hirdetés

Esőáztatta szellőrózsák, virágzó mandulafák

2018. február 14. - Patak Márta

...megállapítjuk, a frankok is tudták, hová kell települni, mint IV. Béláék Visegrádnál. Hiába, időnként ilyen profán módon viszonyulok a történelmi emlékekhez, amúgy meg jobban szeretem az erdőt, mint a civilizációt, mostanra eléggé telítődtem is a városokkal, úgyhogy kimondottan örülök a vidéknek. – Patak Márta naplója Ciprusról.

hirdetés

Majd megmutatom, merre szoktunk kerékpározni, mondja Nónisz, és indulunk a kiadós ebéd után, még néhány fénykép a vad tengerpartról, amely az óceán partját idézi nekem Cantábriánál. Római emlékek és természet, ebben egyezünk meg, és persze a túraútvonal lényeges, szeretem látni, ki milyen kihívásokkal küzd meg, mikor rója a kilométereket. Az örök kettősség, ha lehet, a természetet választom, mellőzöm a turisták által látogatott helyeket, főleg ha ilyen avatott kísérőm van, mint ma Nónisz, aki a kedvemért ott hagyta a munkát a laborban, pedig nagyon sok van, Tomi fia és Andi dolgozik ma helyette. A házukban csupa magyar lakik, a legtöbb orvos, vegyes házasságban, mint Nóniszék Andival, mindenki Magyarországon tanult, egész kis magyar kolónia Lemeszószban (Limassolnak írják az angolok, én maradok a görögnél).

Kolószi várát megnézzük, a csigalépcsőkről a Börzsöny kilátói jutnak eszembe, Nónisznak az esztergomi bazilika kupolájába vezető lépcsők, de becsületesen végigjárjuk a hatalmas építmény összes emeletét, és megállapítjuk, a frankok is tudták, hová kell települni, mint IV. Béláék Visegrádnál. Hiába, időnként ilyen profán módon viszonyulok a történelmi emlékekhez, amúgy meg jobban szeretem az erdőt, mint a civilizációt, mostanra eléggé telítődtem is a városokkal, úgyhogy kimondottan örülök a vidéknek. Nem tudok betelni a színekkel, a fényekkel, nehéz elszakadni a tengerparttól, pedig a hegyen is sok látnivaló vár még ránk.

Kurion vagy Curium csak érintőlegesen, az Apollón-szentély meg az amfiteátrum a kerítésen kívülről, mert hosszú út áll még előttünk, és viszonylag hamar esteledik. A környék, ahol járunk, az angol bázisok vidéke, Akrotíri, csupa egyforma ház, angol települések, az út mellett is angol táblák, de utunk a török falvakon is keresztülvezet, ahonnan a hetvennégyes lakosságcsere után eltűntek a törökök, maradt esetleg a mecset meg a minaret.

Elárvult mecsetek, apró házak, elvadult szőlőskertek, virágzó mandulafák az út mentén, képtelen vagyok megjegyezni a hajdan törökök lakta falvak nevét, amelyeket magunk mögött hagyunk, Ájosz Thomász, Paramáli, Aléktora, és ahogy Nónisz mesél, egyre csak az jár a fejemben, hogy itt is tönkretett mindent a török invázió meg a hatalmi érdekek, miért nem lehetett hagyni békében egymás mellett az embereket, milyen könnyű is ellentétet szítani a nemzetek között, láthattuk, szinte nincs olyan ország, ahol ne tették volna meg, Ciprus is különösen fájdalmas nekem, mint a Vajdaság.

Zuhog, mikor elindulunk Nóniszék biciklitúra útvonalán, már az első kilométereknél megállapítom, hogy ez bizony jócskán túltesz az én leghosszabb, ötven kilométeres Káli-medence túrámon, pedig ott is elég húzós helyenként, és ami ott is a legrosszabb, itt is ugyanaz, mikor végre föltekersz, megint mehetsz lefelé, fékezhetsz, ahogy belefér, hullámzik a táj, a tenger szinttől egészen hétszáz méterig, ráadásul forgalom is van, egyesek olyan szűken előznek, mintha legszívesebben lesodornának az útról. Utunk legmagasabb pontján megállunk, elvirágzott orchideák, esőverte szellőrózsák és virágzó mandulafák között. Nónisz kiáll a sziklaszirtre, én a puszta látványtól is szédülök.

A hullámzó tájon teraszos elrendezésben szentjánoskenyérfák, a faluban karobmanufaktúra, régen ez volt a falubeliek munkája, hordták a köveket a fák alá az erózió ellen. Ha itt lenne, geológus barátnőm megmondaná, pontosan mi micsoda, egy biztos, ez a táj is kincsesbánya a szakembernek, olyan változatos a talaj, de én csak a homokkövet meg a vasoxid tartalmú kőzetet ismerem föl, bár néhány helyen gyanús a lemezes szerkezet, gondolom, az pala lehet.

És csak zuhog, megállás nélkül, mi meg fölváltva hol harminc évvel ezelőtti emlékeket idézünk, hol a tájról beszélünk, és nézzük, ahogy veri az eső a szélvédő üvegét, komolyan olyan érzésem van többször, mintha az óceán partján lennék. Nem is baj, hogy esik, legalább bemossa a földbe az arab térség porát, ami napok óta a levegőben kering. Hogy aztán ott mi lesz majd belőle, azt majd talán csak évtizedek múlva derítik ki a szakemberek, ha egyáltalán kiderítik, de most nem is ez az érdekes, itt vagyunk ebben a tájban, alig jön szembe autó, az angolok is behúzódtak a bázisukra, semmi mozgás, ahogy elhaladunk előttük. Jó ez így, otthon vagyok ebben az esőáztatta tájban, úgy vagyok benne, mintha holnap, holnapután meg azután meg azután is ide jönnék haza Nónisszal.

Patak Márta

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.