hirdetés

Fragile

2017. április 19. - Kiadók a Könyvfesztiválon

Háy János verseskötete – előveszem, végigolvasom, végig gombócot érzek a torkomban, gyakran leleplezve érzem magam. Most ez a fő feladatom: mindent elolvasni, újraolvasni vagy olvasgatni... – A könyvfesztivál napjaiban kiadók írják a naplót a Literán. Elsőként az Európa Könyvkiadó képviseletében M. Nagy Miklós bejegyzését olvashatják. 

hirdetés

Este megint meghallgattam a „Fragile”-t; ez a kedvenc Sting-dalom, mióta kiadtuk egy könyvét, és az újságírók kedvéért választanom kellett: ezt választottam – aztán lassan tényleg ez lett a kedvencem. „How fragile we are” – milyen törékenyek vagyunk.

Közben Szőnyi Ferenc verseit olvastam. „Nem az idő múlik, csak az órák járnak” – írja valahol. Máshol meg azt: „Ne féljetek, van még idő.” Fece meghalt – részben ezért is hallgatom a „Fragile”-t, ez afféle rituálé lett nálam, magányos búcsú –, az utolsó fordítói munkája Vargas Llosa új regénye volt; jön majd hamarosan, de még nem a fesztiválra. Diktátoros ez is. Pikáns-szexes-diktátoros. Egy törékeny országról szól, a saját Perujáról, ahol már végképp nem lehet kiigazodni abban, hogy mi igaz, és mi hazugság…

Van még idő, az órák járnak, törékenyek vagyunk, de létezünk, talán nem is múlik az idő: csak ez a jelen van, ami van. Vagy nincs. Mert lehet, hogy csak illúzió. Most épp megint könyvfesztivállal. És a gyönyörű illúzióval, hogy a könyvek még fontosak.
Megérkezett a kiadóba az első féléves katalógusunk, meg az utolsó adag is a fesztiváli könyveinkből.

A friss Nobel-díjasunk dalszövegei Barna Imre fordításában. Elbóklászok egy kicsit Dylan csavargó hősével, aki megtudta, „milyen hazug a világ”, és hogy „már nem soká tart ez a dáridó”, akit összetört a szerelme, „ahogyan másokat”, aki nézi, ahogy „az államférfi ágál”, itt is, mint máshol, s ő elmegy innen is, és tudja, hogy „nincs igazság az Éden-kerten innen”.

Vámos Miklós könyve, amelyet az egykor oly nagy sikerű tévéműsorai, a „Lehetetlen” és a „Rögtön” alapján írt: élvezetes sztorik nagy művészekről – a legtöbbet már olvastam korábban. Most elolvasom Rudolf Péter sztoriját – mert kedvencem, mert imádja Dovlatovot, és mert a fociról mesél: egy Színészek– Újságírók-meccsről. És utána átlapozom a José Mourinhóról szóló könyvünket is – amiből kiderül, hogy az a José Mourinho, akit ismerünk, csak egy illúzió:a valóságban egészen más. Bár leginkább senki sem tudja, hogy milyen… 


A 2015-ös Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevicstől az Utolsó tanúk – belorusz gyerekek a második világháborúban: egy könyv, „amit szinte lehetetlen elolvasni, és mégis mindenkinek el kellene olvasnia” (egy olvasói vélemény); Háy János verseskötete – előveszem, végigolvasom, végig gombócot érzek a torkomban, gyakran leleplezve érzem magam. Most ez a fő feladatom: mindent elolvasni, újraolvasni vagy olvasgatni – minden könyvünkről (és jó sok van), tudjak mondani legalább pár mondatot. Újra kell olvasnom az Amerikai pasztorált is például: holnap a Klub Rádióban arról kell majd beszélnem, hogy igazán nagy regényből lehet-e jó filmet készíteni. És hogy miért olyan nagy író Philip Roth…


Sári László könyvét is olvas(gat)om – egy kötetben megjelentettük a Lin-csi –történeteit, vasárnap tartjuk majd a könyvbemutatót. És már tudom, hogy a fő témám, amiről faggatni fogom a szerzőt, az lesz: mennyire illuzórikus ez a világ, amiben mintha mégiscsak élnénk valahogy?

De úgy istenigazából az algériai francia nyelvű író, Boualem Sansal világsikerű könyvét, a 2084-et olvasom, mert csütörtökön érkezik az író, pénteken interjúkat ad, aztán vacsorázunk majd vele, és szombaton 11 órakor lesz a könyvbemutatója a fesztiválon. Mióta Trump lett az Egyesült Államok elnöke (mellesleg az ő könyvét is kiadjuk: mégiscsak jó tudni, hogy pontosan hogyan gondolja azt a kerítést meg minden mást is), Orwell 1984-e megint óriási könyvsiker Amerikában és máshol is – de már előtte is kezdte átitatni az új világirodalmat Orwell szelleme: a félelem az új diktatúráktól, az új totalitarizmustól. Meg az új háborútól. Az olyan új populista rendszerektől, amelyek olyan sikeresen gyártanak ellenségképeket, és lételemük a harc – szinte mindegy, hogy ki ellen. Houllebecq valami olyasmit nyilatkozott, hogy Sansal messzebbre ment, bátrabb volt, mint ő a Behódolásban. Sansal regényében már a mi egész törékeny világunk összetört, és a romjain létrejött Abisztán nevű országban mindenki Yölahot és az ő Küldöttét, Abit szolgálja. Kis gettókban, szigorúan védett kerítések mögött élnek a renegátok, a regek – ők gúnyolhatják Abit, nekik nem kell mindennap kilencszer imádkoznunk: a rendszernek szüksége van rájuk mint ellenségekre.

Finom próza, finom elmélkedések a vallásról és a nyelvről, a történelemről, a felejtésről, az időről – de az újságírók (mert közben néhány interjút is elolvasok a szerzővel) nem a finomságokra kíváncsiak, hanem a regény aktuális politikai „üzenetére”. Hogy ő – arab szerzőként – valóban úgy gondolja-e, hogy a radikális iszlám ilyen nagy fenyegetést jelent Európára? Sansal pedig kifejti, hogy Európának nem a muszlim fundamentalizmussal szembeszegülő keresztény fundamentalizmusra, hanem új reneszánszra, új felvilágosodásra van szüksége ahhoz, hogy szembe tudjon szállni ezzel a valóban komoly veszéllyel.

Még valami: „A Könyv is Élet” – ez a Babits-idézet jár a fejemben ezekben a napokban. Ezzel vigasztalom magam, amikor az Életre alig jut időm az olvasás mellett. Meg azzal, hogy jön a Könyvfesztivál – az meg naná, hogy élet!

M. Nagy Miklós

Kiadók a Könyvfesztiválon

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.