Az a szó, hogy felolvasás, a számomra legrettenetesebb szavak egyike, semmivel sem szívderítőbb szó, mint mondjuk a hererák. Sok mindentől lehet rettegni, szorongani egy életen keresztül. Legtöbbünknek meg is vannak az állandó szorongás-objektumai, amely objektumokat minden eszközzel igyekszünk megőrizni, nehogy elvesszenek valahogy, mert ezek legalább a mi jól ismert, megszokott szorongásaink, szinte meghitt a kapcsolat velük, nehogy elvesszenek, mert az újak, amelyek úgyis azonnal tolakodnának be a régiek helyébe, sokkal szörnyűbbek lennének, tudjuk jól. Jól ismert, reménytelen állapot.
A szorongás valójában az egyetlen általános iskolai tantárgy, csak fedőnevei vannak, hogy környezetismeret, irodalom meg matematika. A szorongás elsajátításában segítenek nekünk a tanárnénik és a tanárbácsik, akik minden erejükkel és szakmai felkészültségükkel azon vannak, hogy a szorongás a lehető legkönnyebben személyiségünkbe integrálódjék. Kivételek persze itt is, mint mindenhol, természetesen megtalálhatók, bár, őszintén szólva jómagam egyetlenegy ilyen bácsival vagy nénivel nem találkoztam soha iskolai pályafutásom alatt.
Adrienn, édes mátkám, aki épp most ébredezik, az egyetlen általam ismert tanárnéni, akinél nem tapasztalom ezt a jól ismert igyekezetet, amitől egyébként borsódzik a hátam folyamatosan.
Az arc, amit viselek, leginkább ennek a lenyomata. (Borbély Szilárd - lehet, hogy nem pontos az idézet, de valami ilyesmi.) (Telefonál Keresztury, hogy Borbély Szilárd írt a könyvemről a literán, olyat írt, hogy…, de mindegy, hogy milyet, a lényeg az, hogy a hívás előtt egy perccel gondoltam nagyon erősen Borbély Szilárdra.)
Mármint annak a lenyomata, annak a sok kedves néninek és bácsinak a lenyomata, akik ahelyett, hogy …. Befejezem, olyan szép a reggel, nehogy már felidegljem itt magam ezekkel.

Tehát a felolvasás, életem első igazi felolvasása, Szent Ritának, a reménytelen ügyek égi szószólójának hála, jól sikerült.
Elképzelni nem tudom, mennyi dolga lehet Szent Ritának, szünet nélkül szolgálatban van évszázadok óta, mert reménytelen ügyből azért nem kevés van, lássuk be.

Kihasználván a Kárpát-medencében is meghonosodni látszó monszunévszak rövid pihenőjét, most sétálni visszük inkább Csipikét, a törpeschnauzert.
A hegygerinceken megakadó, eső utáni felhőfoszlányokat nézzük majd sokáig.