s felkelteni bennük a fenyegetettség érzését. Prágainak azért bizonytalanok az esélyei, mert a JAK Menyhért Annát jelölte. Hadd lehessen utálni a JAK-ot és Menyhért Annát azért, mert külföldön akarják rontani az Írószövetség esélyeit. Az egyik helyzet a másikat generálja, nem tudnak kilépni a körforgásból. Ha már jelölik Prágait, a helyzet ismeretében, kell valami magyarázat arra, hogy ezt miért kell megtenniük. Nem tudom, hogy L. Simon László maga elhiszi-e, amit mond. Nem ilyennek ismertem meg, és csak csodálkozom.
          Kicsit később Bödő Anita a rádióból interjút csinált velem, a Kortárs irodalmi olvasókönyvről, amit a Balassi Intézet adott ki. Kb. egy héttel azelőtt lett kész, hogy felmondtam. Mindenképpen mondanom kellett valamit arról, hogy már nem dolgozom ott, furcsa, nehéz, kicsit szomorú helyzet, beszélek egy könyvről, amit szerkesztettem, de már talán nem is vagyok igazából illetékes, mert nem dolgozom ott. Bár persze a könyvet nem csak az ottani diákoknak szántuk. A délután hátralevő részében JAK-os ügyeket intéztem, rájöttem, hogy a JAK honlapon összekeveredett a kritikaíró és a forgatókönyvíró szeminárium időpontja, ettől még idegesebb lettem, de gyorsan sikerült kijavítani. Aztán pedig befejeztem a szerkesztést, leírtam a könyv szerkezetére vonatkozó javaslataimat, s rohantam a tornára. Dugó volt, a dugótól iszonyú ideges tudok lenni, s azon gondolkoztam, amit a jósnő mondott, hogy már megint mit művelek, én a tornára akarok odaérni szép nyugodtan, ehelyett még megcsinálom ezt is meg azt is, s olyasmit is, amire tudnom kellene nemet mondani.

Menyhért Anna