hirdetés

Focimeccs helyett múzeum és mise

2018. október 7. - Patak Márta

A pozsonyi órások céhe a 15. századtól datálódik, 1546-ban kelt az első rendeletük, és a 18. század második felétől önállósodtak, ekkortól szakosodtak, toronyóra és zsebóra készítőkre. – Patak Márta naplójának hetedik részét olvashatják Pozsonyból.

hirdetés

Vasárnap délután meccs helyett múzeumba fogok menni, eldöntöttem, a Jó Pásztor házában található Óramúzeumot választom. Kicsi is, szeretem is ezt a rokokó házat, a zsidó negyed kevés túlélő épületeinek egyikét. Egyedül vagyok a házban a két teremőr nénivel, úgyhogy kedvemre nézelődhetek. Kicsit nehezményezem ugyan, hogy pont magyar nyelvű leírásuk nincsen, tényleg, nem mintha a szlovák kivételével bármelyiket is nem érteném, de akkor is. Nem sokáig füstölgök ezen, inkább elindulok a földszinten. A 17. század végétől vannak itt órák. Elképesztő. A pozsonyi órások céhe a 15. századtól datálódik, 1546-ban kelt az első rendeletük, és a 18. század második felétől önállósodtak, ekkortól szakosodtak, toronyóra és zsebóra készítőkre. A tájékoztató kiadvány szövege külön nem említi, de gondolom, a mai Szlovákia területre értik, amikor azt írják, hogy a 16. és a 19. század között a szlovák területen nyilvántartott 186 órás mester közül 92 Pozsonyban dolgozott.

Itt a földszinten található a dévényi templomtorony 18. századi órájának szerkezete.

A második emelet fantasztikus 18. századi órái közül az egyik legszebb Jacob Guldan 1770-80 között készített órája.

Nagyon tetszettek a díszes, hordozható úti ébresztő órák, a háttérben még a Márton-templom is látszik talán az ablakból.

Végül a harmadik emelet 19. századi biedermeier órái és zenélő órás képei között ott van a Fadrusz János tervei alapján készített fafaragásos óra, az emberi élet szakaszait ábrázoló motívumokkal. Sajnos ezt is nehezen tudtam úgy fényképezni, hogy ne csillogjon az ablak a táró üvegén.

Teszek egy kört a várban az órák után, elképesztő, milyen meleg van, lépni se lehet a turistáktól, se itt, se lenn, a Mihály-kapu környékén, úgyhogy a szlovák nemzeti költőről, Pavol Országh-Hviezdoslavról elnevezett tér felől igyekszem megtalálni a fagyizót, ahol megajándékozom magam egy kettessel, mert már eldöntöm, hogy mivel szegény Petőfit kiszorította innen a térről szlovák kollégája, fölkeresem hát a Medikus-kertben.

Johann Nepomuk Gobert d'Aspremont-Lynden gróf építtette a palotát, amely 1781-ben a kerttel együtt az Esterházyak tulajdonába került, aztán több tulajdonos után most a Gyógyszerész Kar Dékáni Hivatala székel benne. Erősen felújításra szorul, remélem, a konténer meg sok építőanyag azt jelzi, hogy dolgoznak belül, mert az utcafrontról csak a betört ablakokat látom.

Itt is van néhány kedvenc fám, ez a bükk például, nem sikerült meghatározom, vajon melyik fajta lehet, szinte bőrnemű a levele.

Már messziről látom, hogy a virágvölgyi vagyis Blumental-templom tornya csillog, elkészült, lebontották körülötte az állványzatot, kár, hogy nem láttam, van ebben valami beteges, azt hiszem, erősen szédülök a magasban, mégis folyton a darukat meg az állványokat bámulom. Mindenesetre az utolsó fényeket kihasználva még lefényképezem.

Már messziről látom, nyitva a főkapu, mennek befelé az emberek, ha szerencsém van, bejutok, meg is szaporázom a lépteimet, és ahogy odaérek, nem akarok hinni a fülemnek, éppen a kezdőéneknél tartanak, és magyarul énekelnek. Jobbkor nem is jöhettem volna, idevezényelt engem a Jóisten, mi mást mondhatnék erre, fejet hajtok akarata előtt, és beülök a padba, mikor véget ér az ének. Remek időzítés. Mosolyognom kell, nagymamámmal mindig futottunk, nehogy elkéssünk, legtöbbször már beharangoztak, vele is ugyanígy a kezdőénekre értünk oda, mint én most.

Nehéz kérdést feszeget az Evangélium, Márk szerint szól ma, a farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?”, és nehéz fejtegetésbe bocsátkozik a plébános is, mikor ezt a kérdést körüljárja. Én nem is tudom, tényleg nem tudom, hogyan kellene úgy végighallgatnom egy szentbeszédet, hogy ne érezzek benne folyton csúsztatást. Hogy egyszerűen az legyen, ami. Ez igen ritkán fordul elő velem. Természetesen szóba kerül a romániai népszavazás az alaptörvényről, burkoltan a pedofília, a kassai meg az eperjesi püspök ügye, én meg egyre mélyebbre süllyedek a padban, eszembe jut egy novellám, amit bele is fogok szerkeszteni a Simon papról szóló regényembe, amin a visegrádi rezidensprogram meg a Literárne informačné centrum jóvoltából éppen dolgozom itt Pozsonyban. Don Angelo a novella címe, még álnéven, B. Müller Mártaként írtam, tíz éve jelent meg az Életünkben, ide is linkelem. Azt hiszem, ezzel a novellával én erről a témáról mindent elmondtam, amit mondhatok, egyébként pedig mint mindenre, erre is igaz a mondás, akinek nem inge, ne vegye magára. Ferenc pápa igyekszik, tudom, aki meg nem veszi magára, az vajon azért nem teszi, mert könnyebb neki az áldozat szerepében tetszelegni? Gyanítom. Pedig ahogy az áldott emlékű Hofi is mondta, akinek inge, az már igazán elkezdhetne öltözködni.

Patak Márta

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.