Két nap múlva, szerdán tárgyalás, de nem izgalmas, nincs jelentősége. Meg van minden beszélve kulturáltan, közös a megegyezés, ahogy intelligens felek közt az ilyenkor szokás. Estére majd kiderül, hogy tévedtem. Ebben is van valami jó: még mindig tudok tévedni. Nem szeretem a tévedhetetlen embereket...

 

Jobbára gyalog járok egy ideje (nemcsak autóval nem, hanem villamossal, metróval is alig), pár nap óta teljesen. Testedzésből. Szerencsére a város kb. közepén lakom, szóval ki lehet bírni. Így jutok el a Lehel térre is, barackért. Van itt is, szemben, a zöldségesnél, a kisebb (értsd: rohadt) 300, a nagyobb (kőkemény, éretlen – így tovább bírja a tárolást, ugye) 500 forint. Főszezonban. (Egyszer majd elmesélem, milyen volt régen a fehér húsú őszibarack, milyen a kajszi, mit értettünk azon, hogy Jonatán alma, sőt, azt is milyen – volt – a ress kifli. De nem most.) Megnézzük, a piacon mennyi.

Visszafelé, az aluljárólépcső tetején megállok. Frissnek látszó felirat a fehérre festett oldalfalon. Leteszem a cekkert, kicipzározom a fényképezőgépet az övtartóból, hogy meg tudjam mutatni. Tessék:
Na most, elképzelem. Nézi otthon a Barátok köztet vagy a Fókuszt, amikor szól a telefon. Csengőhang a mobilon, mondjuk, csikidám, egy haver, hogy menjen már le, őt várják. És hozza le a szpréjt. Oké.

Lehet a falfirkáról sokáig beszélni. A művésziről meg a csupán tag-féléről, ami olyan, amilyen, mindegy, lényeg, hogy egyedi-egyéni jele legyen valakinek. (Mindjárt mondom a harmadikat.) Ám, mind a kettőhöz felület kell, az pedig csak másnak van. Ahhoz gyár kell, vonat, házfal, kapu, vasredőny – ilyenek. Otthon egyik sincs. Mármost ezért szokott kriminális fordulatot venni – ill. kéne, hogy vegyen – ez az alkotófolyamat: merthogy a felülettulajdonosok rendőrért kiáltanak. Ilyenkor a nyomozás elindul, majdan lezárul, s a kettő között semmi nincsen, legföljebb ulti az örsön. Vagy snapszli.

De a mienk: a harmadik, aminek jellege sincs, és életérzés-kifejezésre irányuló vágy sem munkál a mélyén. Helyette valami nem tudom mi van. A fekete meg az ezüst kifogyott, üresen sziszeg, ezért jó, hogy lejön most ez a barna szpréj a harmadikról. Van dobozos sör meg egy kis ez-az, menet közben kialakul. Lehetne éppenséggel buzizás is vagy köcsög lilák – de most ez megy, a büdös cigány. Azért, mert törvényalkotói szintre van kalibrálva? Vagy más oka van? De meddig lehet ezt csinálni? És ezt nem attól a néhány tucatnyi kis pöcstől kérdezem, akik föstögetnek, hanem attól a másik néhány tucattól, akik (szóró)pisztolyokat adnak a kezükbe. Képletesen (is) szólva. Meddig? Nem lesz ebből polgárháború vagy mi?  És még az jut eszembe, hogy vajon hány napig marad ott a falon.

Egy kicsit mélyebben akartam ebbe belemenni, de elment a kedvem a bármibe való belemenéstől. Mennyire lehet, legyen őszinte egy napló, amit nem magának ír az ember? Húzható ide a legszemélyesebb szál? Egy fakuló húsz esztendő hirtelen kifröccsenő epéje. Hétfőn este 6-kor e-mailben. Régi bútorok tologatása, közös megegyezés szerződésbe foglalása, különben baj lesz. A szerdai tárgyalást egyébként elhalasztja felperes, de oda kell menni akkor is, különben baj lesz. Mint a varjak, úgy jönnek a bajok. Válaszolni kell rá, attól még rosszabb, arra aztán kisvártatva jön a retorziós rekontra. Kár.

Hagyjuk itt abba, jó? Legalább mára.