hirdetés

Fordítani

2018. március 19. - Vajdasági fordítók

Viszont az a 25 év alatt, amit ha nem is túl távol, de mindenképpen távolabb töltöttem Újvidéktől, fölnőtt egy újabb fordítónemzedék. Faragó Kornélia volt az, aki a Híd főszerkesztőjeként fölismerte: eltűntek a fordítók, senki nincs a Magyar Tanszékről kijövő fiatalok között, aki műfordítással foglalkozna. Összegyűjtötte néhányukat, szövegeket adott nekik, segítette őket, a fordításokat megszerkesztette. - A héten vajdasági fordítók írják a netnaplót, a hétfői napot Rajsli Emese.

hirdetés

„Senki sem tudja, mit jelent két világ peremén születni és élni, egyiket is, másikat is megismerni és megérteni, anélkül azonban, hogy valamit is tehetnék azért, hogy a két világ megmagyarázza egymást és közeledjék egymáshoz: szeretni és gyűlölni egyiket és a másikat is, egy életen át ingadozni és habozni, két országban élni egyetlen haza nélkül, mindenütt otthon lenni, s örökké idegennek maradni"
Andrić írja ezt az oly sokszor idézett mondatot a Travnička hronika - Konzulska vremena (azaz: Travniki krónika - A konzulok ideje) című regényében, amely magyarul kétféle címmel jelent meg. Csuka Zoltánnak ugyanazt a fordítását 1956-ban Vihar a völgy felett, 1962-ben Vezírek és konzulok címmel adta ki az újvidéki Forum. Régi restanciám megkeresni, ki volt a címadó, és miért ezeket a címeket választotta.

Senki sem tudja, folytathatnám, csak a fordító − már ha megengedi nekem az olvasó a szöveg ilyen önfényező értelmezését. A fordító, aki ott él, két vagy több világ peremén, és folyamatosan azon van, hogy kölcsönösen értelmezze a két világot, hogy egymáshoz közelítse őket. Egyszerre szereti és gyűlöli mindkettőt, birkózik vele nap mint nap, megpróbálja átlátni-megérteni és önmagán átszűrve értelmezni a másik nyelven, a másik kultúrában. Folyton ingadozik és habozik, értelmezési lehetőségeket keres, miközben tudja, hogy tulajdonképpen lehetetlenre vállalkozik - vagy legalábbis kétes a vállalkozásának minden eredménye. Egyaránt otthonos mindkét világban, hol ezt, hol azt az országot érzi hazájának (miközben maguk az országok is változhatnak, darabjaikra hullhatnak közben). Mindenütt otthon van, és örökre idegen marad. (Számomra pont ez az utolsó mondat a legvonzóbb, az tudniillik, hogy egy fordító mindenütt otthon lehet.)

Egy vajdasági fordító ráadásul nem csak két országra vonatkoztathatja mindezt. Hiszen, ha fordít szerbről, akkor minden további nélkül tud horvátról, montenegróiról és bosnyákról is fordítani, némi további szótárazással-tanulással pedig macedónról és szlovénról is. És már mindjárt nem is két, hanem több világ határán mozoghat otthonosan, sőt bennfentesen. A háborús események következtében az idősebb fordítók többnyire távolról követik a történéseket: például Szilágyi Károly (aki fehér hollónak számít a macedón és szlovén nyelvtudásával), Radics Viktória és Bognár Antal is, de az én nemzedékem egy-két, fordítással foglalkozó tagja is Budapestről/Magyarországról próbál mégis benne maradni annak a másik világnak a sodrásában, mintegy tovább tágítva a két világ közös érintkezési felületeit.

Viszont az a 25 év alatt, amit ha nem is túl távol, de mindenképpen távolabb töltöttem Újvidéktől, fölnőtt egy újabb fordítónemzedék. Faragó Kornélia volt az, aki a Híd főszerkesztőjeként fölismerte: eltűntek a fordítók, senki nincs a Magyar Tanszékről kijövő fiatalok között, aki műfordítással foglalkozna. Összegyűjtötte néhányukat, szövegeket adott nekik, segítette őket, a fordításokat megszerkesztette - mostanra kialakult egy kitartó műfordító csapat, amely talán leginkább a Híd Kör Egyesülethez, a vajdasági magyar fiataloknak ehhez az egyre markánsabban megjelenő, közösen föllépni képes csoportjához kötődik, és létezésük-munkájuk-elkötelezettségük első, kézzel fogható bizonyítéka az E-szerelem című antológia volt (van még belőle szép számmal a Forum raktárában, szerezzetek magatoknak, ha erre járnátok).

Aztán 2015-ben a Forumban sikerült útjára indítani a traN(S)akció műfordítás-sorozatot, amelyben a kortárs délszláv prózát szeretnénk bemutatni. Mivel az idén Szerbia a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, az idei kötetekben felülreprezentáltak a szerb szerzők, de igyekszünk majd visszabillenteni a mérleg nyelvét.

Eddigi köteteink (zárójelben a fordítóval): Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre(Rajsli Emese); Maja Solar: jellemző, hogy nem természetes (Orovec Krisztina); Laslo Blašković: Történet a bágyadtságról (Glavinić Vékás Éva); Svetislav Basara: A merénylet angyala (Juhász Attila); Milovan Danojlić: Levelek Amerikába (Szilágyi Károly).

A következőket hozzuk Pestre, a Könyvfesztiválra: Jelena Lengold: Vásári mutatványos (Orovec Krisztina); Igor Marojević: Belgrádi csajok (Glavinić Vékás Éva); Vladislava Vojnović: Kecskefül (Rajsli Emese); Laura Barna: Vörösmetszés(Bognár Dorottya).

És talán a könyvhétre: Ivo Andrić: Jelek az út mentén (Radics Viktória); Vladimir Kopicl: Szurdokok (Lenkes László).

Jelek az út mentén kapcsán: ez tulajdonképpen az egyetlen Andrić-kötet, amely eddig nem jelent meg magyar fordításban, és amellyel Radics Viktória birkózik már egy ideje, megpróbálva megcáfolni többek egybehangzó véleményét, mely szerint Andrić nyelvezetét, bonyolult nyelvi rétegeződését egyszerűen képtelenség bármi más nyelvre lefordítani. Egy-egy ilyen vélemény elhangzása/megfogalmazása után jó ismét visszaülni az asztalhoz, és folytatni a megkezdett fordítás.

 

Rajsli Emese

Vajdasági fordítók

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.