hirdetés

Faszikáim

2018. április 13. - Symposion

A Symposion a lehetőségek terepe. A pasizásé. Vagy ahogy a főszerkesztő úr mondaná, a faszizásé. A Symposion az egyesülések, a közös projektek, találkozások terepe. A szabadság nehéz mámora. És kötelessége. - A héten a Symposion írja a netnaplót, a pénteket Bencsik Orsolya.

hirdetés

(2010-től 2015-ig, intenzív évek 2010-2012, azóta meg csak TRAUMA-NOSZTALGIA)

Néha elfog a mámor (2). Ez a (Symposion-)naplóírás veszélye is. Úgy megtellek az érzékelés képességével. Minden sok ilyenkor. Sok a férfi. A megismerés alakzatai is. Nehéz idők. Rettenetes, hívogató gazdagság ez, remegés, izgatottság, gőg, árvaság, mely több magamnál. Szenvedés, kurvaság is. Virágzó tulipánfa (áthúzva, javítva: hazugságfa). Veríték, genny, bűz, szar, okádék, vér, sperma, pisa. Meg a sör, sör, sör.

2010
Micsoda férfi volt! A kamionosok mindig dudáltak, ha hátulról látták. Lobogott a nagy, göndör haja a szélben. Ennyi maradt belőle, ez a haj, meg annyi, hogy azt mondta, nem úgy viselkedsz, mint egy író. A szakítás éjjelére azért emlékszem pontosan, mert az első szigligeti JAK-táboromból és az első Symposion folyóirat-bemutatómról értem haza. (A haza az akkor is épp Szeged volt.) A hobbizenész nehezményezte, hogy elmentem a férfiakkal bulizni, és ezért még pénzt is kapok. (A József Attila Kör fizetett, Virág Gábor vitt a kocsijával, ott volt még Sirbik Attila, Nemes Z. Márió, Orcsik Roland). Kimerült voltam, még kimerültebb lettem. Hazaköltöztem (áthúzva, javítva: Visszaköltöztem) Szerbiába. Jött a munkanélküliség, pontosabban a kistudósítói lét (Magyar Szó, Vajdaság Ma) két diplomával (ismétlés, ismétlés), havi ötezer dinárért. (Ha túlteljesítettem, kaptam azért hetet-nyolcat is.) Szóltam a főszerkesztő úrnak (értsd: Sirbiknek), kéne valami, mert megőrülök, ha feszt községi testületi ülésekre kell járnom, vagy a polgármesterrel interjúznom (azóta korrupciós eljárást indítottak ellene). Azt hiszem, hogy így jött a lektorálás, a fordítás, a szerkesztés meg a sok folyóirat-bemutató. Az egyik szabadkai bulin (a helyet azóta bezárták) a belgrádi képzőművészpasas félrehívott, de miután visszautasítottam, azt üvöltözte szerbül, hogy kurva vagyok. A főszerkesztő úr azt mondta, nem kell félni, csak berúgott. Nem éltünk jól, nem dőlt a pénz, új lapszámot sokáig kiadni se lehetett, de nem is sikkasztottunk.

2011
Már a 2010-es, ősz végi, agárdi FISZ-táborban összemelegedtünk, utána küldtük egymásnak a leveleket, képeslapokat, Facebook-üzeneteket, de újra csak a következő év elején találkoztunk. Először Budapesten, aztán Szabadkán, aztán Budapest és Szabadka különböző sorrendben jött, és persze alkalmat teremtettünk rá a Symposion-bemutatókon, a Dombos és Sínbusz Fesztiválokon meg a FISZ-es rendezvényeken is. Fontos időszak volt, lelkiismeretesen (de eléggé szabadosan) építettük a kulturális kapcsolatokat Szerbia és Magyarország között. Azt mondta, erős, izgalmas világom van. Ezt olvasta belém. (Írtam magamról. Írtam a Vajdasági Magyarokról. A Népemről.) Azt éreztem, a Balkánt is látja bennem, és ez élvezetet okoz neki. Nem haragszom rá, hogy nem volt képes a monogámiára, nem csapott be, a diverzitás iránti igényt rögtön láttam benne. Az ismeretségünket természetesen a főszerkesztő úr is örömmel támogatta, a munkám gyümölcse beérett: azóta is fontos projektek születnek meg a magyar székesfővárosi költő és a gerillafolyóirat között.

2012
Szóltam a főszerkesztő úrnak és a másik szerkesztőnek, hogy a horvát költőtől is kérjünk a folyóiratba szöveget. A következő folyóiratturnékra mindig az adott lapszám szerzőit hívtuk meg felolvasni, leginkább a vonzalom/szimpátia, közös bulizási szokások, jó természet alapján. A horvát költő jóképű volt (azóta kissé megkopott már: a kor!), persze kiváló esszét is írt a számba, de sajnos épp valami külföldi ösztöndíj miatt nem tudott magyarországi és szerbiai Symposion-fellépéseket vállalni. A főszerkesztő úr helyette a bosnyák prózaírót hívta. Akkor, azt hiszem, még Szarajevóban élt, ma már Belgrádban. Szerb (női) magazinokba zenekarok új lemezeiről is ír kritikát. Nagyszerű regényei vannak. Nem bántam meg, hogy megismertem. Csak puszizkodtunk meg összebújtunk, azóta se találkoztunk. Félévenként rám ír, mikor fogunk. A Könyvhétre megjelent az Akció van!, benne a két szerbiai nehéz évvel, így a JAK-táborba, Szigligetre már nem csak a Symposionnal mentem. De persze ott volt Sirbik, Orcsik is, beszéltünk a folyóiratról, kiállítás is volt. Ami utána ott történt, ahhoz nem szabad ragaszkodni. Attól el kell rugaszkodni. A rugaszkodás a naplóíró felelőssége. Utána már másféle nehéz évek jöttek. Veríték, genny és bűz. Egy férfi háton, mellkason, lábon kifakadó kelései. Újra egyetemi évek. Folyóiratturnék, szerkesztések, lektorálások és fordítások helyett egyetemi órákon (leginkább a Kép-szöveg viszonyok a kortárs magyar művészetben és Kreatív írás c. kurzusokon) bemutatott Symposion vagy főszerkesztő úr. Istennek hála, a szegedi hallgatóim (mind lány) pedig erre nyitottak.

Útmutató fiatal szerkesztőnőknek (fordítónőknek, szépírónőknek, képzőművésznőknek):

A Symposion a lehetőségek terepe. A pasizásé. Vagy ahogy a főszerkesztő úr mondaná, a faszizásé. A Symposion az egyesülések, a közös projektek, találkozások terepe. A szabadság nehéz mámora. És kötelessége. Minden erőt (intellektust, bájt, bájitalt) be kell vetni, hogy újabb és újabb embert, szervezetet, szimpatikus vagy szubverzív manifesztációt kössünk a Symposionhoz. Legyen általa mindenki érintett, így vagy úgy!

1. Sirbik Attila szavajárása.

2. A szövegben szó szerint vagy torzított formában idézetek vannak Esterházy Péter A fogadós naplójából. Miközben a bejegyzést írom, már (még) Esterházy-születésnap van.

Bencsik Orsolya

Symposion

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.