Nem gondoltam volna, hogy este vidám elkeseredettséggel kocsmázni indulok, hogy őrült vitából sürgető békülést, hogy végre felhívom néhány jó barátom, és egy füstös asztalnál a valamikori DEGU mintegy véletlenül újra összeül. Mozgalmas egy barnasör- nagyfröccs- kisfröccs- narancssárga PallMall-nek bizonyult, hogy belekezdjünk a végén. A reggel mindebből még mit sem sejt, csak nyújtózkodik kéz a kézben.

 

Kettőkor kéne Szentendrén lenem, a Kilincs folyóirat szerkesztőségi stábjával ülnöm össze. Tetthely egy Rodin Kávézó nevű egység a „Giccs utca” nevű vagy becenevű mellékágban. Ott lakik a közelben János barátom, és azontúl hogy még sosem voltam explicite szerkesztő, már túl jó rég nem is beszélgettünk. Na de most. Szentendre hány kilométer? Oda, vagy vissza? Bringával fél egytől kettőig, vagy dehogy? Szerencsére a csütörtöki naplóbejegyzéssel annyit pöcsöltem, hogy végül HÉV és öt óra lesz, ami lesz. A Kilincs a világ folyóiratai közül (melyeket mind ismerünk, naplóim, mondanom sem kell!) személyes kedvencem, itt jelentem ki és jelentettem meg, fordított és közbeműködött, negyedik leendő nyomdatermék születésénél bábáskod, de szerkeszteni még sosem, pedig ott annyi szép és jó. A Giccs utca hajlatában vár a Rodin Kávézó, vár a stáb, vár a gyár és piros cipőm talpát addig is kavicsmasszázs. A rengeteg gagyi- és antikárus boltok egyikéből jó hangosan Tricky és a Massive Attack szól, kis híján be is lépek, hogy keblemre karmakoma! de csak megyek tovább, Bogdányi és Ady Endre utcák, biztos valami helyi belsőpoén ez a Giccsutca-dolog.

 

A HÉVre nem vittem olvasnivalót, pedig sorakoznak, előrehaladott stádiumában a Semmi művészet (kb. a felénél, kb. ahol a szerző belekezdett a felolvasásba és elhallgattunk egy esős tavaszi délutánon a Milennárison a Könyvfesztiválon) vagy az étel-ital pia és emésztészavar kultúrtörténetéről szóló lengyel esszégyűjtemény (angol nyelven, fel se még csaptam) és a Walden hátralévő fejezetei (A polgári engedetlenség iránti kötelezettségről-esszét is újraolvasnám) és az angyali Jack novellái, mind folytatásra váró kalandok, és a HÉV csak robog és távolít és megyünk a kiegészítő menetjegy íratlan állomásain át. Fejemből nyomtalanul ürülnek a betűk, és menetiránnyal szemben ülve, szemembe süt a nap.

 

Van az a festett, fallikus, felfele mutatóujj-szobor a végállomástól a Fő tér felé menet, balra, fakó sárgás hullaszobor föld alól meredő bökés köré csavarodó romlottzölden kígyózó spirál. A körme alvadt piros, húsostálnyi műköröm. Kólát nyakalok konzervből, a boltos néni elmosolyodva kérdezett vissza: konzervest? – mint Szombathelyen, ahol egyedül hívtam pályaudvarnak a vonatállomást. Zombihely, hullaujj, habzó fekete halál, és Friday I’ll Be Dead. A Rodin Kávézót végül el se érem, megjelenik János, biciklin narancssárga pólóban és hosszú haja lobog, együtt baktatunk fel a domboldalon. (A délután további szerkesztési ügymenete nem publikus, naplóim, úgyhogy akit érdekel a Kilincs, kénytelen lesz utánanyúlni a polcon.) Viszont ami a D H Lawrence kétszeresen lefordított versét illeti, örömmel olvastuk fel egymásnak mindkettőt, volt nagy össze(ne)vetés. Íme naplóim, enyémből egy részlet:

 

De ordas a burzsoá mind

elsősorban ha fajzata férfi --

 

Lenyalva mint egy gomba

ott áll, milyen karcsú, merev és szemrevaló --

és mint a gomba, letűnt élet maradékain élősködik,

éltét egy magáénál nagyobb élet lehullt lombjaiból

szipolyozza.

 

És mindemellett romlott, már túl sokat állt.

Érj hozzá, látod odabent egészen odavan

pont mint egy vén gomba, bent egészen férges és odvas,

sima bőr és egyenes külcsín alatt.

 

Teli nyüzsgő, férges, odvas érzelemmel

elég csúnya--

De ordas a burzsoá mind!

 

Pest-Budára, mint valami távoli álomból. Repesve, feltűnő jókedvvel rohanunk naplóim, nagyhangún vadállatin, kezünkben az elkapott gépszíj még el nem kopott. A szétlopott péntek éjszaka felé gravitálni nem annyira költői tömeggel, miben megtalálod ami megtalál, amint az már nem kell. Amerre lépsz, a Giccs utca kiterjed nyomodban, és ha már nem látod, más majd látja még, hogy ott van. Egy kicsit minden meghall és visszhangzik a kis minden. Ilyen torony önbizalmakkal Godzilla sincsen. Reggelre minden ferde lesz / és széttörik ezer darabbá. Ó költők, hol van, ki az éj / tündéri tükrét összerakná?Naplóim, ez nem szépirodalom, hanem épp hogy nemszép. Csúnyairodalom, és ti benne vastagon felejtve (fettelve), mint rejtett összefüggések.