hirdetés

Fever

2007. november 7. - Jászberényi Sándor

Néha elvesztett lakáskulcsnak, néha kint felejtett kerti széknek érzem magam az esőben. Nincs időm, kedvem vagy bátorságom valakivel intim kapcsolatba kerülni. Dolgozom, mert közben legalább nem kell máson agyalnom. [...]
Bár mondhatnám neked testvér, hogy üdv és ég veled. De nem tudom [...]
hirdetés

39 fokos a lázam. Ez azt jelenti, hogy 28 fokra van állítva a termosztát és mégis fázom. Emlékszel arra a bejegyzésemre, amiben azt írtam, egészséges vagyok? Vicceltem. Nem tudom, hogy mi vert le ennyire, de momentán színes karikák pörögnek előttem. Ha behunyom a szemem, látom az autópályát, autók jobbra-balra, én meg csak állok egy helyben.

Ma elővettem a pisztolyomat testvérkém. Nem mintha meg akartam volna pucolni, nem is akartam az övembe tenni, csak ellenőrizni akartam, hogy benne van-e még a nyolc repülőjegyem. Benne vannak. Sárgán csilingeltek, mikor kiürítettem a tárat.

A volt csajom értett a leckéből, nem lépett kapcsolatba velem. Így nem fogok róla írni, ezt sikerült elintéznie. Hogy ne foglalkozzak vele, kemény dió. Egyre kevésbé értem, miért volt velem. Belenézek a tükörbe (napi többször), nem értem mi volt vonzó bennem, ami aztán nem lett vonzó. Egész nap azon gondolkozom, hogy miért nem csinálok valami rendes munkát, akkor legalább nem az anyámtól vagy a nightclubos barátaimtól kellene pénzt kérnem a telefonszámlámra. Ha annyi eszem lett volna tizenhét éves koromban, mint amennyi most van, basztam volna egyetemre menni. Ennek az országnak ugyanis nincs szüksége értelmiségiekre és olyan látványosan nem kellek, hogy már csak mosolyogni tudok rajta.
 
Egy ideig komolyan depressziós voltam amiatt, hogy a főnökeim nem tudják utánam csinálni, amit én tudok (nem félni semmitől, hogy rám lehessen sütni az önteltséget); utána pedig dühös. Ahhoz, hogy Magyarországon érvényesülni tudjanak az emberek, nem írni és olvasni kellene megtanítani őket, hanem arra, hogyan kell befogni a pofájukat. Erre képtelen vagyok, így bajt hozok azokra a kevesekre, akik szeretnek engem. Nem tudom számításba venni, hogy milyen következményei lesznek annak, ha nem köntörfalazok vagy udvariaskodok. Nem tudok jó fej lenni, ha közben sérül az igazságérzetem.
 
 
 N'Djamena - utcarészlet
 
Afrikából elsősorban a tiszta meccsek hiányoznak. Hogy minden cselekedetemnek láttam az értelmét, tudtam, mi után mi következik. A döntéseimet nem övezte kétely, mert az ember a létezéséért beszélt, járt vagy cselekedett. Hadd mondjak erre egy példát.

Már egy napja N’Djamenában voltam, amikor éjszaka megjelent a fixerem, Musztafa. Mondta, hogy menjünk el vacsorázni, motorral van, üljek fel mögé. 20 percen keresztül motoroztunk a városban, kerülgetve a világítás nélkül százhússzal tépő kormányzati/katonai autókat. Megérkeztünk az étterembe, bent műanyag asztalok és a 90-es évek technozenéje fogadott. Vacsoráztunk, mert már régen vége volt az Iftar-nak, a muszlimok is ehettek.
 
Musztafa

Valami ragadozóhalat ettem a Csád tóból, mellé bourbon viszkit ittam szódával, a viszkit én vittem magammal. A rizs, amit a halhoz adtak, zsíros volt és összetapadt. Piszkáltam a villámmal. A vacsora végén Musztafa az övéből elővett egy kilencmillis parabellumot és kitette az asztalra. Azt mondta, nekem hozta, 50 dollár, nem árt, ha meg tudom védeni magam valamivel. Tiszta helyzet volt, nem ismertem a srácot aki előtt momentán a fegyver feküdt, de lefutott előttem a meccs, hogy ha rám fogja a pisztolyt vagy esetleg lelő, az összes pénzemet elveheti.

Felvettem a pisztolyt az asztalról, nem vizsgáltam meg különösebben, csak odaadtam a pénzt és az övembe dugtam. Pont a tökömre mutatott a csöve. A húsz perces visszaúton végig azon tűnődtem, ki van-e biztosítva a fegyver. Egy motoron ültem, kezemmel átkaroltam a vezetőt és minden bukkanónál éreztem a cső hidegét. Azon fohászkodtam, hogy bárhogy, de ne így haljak meg. Ne lőjem tökön magam a saját pisztolyommal egy olyan városban, ahol nincsenek rendes utak, közvilágítás és folyóvíz.

Amikor hazaértem a hotelemhez az első dolgom volt ellenőrizni a pisztolyt. Nem volt kibiztosítva. Keresztény hotelben laktam, a fiókban lévő bibliára tettem, ott is felejtettem, amikor kicsekkoltam. A mai napig úgy gondolom, hogy a lehető legjobban jártam el, tiszta helyzet volt, mondom.
 
Utcakép tűzzel
 
Magyarországon nem tudom, hogyan kell kezelni a helyzeteket. Vergődöm. Most lázam is van, furcsákat álmodok. Főleg nőkről. Nem az orgazmus hiányzik, hanem a bőrük melege. Hogy rátegyem valakinek a testére a kezem. Halljam a légzését.

Szeretném végre már hallani valakitől, hogy örül a létezésemnek. Mondja végre ki valaki, hogy van értelme itt bárminek is. Mert Magyarországon még a meghalásnak sem látom az értelmét. Minden egy helyben áll, rossz az idő. Néha elvesztett lakáskulcsnak, néha kint felejtett kerti széknek érzem magam az esőben. Nincs időm, kedvem vagy bátorságom valakivel intim kapcsolatba kerülni. Dolgozom, mert közben legalább nem kell máson agyalnom. Szedem a lázcsillapítót, hideg vízben fürdök, ez gyakorlatilag fizikai fájdalmat okoz.

Nem zaklatom ilyen problémákkal a barátaimat, nekik is megvannak a saját bajaik, nem jobbak vagy rosszabbak, mint az enyémek. Segíteni senki sem tud. Azt hiszem, genetikailag vagyok selejt.
 
Kerítés szögesdróttal, ginocide-felirattal
(népirtás, rossz angol helyesírással)
 
Ma reggel beszéltem egy költővel, akit sokra tartok. Ráállt a kólára, arra kért, szerezzek neki, mert ő csak drágán tud. Nem játszottam el nagyon az erkölcscsőszt, remélem. Saját Önös okaimból mondtam nemet. Ha felhívom az emberemet, nem úszom meg a kóstolót. És ez a visszamenet az örvénybe. Senki sem bírja sokáig a víz alatt.

Próbálom lenyomni a lázamat, a halálomra gondolok. Hiszek az idegenkezűségben. Nem fogom senkinek sem megkönnyíteni a dolgát. Verset akarok írni. Van négy sorom. Itt rejtem őket a fejemben. Bent, valahol a láz mögött. Elő fogom őket kaparni, mert ők az enyémek. És ezt senki sem tudja elvenni tőlem és nem tudnak velük bántani, mert nem lehet másé, csak az enyém. Nem érdekel, hogy ki mit gondol erről.

Próbálok feküdni, nem megy. Takarítom a lakást. Catullust olvasok, szar a magyar fordítás. A százegyedik carmen. Bár mondhatnám neked testvér, hogy üdv és ég veled. De nem tudom, kettőnk közül melyikünk a halott.

Jászberényi Sándor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
Jaszberenyi Jaszberenyi 2007-11-09 17:02

Köszönöm.

wallenstein wallenstein 2007-11-09 07:48

 nagyon jo a szoveg, regota figyelem az irasaidat. Gondolom, hogy egy bizonyos intellektuális gőg visszataszitja és visszatartatja benned mások elismerését, a biztatását, de én egy egyszerű Havanna lakótelep-i gyerekként csak azt modhatom, kiváncsi vagyok azokra a verssorokra. Mégha csak blöff is. Talán prózában elrejtve hamarosan viszontlathatom. Különben meg fel a fejjel, én a honi posványt NY-i takaritásra és mosogatásra cseréltem le a közelmultban. Sokkal jobb. Lelkileg szabadabb.

fourjack fourjack 2007-11-08 22:07

 el bírnék olvasni... három szó.