Esendés
2006. március 8. - Zalán Tibor
Bevezetés az irodalmi hermeneutikába. Peter Szondi könyve kikés zítve az asztalomra. Talán a modern drámáról írott feljegyzés ei miatt gondoltam, hogy ismét elő kéne vennem. Elkedvetlenítő első mondat: Az irodalmi hermeneutika az irodalmi művek értelmezés ének, interpretációjának tana. Repül a szoba másik sarkába.
- 2006. március 8.
Karcsi, a sirály ma a szokottnál is bágyadtabban repülte körül a szoba légterét. Lehet, hogy átragadt rá az én semmilyenségem. Azért megsimogatom, meleg szemével hálásan pislog rám… Mindkettőnk szíve rossz, Karcsi…
Riadtan veszem és zre, hogy elhanyagolom az embereket. Az embereimet. Embereimnek gondolom azokat, akik akarnak, vagy tudnak törődni velem. Én nem tudom, nekik kijük vagyok. Akarok, de nem tudok jól törődni senkivel. Minek ezt megnevezni; önzés vagy szégyen, egyre megy. Ímélek és sms-ek sokasága, megválaszolatlanul. Mondanám, hogy hevernek, ahogy hevertek egykor a felbontatlan és megválaszolatlan levelek hetekig az íróasztalomon, de a képernyőn vagy a telefonkijelzőn nincs heverés i lehetőség. Nincsenek szavaink az új helyzetekre. Kínlódunk, belekényszerítődve egy általunk mind kevés bé élhető világba. Más az emlékezetünk…
Nincs kedvem olvasni. Nincs kedvem válaszolni sem. De kedvem kell legyen eltöprengeni ezen. Bevezetés az irodalmi hermeneutikába. Peter Szondi könyve kikés zítve az asztalomra. Talán a modern drámáról írott feljegyzés ei miatt gondoltam, hogy ismét elő kéne vennem. Elkedvetlenítő első mondat: Az irodalmi hermeneutika az irodalmi művek értelmezés ének, interpretációjának tana. Repül a szoba másik sarkába. Valamikor majd felveszem... Sultz Sanyi új gyerekdarabjába fogok bele inkább… sokadszorra. Veszett egy világa van Sultznak, ahogy ő maga is egy öntörvényű fontos bolyongója a drámairodalomnak. Erre majd rá fognak jönni; csak remélhetem, hogy addig nem hal bele.
Ma sem vállalom a tanítást, négy órám marad el a Thébában. Jövő héten pedig Olaszország – ismét négy elmaradt óra a Thébában, négy a Dajka Margit Báb- és Színés zképzőben, kettő az Iparművés zeti Egyetemen. Sok, sok, nagyon sok… Veszteségként élem meg ezeket… Pedig csuklóból le tudnám nyomni a mai anyagot, így, zúgó fejjel is… Moliére-t az elsősöknek, Brechtet a másodikosoknak, százszor elmondott szövegek, lerágott csontocskák, művek, párhuzamok. És mégsem megy.
Váratlan telefon, Fábri Péter keres , miért nem vagyok az Artisjusban, ahol az Irodami Alapítvány Irodalmi Véleményező Bizottsága (ez a neve egy levél szerint) éppen az első ülés ét tartja, az alakulót, és én is alakító lennék az ígéretem szerint ottan. Szédegő fejjel hallgatok, először föl sem fogom, miről beszél. A naptáramba bele sem néztem napok óta, csak a rendszeres elfoglaltságokat tartom számon. Békés Palinak adja át a telefont, akivel hétfőn egy Assitej-ülés en kellett volna találkoznunk, de oda se tudtam elmenni. Képben vagy? – kérdezi, némi huncut szemrehányással a hangjában. Nem vagy képben – válaszolja helyettem nyugodtan, mivel makacsul hallgatok. Kihallom a kagylóból, hogy elmosolyodik, aztán leteszi a telefont. Szégyen, a test szégyene, a zsibongó és működni egyelőre képtelen agy szégyene. Faszt kéne ennyit törődni magammal – még ha egy naplóban is. A gyengeségemmel… Takart seb, festett vérzés , de jól is megtanultuk annak idején, és milyen rosszul tudjuk alkalmazni…!
Szerencsére újabb telefon, Kőrössi P. Jóska, lenne egy beszélgetés e velem az Alexandra Könyvesházban április 25-én. Külön kéri, hogy ne Huzellával menjek, mert zenés ztársam kétszer is fellépett Neil Young sétány nevű zenekarával ott a közelmúltban. Én kapásból Bindert mondom, ő Melist javasolja, alternatívaként. Már csak egyeztetés kérdés e, melyik.
Újabb telefon, és elképesztő öröm számomra a hang. A Mátis Líviáé. A Kortárs Kiadó igazgatója mostanában kórházból ki, kórházba be, most éppen ki, és keres. Szerkeszti a költés zet napjára megjelenő kötetemet, kórházban bent, kórházból kint. Harminc éve ismerjük egymást, harminc éve vagyunk barátok, harminc éve kés zülünk egy olyan kötetre, amit ő szerkeszt – nekem. Úgy tűnik, most végre összejön. Nevet, és jó hallgatnom a nevetés ét, és Szürke Péterhez irányít, aki nem tud pergő óarany-betűket kiagyalni a vendégszövegek jelölés ére, ahogy kértem. Szürke Péter meg Kovács Péter hez.
Kovács Péter
,
a fehér cella magányos lakója, ma talán a legjelentősebb magyar festő. Nekem a. Morog. Este találkozzunk Török Laci kiállításán, én beszélgetek a fotóssal. Hátulról fognak kitámasztani, mint annak idején a dísztribünön az orosz legfelső titkárokat. És valami magnó adja a kérdés eket a zsebemből… Minden esetre Kovács Péter odahozza a borítóra a képet – jó ideje az ő munkái láthatóak a köteteimen. Kovács ha van, áruvédjegy. Most grafikákat is kérek, a 13 darabból álló ciklushoz 13 Kovács-rajzot illeszt Szürke mester. Soha nem szerettem az illusztrált köteteket. Ezt szeretni fogom, mert ez nem az. Kovács annyira erős és szuverén, hogy társszerzőként lesz jelen a könyvben. Ha valamihez közel állnak a verseim, azok a Kovács-víziók.
Újabb telefon és kisebb rosszullét után beolvasom Békés Palinak a szavazataimat. Egyik név sem szerepelt eddig, morogja, de megosztom őket a neves grémiummal. Mindegy, ha nem. Talán valamit befolyásol az eredményen a szűz kéz. Szűz agyat akartam írni, de szégyelleném… (Aztán valamit párolog az előző szégyenérzet, apró mosoly is játszik itt-ott: Fábri a saját darabjának a bemutatóján nem jelent meg pénteken a Kolibri Színház ban… Ilyen esendőek tudunk lenni, mi, megjelenés ileg… Kik mi kik és mikor?)
Hozzászólás