Tóh egy napon azt gondolta, végigfutja Magyarországot. Képesnek érezte magát a föladatra. Sportruhát öltött, kisétált az utcakapun, de még visszafordult.
- Mindjárt jövök – szólt a feleségének, aki kertészkedett.
- Meg ne erőltesd magad, Lajos – intett az asszony.
Tóth elsétált a következő sarokig, közben gondolkodott. Estig befutja Magyarországot, egy nap alatt, bejár hegyet és völgyet, falvakat és kisvárosokat, folyókat és tavakat, kankalinos réteket, csalitosokat, erdőket, romokat és hidakat.
Hogy ez milyen nagyszerű lesz. Mennyivel többet fog megtudni a hazájáról. A magyarokról! Mennyi kalandban, meglepetésben lesz része. És valóban csak egyetlen nap alatt. Elégedett volt, ezt bizony jól kitalálta.
Melegíteni kezdett, körözött a derekával, néhány guggolást is elvégzett. Magasba lendítette a karjait, úgy tett, mintha bokszolna. No, most akkor lenyom néhány fekvőtámaszt. Húszig jutott, nem is olyan rossz. Az órájára pillantott, ideje elindulnia. Sokfelé futhatna, keresztben, hosszában, srévizavé, de ő az ösztöneire bízza magát. Nagy lélegzetett vett, mélyre szívta a levegőt. Aztán még egyet lélegzett. És még egyet.
Tehát, egy, kettő, három, rajta!
Tóth állva maradt. Nem indult el, és őszintén szólva maga sem értette, miért nem. Minden lélektani és társadalmi reláció kedvezett, hogy ezen a vasárnapon végigfusson Magyarországon. Nézte a lábait. Egy-két visszér, na und? Lazának érezte magát.
- Indulj el, Lajos! – mondta.
Nem mozdult, hogy rúgja meg a kánya.
- Lajos!
Nem, nem, nem indult el. Nahát. Ez több mint kellemetlen. Szégyen? Bizony az! De miért az?! Próbálkozni kellene valami mással.
Tóth lehunyta a szemét, és elképzelte, hogy igenis fut. Hogy végigszaladja Magyarország hegyeit, völgyeit és síkságait, városból faluba, domoldalról folyóvölgybe szalad. Még néhány hivatalon is átfutott, meg piros lámpán, istentiszteleten, pártgyűlésen, labdarúgó-mérkőzésen!
Sokáig állt lehunyt szemmel. Végül kinyitotta, és szépen hazaindult. És aztán sokakkal ellentében, akik ezekben az időkben szintén futottak Magyarországon, haza is ért. Csak egy valamit nem értett. Mi a csudától lett olyan istentelen izomláza?!

Darvasi László