Nagyon jó dolog utazgatni, az egyik legjobb benne, hogy a végén haza lehet jönni. Hazajönni valahogy sokkal jobb, mint el se menni, már ezért az érzésért megéri elutazni, ahogy összeveszni is érdemes néha, hogy aztán ki lehessen békülni. Mindig sajnáltam azokat a párokat, akik nem veszekednek, vannak ilyenek, hát ők szegények sose tudnak kibékülni. Nem tudják miből maradnak ki. A legnagyobb fless szakítani, és aztán újból összejönni. Annál már csak a feltámadás lehet jobb érzés. De azt még nem próbáltam.

          Mikor hazajövök valahonnan, egyszerre kedvem támad mindenféléhez, amihez azelőtt nem volt. Például levelekre válaszolgatni. Amúgy nagyon utálok levelet írni, mentségemre szolgáljon, hogy elég hülye leveleket is kapok. Egy részük rímben van, és a választ is rímben igényli, másik részük arra szólít föl, hogy írjam meg a levélíró házifeladatát, mert az valami verses dolog, és hallották, hogy ahhoz én értek. Pont most volt egy éve, hogy megkaptam az első fenyegető levelet is, hiába, a hírnév átka.

 

Üzenet küldője: Csúcs András [Csucsbandika]

Címzett(ek): Varró Dániel [varrodani]

Téma: r

Feladás dátuma: 2006. június 7., 13:53

Üzenet szövege

belőled érettségizek te szardarab kis buzifánk, de ha kihúzlak szóbelin és nem tanultam meg azt a kibaszott maszatos értelmetlen buzi bögrés gecidet és megkereslek és kiheréllek!!!

          Külön felhívnám a figyelmet a témamegjelölésre: r. Meg a feltétel is szép, amit szab, akkor fog kiherélni, ha nem tanulta meg, ha megtanulta, akkor megúszom. Az első és szerintem én akart lenni, csak így tudom értelmezni, de a maga nyers, fiatalos indulatában akartam megőrizni, javítatlanul.

          Szóval nem vagyok nagy levélíró. Kedves barátaim jártak Kubában, van ott egy Hemingway emlékház, ahol többek között Hemingway pecsétje is ki van állítva, lefényképezték. Hemingway minden levélre, amit kapott, rányomta ezt a pecsétet, és bontatlanul visszaküldte a feladónak. "I don't write letters. Ernest Hemingway." Kéne egy ilyen pecsét.

          A levélírásnál már csak telefonálni utálok jobban, ebben meg Lázár Ervin a példaképem. Mesélte egy beszélgetésben, a tévében láttam, már a halála után, hogy rengeteget hívják kis vidéki könyvtárakba, művelődési házakba, ahova se ideje, se kedve nincs elmenni, de olyan szívhez szólóan hívják, hogy nem bír nemet mondani a telefonba, és megígéri, hogy elmegy, aztán ahogy lerakta a telefont, megbánja. Nagyon jól ismerem ezt a problémát. Azt találta ki, hogy egy kis táblát akasztott a telefon fölé, ezzel a felirattal: "NEM!" Fölhívja egy néni sírós hangon: drága író úr, jöjjön el hozzánk ide a rábapatyi művelődési házba, nem tudunk fizetni, de a gyerekeknek felejthetetlen élményt nyújtana, már annyiszor beszéltünk, drága író úr, ősszel azt mondta, télen keressem, télen azt mondta, nyáron keressem, nyáron azt mondta, ősszel keressem, hát most megint ősz van, ne utasítson megint vissza, drága író úr, a rábapatyi gyerekeknek életreszóló élményt nyújtana... Ervin szíve lágyul, egyre lágyul, de még az utolsó pillanatban fölnéz a falon lógó táblácskára: NEM!

          Szóval a mai nap főleg levélírással telik, meg más ilyen apró-cseprő ügyekkel. Például befejeztem végre azt a verset, amit egészen héten írtam. Megvan az utolsó előtti sor is! Azt jó volt kipipálni. Nem képletesen értve, hanem tényleg, tudniillik fel szoktam írni egy lapra minden reggel magamnak, hogy miket kéne aznap megcsinálnom, ez egy csel, mert alapvetően lusta vagyok, és nincs kedvem megcsinálni dolgokat, de kihúzni valamit, és aztán kipipálni (így szoktam, hogy először kihúzom, és aztán kipipálom) az annyira jó érzés, hogy ezért sok mindenre hajlandó vagyok.

          Délután a nemhivatalos országos pókerverseny havi fordulója kerül megrendezésre. Nagy reményekkel vágok neki, de én leszek a második kieső egy túlokoskodott partinak hála, ahol félrereadeltem egy overbetet a flopon, drawra tettem az ellenfelemet, és allint toltam second párral, de top párral lecallolt a fish. Már akinek ez mond valamit.