Általában imádok magamról beszélni, de ma - elnézést kérek, kedves szerkik- úgy érzem, olyan ez a naplóírás, mint púp a hátamra. Persze nekem is volt tegnapi napom, nem akarom letagadni. Reggel nyolc körül indult, mert akkor ébredtem, és este 12-kor zárult, mert akkor még nem feküdtem le aludni, hanem éppen sétáltam az utcán. Szóval itt van 16 óra, és valamilyen kedvesen közvetlen formában, ahogy az előttem lévők tették, kötelességem lenne bemutatni, mit tettem ez alatt, vagy legalább egy részében.

Na pont ez az, amihez nincs kedvem. Tök jó kis nap volt amúgy. A jó dolgokat viszont szeretném magamnak megtartani, a pocsék dolgokról meg minek sírjak? Mindenkinek rossz most, egész nyáron borús volt az idő, erősödik a svájci frank és ráadásul már a dinnyének is elmúlt a szezonja. Tulajdonképpen csak az érdektelen dolgokat tudom megosztani, de attól tartok, hogy ez egy önbeteljesítő jóslat, Önök nem ezért jöttek ide, szóval tényleg, miről lehet így mesélni?

Jó, az például nem érdektele n, hogy tegnap vacsorára nagyon jó pizzát sütöttem az öcsémnek. Volt egy deal, tartoztam neki, pizzát kellett sütnöm, ez a része nem túl fontos. De miközben a tésztát dagasztottam, arra jöttem rá, hogy végre találtam egy univerzális jó tulajdonságot. Fel kéne írni ( a kéménybe korommal) és összegyűjteni egy bölcs kis könyvecskébe. Előfordul, hogy az embernek megkérdőjeleződnek a tulajdonságai, például azt mondja Önnek valaki „hú de gyönyörű, izmos, karcsú vádlid van, szépségem”, aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy ugyanaz az ember azt kiabálja mérgesen „te rohadék, te direkt rosszindulatból izmos, karcsú lábú rosszfej!”. Elég sok mindenről kiderülhet, hogy az a tulajdonság direkt valaki ellen van, és akkor olyan igazán szomorú érzés van a szívben. Na de a pizzasütés! Egy pizza, értik, miből áll egy ilyen dolog? Kitalálom, hogy megcsinálom, kiveszem az élesztőt a hűtőből, kovászt csinálok, előveszem a lisztet, az olivaolajat, a fűszereket... Persze nem csak ennyi, hanem össze kell gyúrni, fogdosni kell, meg újragyúrni, amíg hólyagos lesz, keleszteni, törődni vele. Azt hiszem, a pizzasütést tényleg nem lehet elrontani, mármint nem a pizzát, hanem a szándékot. Így is lett amúgy, nagyon finom vacsorát ettünk az én univerzális jó tulajdonságom folyományaként.

Az evésen kívül amiről lehet még írni, az az a dolog, amit nem csináltam tegnap, a futás. Sajnos a futás nem univerzális jó tulajdonság, ezt már megtapasztaltam Mert futni az ember saját magáért fut, és mindent, amit saját magunkért csinálunk, azt lehet valaki ellen csinálni. (Ez egyszer futás közben jutott eszembe. A futás lenyugtat, ellazít, és egy csomó közhelyet old fel bennem, mint valami sós üledéket. Futás után leszállok a padról, izzadt vagyok és coelho.) Szóval, emlékszem, amikor általános iskolában tanultuk, hogy a tüdő felülete akkora, mint egy futballpálya, és mindenki felhördült, hogy te jóságos, mekkora felület van bennem! Hétfőn pedig, ami nem tegnap volt, de akár lehetett volna tegnap is, megkaptam a heti értesítőmet a futónaplómtól, és már a 800 kilométer fölött vagyok ebben az évben. Ez nem tűnik olyan soknak, de képzeljék el, hogy amin futok, az egy 40 cm*100cm-es fekete szalag, ami eltűnik a semmibe, aztán újra felbukkan, szóval akkor a megtett út, logikusan én vagyok, nem? Tehát ebben az évben már 800 kilométert futottam befelé, te jóságos, hol fogok a végén kilyukadni?

Nem a tegnapi, hanem a tegnapelőtti este például, bár ez nem érdektelen, de elmesélhető, egy békés megyei falu piacterén lyukadtam ki, ott is hagytam a karakteremet egy nyári koradélután, egy beton elárusítóplaccon fekszik éppen, nézi a fákat a feje fölött és csokoládés kekszet eszik. Rám vár, fontos kötelességeim vannak vele szemben, el kell mennie egy útra, nehéz lesz, nem 800 kilométer, de annyinak fogja érezni. Nem kell félteni, még nem tud semmiről, és közben majd hozzáedződik. Tehát most magukra hagyom miatta Önöket miatta, a tegnapi napom érdektelen részeinek tanulságaival: hogy minden rossz tulajdonságot szemlélhetünk jóként és fordítva, hogy az út mi magunk vagyunk, és végül hadd tegyem még hozzá lezárásként azt is, hogy „a pásztor végtelen mutatóujja megrendítő táplálékból gyarapodik”!

Köszönöm a figyelmet.

(A fotót Bartha Máté készítette.)

Könyvesblog