Gyakorlott szigetelő
2007. augusztus 13. - Sebők Marcell
Persze idén is volt beszólás: „ilyenkor már ágyban lenne a helye”, vagy „nem kéne ilyen kisgyereket kihozni” – mondja a tudós magyar polgár. Aki nem „örül” Áronnak, de nem szól hozzánk, az csak néz azzal a savóképű hitetlenkedéssel, amit nem tudott a Szigeten kívül hagyni, a mélázó magyar bámulással, a véleményes arcával.
- 2007. augusztus 13.
Mi ez a ránc a nadrágodon? – kérdezte Áron.
Ez igazából nem ránc, hanem egy bő nadrág – mondta gyermekem anyja.
Akkor ez a belépőd a Szigetre? – kérdezte alig három éves kisfiam.
Ilyenkor nem lehet megállni nevetés nélkül.
A gyakorlott szigetelő, aki minden évben kinn szívja a toi-toi fröccsökkel ízesített port, aki rutinos mozdulattal kezeli a Túró Rudi automatát, aki elégedetten szürcsöli szívószálával az almalevét, aki minden zuhanynak látszó spricnit ki kell hogy próbáljon, ma motorjával száguldott a kiszáradt és sárfoltos füvön. Nyakában VIP-kártya, felmutatva beengedő biztonságisnak, karszalag-ellenőrző kislánynak. Nevet mindenki, tör előre Csaba királyfi, büszke seregünk.
Minden évben kimegyünk, együtt megyünk ki, miért is mennénk ki másképp? A dob meg a basszus zakatol az ő ereiben, az ő fülében is, az egyik kedvenc a Zúzda, tavaly ugyan próbálkoztunk füldugókkal, de nem tartottak sokáig, mert táncolni kellett. Meg a játékokat kipakolni, meg „körbe-körbe-karikázni”, meg sültkrumplit enni, vagy „innivalót” inni.
„Ez egy nagyon jó zene” – mondta a repetitív dallamokba belesimuló fjordzenészre, a Tankcsapdára, meg a tehetségkutató szinpadosra is, a zajos ütősök viszont nem jöttek be, és a középkori haláltáncokra és karneválokra hajazó francia „felnőttcirkusz” sem volt nyerő. „Te melyiktől féltél, apa?” – kérdezte, miután elárulta, hogy neki az egész félelmetes volt, és akinek nem volt szeme, hát az volt a legrondább. „Az tényleg ronda”, hiszen az egy éneklő csontváz volt, de nem folytatom, hanem inkább a „gyerekcirkuszról” beszélgetünk, ahová „mindenképpen el kell menni”.
A gyermek nagy pontossággal jelöli meg a jót és rosszat,
választja ki a vonzóan érdekeset, s hagyja ott a silányat vagy ijesztőt. És ha elfárad, akkor vagy andalog a motorján, vagy rajtunk csimpaszkodva nézelődik. Ilyenkor én azt nézem, hogy mások hogyan nézik őt. A többség mosollyal, nevetve, sőt elégedetten tekint rá, „már idejében el kell kezdeni a mulatást”- típusú mondatokkal konstatálják jelenlétét. Sokan fotózzák, a franciák mindenképpen jattolni akarnak vele, vagy táncolni, örülnek neki.
Persze idén is volt beszólás: „ilyenkor már ágyban lenne a helye”, vagy „nem kéne ilyen kisgyereket kihozni” – mondja a tudós magyar polgár. Aki nem „örül” Áronnak, de nem szól hozzánk, az csak néz azzal a savóképű hitetlenkedéssel, amit nem tudott a Szigeten kívül hagyni, a mélázó magyar bámulással, a véleményes arcával.
„Hozd ki anyádat is!” – mondjuk mi, és motorozunk tovább.
Hozzászólás