És az élet közbeszólt. Délutánra kiderült, csőtörés van a falban. Idegeskedés, fogszívás. Mennyi macera, mennyi kiadandó pénz csak azért, mert az élet ilyen kiszámíthatatlan. Fogja magát egy cső és elpattan. Mesterembert keresni megint, vizest, mennyire ismerem ezt a tortúrát. Előadni neki, hogy miért hívjuk, intim titok, víz a falban. Alkudni, megemlíteni, hogy nincs momentán túl sok pénzünk, elvárják, és tényleg nem mindegy, mennyi a vége. Nőként alkudozni velük, na ez egy külön szám. Persze én különlegesen edzett vagyok ilyen téren, elvégre irodalmi berkekben szocializálódtam már a kilencvenes évek elején is. Amúgy meg nem egyszerűen szőke vagyok, hanem tényleg semmilyen technikai dologhoz nem értek. Látszik, hogy nincs semmi a lábad között, mondják mifelénk. Vonás vagy vágás, így írta Grecsó, és ez helyesebb, mert mindkettő elég távol áll a semmitől.
Nekem történetesen szerencsém volt. Az édesapám is sok mindent megcsinál a ház körül, az öcsém is. A párom is. Két nagybátyám, négy fiú unokatestvérem van. Én még szingli is úgy voltam rövidebb időkre, hogy egy polcot sem kellett feltennem. Egy telefon, jön a családom kétszázhúsz vagy kétszáznegyven kilométerről, felteszik, megszerelik, kicserélik, pótolják, komfortossá teszik az életem. Mindig fellélegzem, ha arra gondolok, hogy eddigi életemben nem kellett saját bőrömön megtapasztalnom a csak nőneműekből álló családok (háborúk utáni családok, elvált, gyereküket egyedül nevelő anyák) életstratégiáit. Mert láttam ilyet a tágabb környezetemben pont eleget. (Kevesebb jövedelem, kumulálódó hátrányok a gyerekeknél, unalmas élet). Mert férfi az kell, mint a víz, a levegő, az igazság kimondása. Ráadásul vannak normális férfiak, bár bunkókkal is találkoztam már, ki nem. A minden férfi kezdetű általánosításokat nem szeretem.
Ez most itt mondott egy összeget, ha jó, jön, ha nem, nem. Gyakorlott füleimmel belehallom az alku lehetőségét ebbe a nagy korrektségbe, egy kicsit alkuszom a tisztesség kedvéért. Nem állít helyre. Ahhoz majd másokat kell hívnom. Tudom én ezt, szegény Bridget Jones-nak hetekig volt egy lyuk a szobája falában, de ezt a vizesnek nem mondom. Eltökélt vagyok nagyon ebben a helyreállításban, hogy ez itt pikk-pakk meglesz. Az alkut megkötöttük, tagoltan mondom a címünket a telefonba. Azt is, hogy mi mellett van, és hogy érdemes jönni kocsival.
Már a biztosítósra gondolok, aki ingben és jól vasalt nadrágban fog megérkezni, napokkal később a vártnál. Majd vele is alkudoznom kell, tudom, rutinos versenyző vagyok. Ennyi és kész, azoknak, akiknek nincs a hétköznapi élethez némi érzékük, de nem nekem. Mert ugye olyan nincs, hogy ne legyen valami egészen apró körülmény, amit a biztosítósnak jobb nem említeni. És persze olyan is van, amiről nem árt ejteni egy-két szót, mert az ötezret jelent vagy tizenötöt plusz-mínusz, az ügyességünktől függően. Már az ilyen kisebb tételeknél persze, amikben kénytelen-kelletlen érdekelt vagyok.
(Biztosítósokkal szembeni rutinomat egy idős férfinek köszönhetem, aki felettem lakott évekig. Eláztatott vagy kétszer, folyt a plafonból a víz, ahogy kell. Ingázott, vagy mi a szösz. A konyhában kereste az elixírt, az erőket vagy az aranyat. Nem tudtuk meg, jutott-e valamire, a víz meg csak jött. Soha nem köszönt, ha meglátott. Meghalt két éve.)
Láttunk már ilyet, mondja a vizes, amikor értést tettetve felsorolom a paramétereket, hogy honnantól meddig vizesedik a fal. Úgy hetven centire a földtől, mondom, és elégedett vagyok a teljesítményemmel, mert egyáltalán rávettem, hogy kijöjjön, és még ma. Sokba kerül, az biztos. Egyszer élünk, másnak whisky, kokain, nekem vízcső. Akkor délután. Délután, viszlát.
A kőművesmunkákra gondolok, lassan nem ártana abban is képeznem magamat. Az sem lesz olcsó, legjobb lenne, ha magam meg tudnám csinálni. Majd a párom megcsinálja. Elvégre én egy ilyen nő vagyok, egyszerre lázadó és lepaktált, ha már férfiuralom, vakoljanak ők is.
Annak ki kell száradni, csókolom, nem csőtörés, zuhanyzás, háromezer, mondta egy kókler nemrégen. Azóta elég ezt a háromezret emlegetni, Arnold röhög, de ugrik, javít, szerel.  Háromezer, mutatja, ide a kezembe, átkapja a derekam. (Ide most majdnem azt írtam, hogy simogatja az arcom, de ha a világban csak 'jólnevelt csajok' írnának irodalmat - az elbeszélői státusz szerint persze, nem a való életre vonatkozóan - az nagyon unalmas lenne).
Megyek, találkozom a vizessel.