Amióta tegnap este a derék amerikai klímaszakértő a Friderikusz-műsorban  egy csipetnyi mosollyal a szája sarkában  vázolta a 2010 körül esedékes jégkorszakot és a  hozzá attachmentként csatolt világvégét,  elég furcsán érzem magam. Igaz, a szakszerű, és nyomasztóan hitelesnek, logikusnak látszó magyarázathoz hozzáfűzte, hogy a 2010-es dátumot csak riasztásnak szánja, lehet, hogy tíz-tizenöt évvel később következik be, de egyébként holtbiztos. Ez nem eléggé nyugtatott meg. Pláne, amikor a két magyar szakértő a stúdióban megerősítette a dolgot: nem kacsa, nem üres huhogás, amerikai blöff, hanem nagy biztonsággal megjósolható tény. És hozzáfűzték: a folyamat már zajlik és megállíthatatlan. Kihűl és megáll az Európát fűtő Golf-áramlat, feltűnnek a jéghegyek Portugália partjainál, a tenger elönti Hollandiát, Skandinávia eljegesedik, lakói menekülnek, Kínában, Kelet-Európában szárazság és éhínség.
Egész nap loholtam a dolgaim után és közben próbáltam elképzelni Budapestet, mint egy hideg félsivatagi ország fővárosát, melyben hemzsegnek a klímamenekült norvégek.
Ki tudja, hogyan lesz? Arra persze mérget lehet venni, hogy a parlamentben a kormány meg az ellenzék egymást vádolja majd azzal, hogy a másik idézte elő a jégkorszakot, méghozzá szántszándékkal, hogy elterelje a figyelmet az igazi kérdésekről.  De ezen az egyen kívül minden bizonytalan.
Ha az amerikai igazat mond, akkor már a vállunkat vonogatni sem nagyon van idő, ez az egész nem az unokáink gondja, hanem a miénk. Nyilván megpróbálunk a jég hátán megélni, és megy, ameddig megy. Végül is nem ez lesz az első jégkorszak, a korábbiaknak is voltak túlélői, sőt, érdekes következményei: állítólag a jégen gyalogoltak át Ázsia lakói Amerikába a Bering-szorosnál.  Nemrégiben a Mindentudás Egyetemén egy tudós férfiú ábrákat, statisztikákat mutatott arról, hogy az utolsó nagy jégkorszak idején az őshonos sün kis híján kipusztult Európából, megvette az Isten hidege, híre-pora sem volt ott, ahol addig lakott, és csak Olasz- és Görögország legdélibb csücskén tudott megkapaszkodni. Azután párezer év múlva, amint kimelegedett az idő, megrázta magát, kitört a félszigetek csücskéből és diadalmasan újra benépesítette az egész kontinenst, fel északig, és tessék, azóta is tele vagyunk sünnel.  Szóval azért vannak esélyek. Lobogónk a sün.
A hátralévő néhány évben aratni fognak a hollywoodi katasztrófafilm-gyárosok. Nagyjából azok, akik amint meglátták a tévében, hogy ég a két ikertorony New Yorkban - még le sem omlottak, csak az emberek ugráltak belőlük - máris a telefonhoz kapkodtak, hogy vajon kinél kell lekötni egy ilyen esemény filmjogait. Az első torony-mozi állítólag az elnökválasztás környékén jön majd ki, a főszereplő természetesen Bush, aki előbb megrendül, azután összeszedi magát és úrrá lesz. Már előre hányok.
Tényleg, egy jégkorszak esetén ki a jogtulajdonos?  Biztosan megvette, lekötötte már valaki, úgy, ahogyan a domain-nevekkel szokás, és most a kezét dörgölve vár.
A rémképektől eltekintve ma nem történt semmi érdekes, illetve dehogynem, kettő is. A Suzukiról - mintegy cáfolva a jövő fenyegetéseit - leolvadt a tegnap rávastagodott ónos jég, és végre mehettünk egy kört. És ha ennyi nem lett volna elég a jóból, akkor Bálint kapott egy ötöst töriből, ami már elég régen esett meg vele. Az indiai kasztrendszer alapos ismeretét honorálta a tanár úr.  Én is honoráltam, a fiam csupa olyan szanszkrit szakszót vágott a fejemhez rezzenetlen arccal, hogy beleborzongtam - ha jól emlékszem, én egyszerűbben úsztam meg a történelmet annak idején.
Úgy döntöttem, ma éjjel a legyőzhetetlen, kiholtából is feltámadó európai sünrőlfogok álmodni.