Gyökerek
2006. május 25. - Pallag Zoltán
Türelmetlen voltam, és nem vártam a meg a tíz órát. Mert én türelmetlen ember vagyok, mindent akarok, de azt most rögtön, mindent akarok, de azonnal. Zs.-vel kocsiba ültünk, majd este visszavisszük, és meg sem álltunk S.-ig, ahol egy kis földmunka várt rám. Kis földegyengetés, feltöltés, aztán egy kis betoncipelés. Mérföldköveket kellett innen oda cipelni.
- 2006. május 25.
„Fékezz bazmeg.“Z.
Szeretem hátulról kezdeni a dolgokat. Most például áramszünet van, éjszaka. Van még némi töltés ebben a gépben, ezért ez a napló is olyan hosszú lesz, ameddig a töltés bírja. Holnap már nem írok hozzá, nem javítom. Bár eszembe jutott, hogy odaírom majd a végére: eddig bírta. Persze ez lehetetlen, hiszen honnan tudhatnám, hogy meddig bírja. És hogy én meddig bírom. Meg hogy Zs. meddig bírja. Mármint cérnával. Hogy meddig húzzuk.
Tegnap például alig bírtam cérnával, mert kivettem egy pocsék filmet a kölcsönzőből. Egy bűn rossz filmet. Erőszakos múlt, így fordították a címét. Egy kiegyensúlyozott, békés családapáról, akiről egy véletlen folytán kiderül, hogy korábban gyilkos maffiózó volt. A családja nem tud mit kezdeni a szerető férj, az igazságos apa sötét oldalával. Fater autóba ül, hogy leszámoljon a múltjával. Megöli az összes maffiózót, így a főmaffiózót, a saját bátyját is. Aztán a zárójelenetben hazaérkezik, ahol éppen vacsorázik a szent család. Na, most visszafogadják, vagy kiközösítik? Micsoda dilemma. Aztán a legkisebb gyerek, egy csöppnyi kislány mozdul meg először, és megterít az apjának. Kora szerint semmit sem foghatna fel az egész helyzetből, de a szíve mégis a helyén van. Úgy látszik Amerikában minden megtörténhet. Ezután a fia nyújtja felé a tálat, egy szó nélkül, de a hallgatásból is szinte kihallatszik: vegyél apa, szeretlek, mindig az apám maradsz. Láv end písz end heppinesz.
Na ezt a filmet kellett ma visszavinnem a tékába, de volt még öt percem a nyitásig. Türelmetlen voltam, és nem vártam a meg a tíz órát. Mert én türelmetlen ember vagyok, mindent akarok, de azt most rögtön, mindent akarok, de azonnal. Zs.-vel kocsiba ültünk, majd este visszavisszük, és meg sem álltunk S.-ig, ahol egy kis földmunka várt rám. Kis földegyengetés, feltöltés, aztán egy kis betoncipelés. Mérföldköveket kellett innen oda cipelni. Másodlagos felhasználásnak nevezik az ilyet. A jövő régészei majd jól elcsodálkoznak, hogyan került 19. századi mérföldkő egy huszonegyedik századi konténer alá, lábazatnak.
Ebéd után Zs.-t tanítom vezetni, mert van ugyan jogsija, de kissé döcögősen indul. Nem fogad el mesterének, pedig igazán mindent megteszek, hogy kivívjam a tiszteletét: okoskodok, beleszólok mindenbe, lassan, nyugodt hangon tanácsokat osztogatok, türelmetlenül kiabálok, hogy fékezz, fékezz bazmeg, na jó, száljunk ki. Mondom állj! Ez így nem fog menni. Egyáltalán nem úgy csinálja, ahogy mondom neki. Mindent úgy csinál, ahogy a kedve tartja. Mutasd, hogy vezetsz, megmondom ki vagy. Zs. életem értelme. Ezt nem a vezetéstechnikájából szűrtem le, bár nem rossz metafora: néha kicsit döcögős, túl lassú, vagy lefullad, vagy túl gyors, aztán túl hirtelen fékez, vagy túl későn, de hát ilyen a szerelem. Vagy a párkapcsolat. Vagy az együttélés. Vagy egyáltalán: mi is ez? Ez a valami olyan mint a kávé: nem tudom megmondani miért iszom, mert néha elaltat, néha felébreszt. Mindegy. Kávézom.
Dunaújváros újra. Irány a videotéka. Visszavittük a pocsék filmet, aztán eldöntöttem, hogy nem kockáztatok. Tutira megyek. A rózsa neve, vagy Leon a profi? A Rózsa neve. Gondoltam holnap majd kiveszem Leont, a rendezői változatot, amely huszonhat perccel hoszabb, mint a mozifilm, de aztán eszembe jut, hogy pénteken fehérváron moderálok, méghozzá Nemes Z. Máriót, és Pollágh Pétert, akik újra felfedezték észak-pesti gyökereiket. És ezek a gyökerek Pápáig, és Tatabányáig nyúlnak. Szívós, erős gyökerek. Majd megkérdezem tőlük, hogy mi ez a heves lokálpatriotizmus.
És mi van az én gyökereimmel? Hova nyúlnak vissza? Észak-Pesten csak akkor jártam, amikor a hőerőművet kellett festenem ipari alpinista koromban. Valahol a mezőföldön kapaszkodnak ezek a gyökerek a humuszba, meg a löszbe. De még így is jobban jártam, mintha futóhomokba, hogy aztán teljesen elveszítsem a lábam alól a talajt.
Közben az áram is visszajött. Újra fennhatóságom alá kerül a naplóbejegyzés. Úgy gyúrhatom alakíthatom, ahogy nekem tetszik, de mégsem írok tovább.
Eddig bírtam.
Hozzászólás