hirdetés

Gennynek kifelé…!

2006. június 7. - Rácz Péter

Nos, ha figyelembe vesszük, hogy Wimbledonban a bíró mind a mai napig „Silence” szóval fojtja az emberekbe a pisszenést is, és a mobiltelefon felcsörrenése ugyanolyan bárdolatlanságra vall, mintha valaki a komolyzenei koncerten felejti el kikapcsolni a készülékét – nos, akkor nyilvánvaló, hogy a mai nem volt igazi tenisz (a holnapi sem lesz az).
hirdetés

          A Typotexnek (amúgy minden elismerésem úgy általában a tevékenységéért) lesz szombaton CD-bemutatója, „Magyarország többnyelvű irodalmi névjegye” – ezen a hangzatos címen, 77 magyar szerző 22 nyelven – ez meg az alcím, mint megtudom, ez csak amolyan próbaszám. Az én rajta szereplő mindkét versem magyarul is hibás, az egyik érthetetlenségig. Az tény, előbb leírtam egy e-mailben, hogy hozzájárulok a CD megjelenéséhez, és csak utána néztem meg tüzetesen, mi van rajta. És akkor még nem beszéltem a különböző nyelvű fordításokról. Bár úgy tűnik, mindegyik nyelvnek van gazdája, de vajon miből dolgozott és hogyan? A CD-nek van szerkesztője és számos nyelvi lektora. Miért van akkor – legalábbis az én esetemben – annyi hiba benne? És miért kell akkor megjelentetni? Ezeket a kérdéseket persze a CD kiadójának / szerkesztőjének kellene feltennem – mindjárt fel is teszem. Vajon miért teszi a megjelenésen dolgozó embereket kicsit mintha könnyelművé az a tény, hogy nem egy Gutenberg-féle kiadványon dolgoznak, hanem egy lemezen. Mintha maguk sem hinnének benne? Vagy gyorsan kellett valamit a könyvhétre produkálni? De miért gyorsan? Akkor meg nem kell ilyen hangzatos címet adni neki.
          Az ember mit tehet ezek után? Elmegy, vagy nem megy el a bemutatóra? Ott felszólal, és jelzi, hogy hibás kiadványról van szó? És akkor mi van?
          Most, amikor a könyveimet porolom és dobozolom, bizony sokszor jut eszembe, ezt vagy azt ki kellene dobni. Tehát nem antikvárium, hanem az utcai papírkonténer. De hát nem könnyű kidobni egy könyvet. Ne mondja senki, hogy könyveket kidobni könnyű. Már egyáltalán: könyveket kidobni.
          Hát még nem könyveket: Kezembe került Petri Örökhétfő című kötetének szamizdat kiadása. Mint ilyen, vélhetően az elsők egyike. A/5-ös formátum, a lehető legvékonyabb átütő papír, a címoldalon: Szamizdat /?/ 1980.  Vajon miért került oda az a kérdőjel? Netán identitászavara volt? A boríték, amiben van, [Matolay] Magdinak van dedikálva. Ezt kidobni eszembe sincs.
          De egy CD-t?
          Visszatérve a Nyitott Műhelyben zajlott tegnapi könyvbemutatóra (a falon egy felirat: Én még olyan jó nőt nem láttam, amilyen jó ez a hely…), csodálom, hogy nem zavarja a hely gazdáit a falakra kiaggatott dilettáns festmények tömege. Azok a fajta képek ezek, amelyek az érzékeny idegzetű alkotó zaklatott lelkivilágát hivatottak ábrázolni vékony és kacskaringós emberalakok felpingálásával. Nem az a baj, hogy valaki ilyesmit csinál, hanem hogy egy ilyen jó szellemű helyen ilyet tesznek ki. Ma, a Közép-európai Kulturális Intézetben a Kalligram könyveinek bemutatóján nagyon jól hatottak Banga Ferenc művei.
          Tegnapelőtt végre kiszúrtam a bal kezem középső ujján azt a hatalmas víz- és gennyhólyagot, ami egy szálka nyomán duzzadt fel. Harmadik színként egy véraláfutás is keletkezett a hólyag sárga közepe mellé, olyan sérülékeny helyen volt a daganat. Gázlángon megtüzesítettem egy nagyobb tűt (amikor már vörösen izzott, mintha megvastagodott volna), majd az ekképpen fertőtlenített tűvel utat engedtem a véres gennynek kifelé. Valami öt éve lejárt szavatosságú kenőccsel bekentem, majd leragasztottam, hogy mára végre teniszképes legyen a kezem.
          Az uszoda (és a teniszpályánk) mellett rohammunkában építik az új medencéket, emiatt akkora a zaj, hogy az eredményt nem tudtuk hangosan számolni, csak mutatni, jelezni. (Itt közölnöm kell, hogy a Margitszigeten vagyunk, olyan közel a sajtóban sokat tárgyalt építkezéshez, hogy csak azért nem nyeljük a port, mert sár van.) Nos, ha figyelembe vesszük, hogy Wimbledonban a bíró mind a mai napig „Silence” szóval fojtja az emberekbe a pisszenést is, és a mobiltelefon felcsörrenése ugyanolyan bárdolatlanságra vall, mintha valaki a komolyzenei koncerten felejti el kikapcsolni a készülékét – nos, akkor nyilvánvaló, hogy a mai nem volt igazi tenisz (a holnapi sem lesz az). Mindenesetre megfigyeltem, hogy a nagy zajban könnyebben kiütöm a labdát out-ra. Ha a zaj leküzdéséhez kiabálni kell, úgy érzem, hogy ütni is nagyobbat kell…Vannak efféle érzékcsalódások. Mint amikor bizonyos halk hangot csak akkor hallok meg, ha látom is a zaj keletkezésének okát.
          Próbálták már?
          Kezdődik a könyvhét. Már az említett könyvbemutatók is erre vallanak, holnap pedig valaki meg is nyitja. A miniszterelnök talán mégsem fog dedikálni, ez nagyon jó lenne. Minden egyebet majd meglátunk. Felemás érzéseim szoktak lenni. Hogy évek óta nem volt könyvem, ez elég ok lehet erre, de egyébként is. Mindenesetre jöjjön, jöjjön a könyvhét, kevés esővel, sok meleggel végre.

Rácz Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.