hirdetés

Gőzbukta és meggybefőtt (égbüfé)

2011. április 2. - Schulcz Katalin

Szoktuk már egy ideje ezt a másik életet, anyám nélkül, de elsőbálozók voltunk benne mind a ketten. Nyolcvanas betanuló özvegy, kiszámíthatatlan tektonikus mozgások az emlékezetében... - Schulcz Katalin naplója szombatról.
hirdetés

Nincs tévedés: kilépek a kapun, megállok a füstmentes buszmegállóban, szórul szóra, mint tegnap, de mégsem pontosan úgy: a lámpaoszlop előttem épp a felirat első betűjét takarja: szemben az égbüfé.

Ott, a másik oldalon találkoztunk, kora nyári délelőtt volt, még elviselhető meleg, Éva meg tudott állni egy pillanatra a kocsival és nagyobb kerülők nélkül eljuthattunk a Farkasréti temetőig. Előző este felhívott, óvatosan megkérdezte, mehetnénk-e együtt apám temetésére.

Néhány héttel korábban akadtunk össze a kórház bejáratánál, több mint egy év után, ő a fogászatról jött. Megörültünk egymásnak, úgy emlékszem. Elmeséltem neki, hogy apám combnyaktöréssel fekszik a másodikon, túl a műtéten, alig tudom rávenni, hogy egyen valamit, pedig minden nap olyasmit hozok, ami békeidőben bevált. És hát nem egyszerű, mondtam, ő tudhatja, apám makacs és türelmetlen, még messze van attól, hogy lábraálljon, mégis veszekszik, hogy haza akar menni, egyedül is ellátja magát. Éva óvatosan érdeklődött, mit gondolok, bemehet-e hozzá, hátha elfogad tőle egy kis meggybefőttet. A hátralevő hetekben egymáshoz igazítottuk a látogatásainkat, apám megszelídült, szinte rendesen evett, néha még beszélgetni is hajlandó volt. Pedig az ritkaságnak számított, a betegeinek volt fenntartva, ők úgy tudták, hogy nemcsak kiváló belgyógyász, de elbűvölő ember is. Barátságos figyelmet az egészségesek ritkán remélhettek, akkor is inkább az ismerősök, mint a családtagok. Évának pedig már volt kulcsa apám lakásához, ezt a kulcsot hajította bele a vázába, amikor elszabadultak az indulatok a gőzbukta miatt. Hogy kell-e tej a gőzbuktába. Azt már nem tudom, melyikük melyik iskolát képviselte, de az biztos, hogy az ilyen viták kottájának természete szerint a lehetséges nyugvópont sejtését szükségképpen brutálisan söpri el egy előzőleg meghaladni látszott, reménytelenül visszatérő vezérmotívum, és akkor nincs esélye a nagyvonalúságnak, nincs menekülőút, csak fáradás van. Márpedig anyám a gőzbuktát nem így csinálta. Másnap, amikor teszem be a mosást a gépbe, gyanús kérkedéssel közli, ne lepődjek meg, Éva többet nem jön. Többórás győzködés, hívja fel, beszéljék meg, vegyen virágot, nem is, majd én megveszem, csak adja oda. Apám hajthatatlan, rázza a fejét, fogalmam sincs nekem se a gőzbuktáról. Többórás telefonbeszélgetés Évával, meg tudna-e bocsátani, apám nem úgy gondolta, tudod, milyen, már bán mindent. Ő a könnyebb eset, nem haragszik, de, egyszer már történt hasonló, akkor túllépett a dolgon, úgy látja, most már tényleg nem megy, ne erőltessük.

Apám megint elérte, hogy senki se háborgassa a késői Beethoven hallgatásában. Akkor már egy ideje igényelte a társaságomat, és rosszul tűrte, hogy amikor felmegyek hozzá, van dolgom a konyhában is, nem ülök le mindjárt nála, a szobában. Szoktuk már egy ideje ezt a másik életet, anyám nélkül, de elsőbálozók voltunk benne mind a ketten. Nyolcvanas betanuló özvegy, kiszámíthatatlan tektonikus mozgások az emlékezetében, egyébként tökéletes szellemi épségben, néha beszélgetett, és azt hitte, láttam rajta, hogy ez mindig is így volt.  Önmagában kristálytiszta történetek, csak a mindenkori keret volt talányos, múlt század eleji merész időkezelésű próza, olvasni nemigen olvasott.ilyet. Összekeveredtek az illetékességek, volt, hogy a tanácsomat kérte, máskor csak végszavaznom kellett. Velem folytatta azt a beszélgetést, amit anyámmal kezdett el. Hirtelen minden rám tartozott (mostantól vor dem Kind).

Éva felbukkanása tulajdonképpen sima ügy. Apámhoz hivatalos volt egyik ritkán látott iskolatársa, kedves idős hölgy, aki nem egyedül, hanem a barátnőjével érkezett. Éva, aki angol férje halála után tíz évvel éppen a hazatelepülését intézte, a negyvenes évek második felében abban a kórházban volt asszisztensnő, ahol apám orvos.A meglepetés remekül sikerült, apám, aki minden nap gondosan kivárta esti telefonhívásomat, ezúttal megelőzött, hogy beszámolhasson a délutánról. Már a saját gyerekkoráról hírt hozó tanút is jóleső izgalommal fogadta, hogyne hallgatta volna szívesen Éva kórházi emlékeit. Repkedtek a régi nevek ötven év után, kiderült, hogy ebben az elbeszélésben ő Leslie Howard volt, és Éva, bár kiheverte azóta, akkor kissé csalódottan vette tudomásul házasságkötését azzal a gyönyörű nővel, sőt így volt ezzel még  több asszisztensnő is. Aztán egyre gyakrabban és egyre többet beszélgettek, az iskolatársnő kiúszott a képből. Apám új és biztató szokásokat vett fel, kimozdult a lakásból, hajlandó volt elmenni az Operába. A születésnapján kínai vendéglőben vacsoráztunk. De ezeket a hőstetteket nem tudta megismételni, visszavágyott a késői Beethovenhez.

 

Schulcz Katalin

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.