hirdetés

Goebbels feje a hold körül lebeg

2015. augusztus 27. - József Attila Kör

Álmomban a kastélyt körülvevő arborétum bronz és betondarabokkal, szoboralakok letörött tagjaival telítődik meg. Goebbels feje a hold körül lebeg, míg az erdő felől Sztálin bal füle repül felém. Klassz kis álom lehetne, de egyszer csak azon kapom magam, hogy betoncafattá szilárdulok. - A JAK-tábor csütörtöki naplóját Kozma Leila írta.

hirdetés

Álmomban a kastélyt körülvevő arborétum bronz és betondarabokkal, szoboralakok letörött tagjaival telítődik meg. Goebbels feje a hold körül lebeg, míg az erdő felől Sztálin bal füle repül felém. Klassz kis álom lehetne, de egyszer csak azon kapom magam, hogy betoncafattá szilárdulok. A paralízis órákon át tart. Kis Grófo hangja kelt fel. Lassan térek magamhoz. Próbálom nyugtázni, hogy még mindig létezem egy testben, de ehhez is túlzottan folyik rólam az izzadság.

Kántálnak. Elég enigmatikus, nem hallom rendesen a diszkómorajlástól, de mintha egy ismeretlen férfi csak annyit kurjongatna, hogy “etikai potenciál”. Biztos valami szlogen, vagy vicc, ezt még túl korai lenne belőni. A napszakot nehezemre esik megállapítani, a szobában sötét van. Feltápászkodom. Teszek egy kört. Szükség lenne olyanra, akinek van egy órája.

A teraszon felsejlik pár sziluett. Az egyik felkelti az érdeklődésem, közelebb lépek. Az embernek csak a szája mozog, arra gyanakszom, túllépte saját határait. Keresem az érzelmeket, de ez nem bizonyul jó programnak. Habogok valamit a Transatlantics cimű sorozatról, amit egy ismerősöm ismerőse, vagy a senkim senkijei készítenek. Onnan lestem el múlt héten, hogy hogyan kell a szimulálást vegyíteni a jelenléttel. Sajnos még csak három rész van fent az interneten, reménykedem, hogy a következő hasznosabb lesz. A száj nem tud mit kezdeni ezzel az információval, ráadásul órával sincsen felszerelkezve. Visszavonulok a szobámba. Ariel Pink mintha elsuhanna a folyosón, de ez tuti téves, kezdek újra elfáradni.

A reggelinél hallgatok az imént megesett a fiaskóról. A Tompa Andrea által vezetett színház szemináriumon kimondatik újra: színház az egész világ. Akkor, első hallásra még nehezemre esik elhinni. Örs közben leporol egy Gayatri Spivak esszét, a Can the Subaltern Speak? címűt. Ez Szigligethez mérten váratlanul ér. Az értelmezés, amit összehozunk, tök más, mint amit Londonban diktált az osztályomba a tanári kar. Mintha bizonyos helyeken csak bizonyos tudás lenne elérhető, győzködöm magam, aztán beülök egy délutáni beszélgetésre, ami teljességgel felülírja ezt a hipotézist.

Bartók Imi Goebbels című könyvének bemutatója az emlékezetpolitika, a traumafeldolgozás, és a nazi sexploitation tengelyei mentén halad. Fülembe cseng a Laibach Across the Universe című slágere, amit Svájcban propagált pár csoporttársam. Ott Suzana Milevska instruálásával vitatkoztunk identitásproblémákról, de ez a téma mindig szublimált, mielőtt eljutottunk volna egy konklúzióig. Szigligeten újra arcba talál, ami valahol örvendetes. “Színház az egész világ, és színház benne minden gyermekünk.” - olvassa fel Imi. Itt már, attól tartok, a lelkes bólogatás is megjelenik a reakcióim repertoárjában.

Vacsora előtt felvételeket keresek Adam Ward es Alison Parker haláláról. Egy adás készítése közben, a kamera előtt lőtték le őket. Heroes. Végül csak a híreket olvasom el. Egy Wonder Showzen rész megtekintésével készülök a büfézésre. Mire a söntésbe jutok, egészen átalakulnak a beszélgetéseim. Minden identitás megvédésére tett kísérlet erőszaktevés, mormogom, miközben mérem a fröccsöt. Az arányokat, mint általában, nehezemre esik precízen meghatározni, de szerencsére vannak körülöttem, akik figyelnek.

Fotó: Bach Máté

Kozma Leila

József Attila Kör

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
R.30 R.30 2015-08-28 19:58

Nem maradt ki semmi?