Versben tart a forma, nem hagy szétesni… pedig de jó volna néha. Imádok szétesni, de úgy istenigazában még sosem tehettem. Ugyanúgy, ahogy berúgni sem merek, legalábbis az öntudatvesztésig nem. Mert mi van utána? Valami ellenőrizhetetlen, még csak vissza se pörgethetem, vagy megtörténik vagy nem, nem tudhatom, mert nem emlékszem rá. Hát a legjobb így, írásban szétesni, amikor legalább visszaolvashatom, amit leírtam.

Érettségi szünet, hála istennek, ma nem dolgozom. Azért aki a kétszintű érettségit kitalálta, az száradjon el! Még jó, hogy nincs érettségiző osztályom!
Az időt persze tökéletesen el tudom cseszni, minél több van, annál inkább. Persze érdemlek egy kis lazsálást, az utóbbi hónapban a diplomakoncert miatt halálra gyakoroltam magam, most aztán lelakott testemet kell szanálnom, és az alapokig leomlott kapcsolataimat restaurálnom.

Délelőtt a szüleimnél voltam, vittem nekik frissen megjelent verseket. Annyira aranyosak, ahogy gyűjtik a publikációimat. Apának fel vannak írva a folyóiratok, a verscímek, anya minden alkalommal megállapítja, hogy milyen jókat írok, eljönnek, ha felolvasok valahol, ha koncertünk van, ha előadásunk van, szeretik, amit csinálok. Eljöttek a diplomámra is, három óra az út vonattal Pécsre, vissza ugyanannyi, de ott voltak azért a félóráért, amit játszottam. Utána azt kérdeztem: „Anya, gondoltad, mikor először hazajöttem a zeneiskolából ezzel a hangszerrel, hogy itt fogok kikötni?” és anya azt mondta: „Biztos voltam benne. Mindig végigcsinálod, amit akarsz.” Ez olyan szépen hangzott, mint egy amerikai családi filmben. Nem arcátlanság, hogy ilyen jó a családom? Már az nagy dolog, hogy rezzenéstelen arccal tűrik, amit csinálok, de hogy még tetszik is nekik!
Az érdekes mondjuk az, hogy a legdurvábban szókimondó szövegeimet is elfogadják, míg volt olyan színházi előadásunk, ahol anya kiakadt, hogy nem mutogathatom magam ilyen leplezetlenül, hogy merem magam kiadni ennyire, ez rettenetes. Mi véd meg a versben? Mitől vagyok kevésbé leplezetlen? Vagy mitől szalonképesebb? (Persze, már akinek, szegény körösztanyám, hiába irodalmárok sarja, még a biliről szólón is megbotránkozott. Hát még ha…)

Ha hétfő, akkor Ködlámpa, (a YAWU Művészeti Műhely irodalmi kávézója.) Néha úgy érzem, sikeres, érdemes volt megcsinálni egy olyan sorozatot, ahová minden hétfő este eljön valaki, felolvas, ahol tudom, hogy minden hétfőn ott találok majd valakit, akivel beszélgethetek. Külön siker, hogy reklám és pénz nélkül működik már szeptember óta. Máskor azt érzem, hígagyú, nagyképű barom vagyok, hogy egy percig is azt hittem, lehet irodalmi kávézót csinálni, ahova hétről hétre eljönnek az emberek irodalmi szövegeket hallgatni. Má’ mér’ jönnének el, mikor otthon is maradhatnának, ami sokkal kevésbé fárasztó. Néha én is otthon maradnék. Micsoda hamvába hótt, hülye ötlet volt, mikor csak azok olvassák a kortárs magyar irodalmat, akik írják is! És még ez a szűk réteg is különböző körökre tagolódik. Az én köröm mindenesetre az, aki hajlandó volt honor nélkül is felolvasni... persze akiket egyáltalán meg mertem kérni erre.
Ma épp megint azt gondoltam: érdemes volt. Borsos Roland beszélgetett Győrffy Rékával, aztán befutottak a Parnasszus-estről a többiek. Mutatták az új számot, legnagyobb meglepetésemre én is benne vagyok, egyáltalán nem számítottam rá, későn küldtem a verset, és – bár én szeretem – nem volt nagy durranás. Sajnos újabban ezek a bulik hétfőn vannak, csúnyán rászerveződtek a kötelezettségeimre. Aprópó, Imre: Payerimi és Fülöp Gabó közé keveredtem (korpa közé?), a múlt heti MU-színházas felolvasásom jött szóba, s annak a visszhangjai. Aztán persze megint a verseim, miért írok erotikus témákról, pasikról… ilyenkor azt hiszem, másról nem is írok, vagy az biztos nagyon rossz, mert azokról valahogy sosem alakul is ilyen izgalmas beszélgetés. Csak semmi álszenteskedés, kedves kjá, a kérdés téged is foglalkoztat! Igenis foglalkoztat, mert legjobb lenne nem nélkülinek lenni, mint az angyalok, vagy legalább úgy írni! (na, ki fogja ezt nekem elhinni….!) Csak nekem nem megy, újra és újra beleszaladok a testembe vagy inkább nem tudok kiszaladni belőle. Fogja magát és éhes, és nekem ennem kell. Most pedig álmos, és aludnom kell.

Kiss Judit Ágnes