hirdetés

H. Zs.

2011. október 3. - Tarján Tamás

Akármilyen lassan sétálok, a fél nyolc helyett most az itt szokatlan hét órai kezdés előtt jócskán megérkezem. Bő ötven év emlékeit hozom magammal, hogy a nyilván a jelenbe adaptált orosz klasszikust százötven esztendő múltlátcsövén át nézhessem. - Ezen a héten Tarján Tamás írja a Netnaplót.

hirdetés

Nem tudtam részt venni a balesetben elhunyt színész, Huszár Zsolt temetésén, október 1-jén délelőtt. Talán nem is akartam. Hiszen személyesen nem ismertük egymást. Lélekben is lehet gyertyát gyújtani. Megtettem, Celldömölkön, Egyházashetyén, a Berzsenyi-verskonferencián (erről, A közelítő télről majd holnap). De most, hogy kezdődik naplóíró litera-hetem, ama három héttel ezelőtti, csütörtök esti apró eseménytörmeléket, azt a kavicsot mégis csak odaemlékezem Huszár Zsolt friss sírjára.

Szeptember 15. Koltai M. Gábor rendezése a Stúdió K-ban. Lebaktatok az utcán, amelyen a legtöbbször jártam életemben: a Rádayn. Oda születtem. Ha befordulok a Kálvin térről, hogy leggyakrabban a „mi házunk”, a 11–13., édesanyámék felé induljak, már a múlt vesz körül. A Ráday és az Erkel sarkán a kétemeletes épület – ötvenegy éven át ott a II. emelet 10. volt a bejelentett otthonom – maga is múlt. Állítólag Rózsa Sándor raboskodott a pincéjében. A műemléki kőtábla erről nem tudósít, jómagam a pince egyik szárnyát kissé szűkös pingpongteremnek ismertem kamaszként.

A Stúdió K sokáig a manapság Sanyi és Aranka Színháza névre hallgató közeli, Mátyás utcai játszóhely pincéjében működött, most pedig abban a „csőben”, melynek  helyén (Ráday u. 32.) üzemelt  hajdan az egyik legkedvesebb mozink. Ötvenhatban, november elején a moziban osztották amerikai segélycsomagból a csokoládét. Anyám a lövöldözés ellenére elment, a falhoz húzódva megtette a három saroknyi távolságot, visszatért, hozott két táblával, ő nem tört magának belőle. Nem tudok nem erre – is – gondolni, ha a Stúdió K-ba (az egykori Ráday Mozgóba) szól a jegyem. S az épület mögötti tér is kér egy pillantást. A mostani Markusovszky tér volt az egyik grundunk: az Úttörő tér. Három-négy pálya közül lehetett választani. Az egyik voltaképp csak fél pályaként terült el egy fakó udvar kőkerítés-oldalában, de mésszel a falra festett igazi kapuval. Délután nem telhetett foci nélkül. Gondolok a focira, a régi gólokra, és, igen, mert már gondolok az este majd játszó színészekre, gondolok Huszár Zsoltra. Tudom, kiugróan tehetséges ifi labdarúgóként emlegették, de mégsem tervezett magának profi karriert. Ennyit tudok róla. Meg hogy fenegyereknek számít, nem retten vissza a bazaltkemény éjszakázástól. Színpadon mindig a hűvös izzású, még keményebb, illúziótlan józansága tetszett. Emelt hangjában is a hallgatása, csendje. A kíméletlen igazság, amely a figurák „rá se rántok” szkepsziséből szakadt fel. Egy magába árkosodott, sötétült szép fiatalférfi-arc. 


Akármilyen lassan sétálok, a fél nyolc helyett most az itt szokatlan hét órai kezdés előtt jócskán megérkezem. Bő ötven év emlékeit hozom magammal, hogy a nyilván a jelenbe adaptált orosz klasszikust százötven esztendő múltlátcsövén át nézhessem.

Irány a büfé. Szendvics, kóla, bár Csehovhoz (Jelenetek a vidéki életből címen a Ványa bácsit adják) inkább tea vagy vodka illene.

Az VI-osnak mondott kategória e kisszínházában, a Stúdió K tenyérnyi hajlékában tudvalevően nincs társulati büfé, tehát mindennapos dolog, hogy a színészek, sokszor már jelmezt öltve, nagyjából az ún. első figyelmeztetésig, maguk is kiszaladnak a pulthoz. Huszár Zsolt fél hétkor kiszalad. Jelmeze: akár egy mai civilé. Jóestét, jóestét: természetes, hogy köszönünk egymásnak, bár korábban sohasem találkoztunk. Nem látom, Huszár mit kér, nem is érdekes. Látom viszont, hogy a felírós büféfüzetben, melybe a művészek a tartozásaikat jegyzik, hogy ne kelljen minden alkalommal fizetniük, s majd a gázsi napján egy összegben egyenlítsék ki némi borravalóval megfejelt cechüket (van még ilyen a bankszámla korában, hogy gázsinap? Van még gázsi?), a felírós füzetben lapoz Asztrov doktor alakítója. H. Zs., ez én vagyok! – rikkant, és írná be a neve mellé, hogy száznyolcvan forint, vagy négyszáz, vagy valamennyi. Öő! – tartja vissza a jókedvű büfés –, az Horváth Zsuzsa (aki Marija Vasziljevnát, Ványa anyját játssza: „titkos tanácsos özvegye”). Persze aztán Huszár gyorsan azonosítja magát, s eltűnik, mint kámfor.

Vajon a Stúdió K-ban hol tartják a biciklijüket a kerékpárral közlekedő művészek? Huszár nagy Critical Massos. Nyáron, a negyvenedik születésnapjára biciklit kapott ajándékba színészbarátaitól. 2006-ban, az Új Színház Alföldi Róbert vendégrendezte Rómeó és Júliája kapcsán kritikámban azt írtam: „Meglepő, hogy a macsó Rómeó Huszár Zsoltot nem várja odakint egy minimum közepes márkájú motorkerékpár, amelyre a fogamzásgátló felíratásával valószínűleg elég rég tisztában levő Júlia – Pálfi Kata alakítja – felpattanhatna”. Az előadás ugyanis Budapest tömegközlekedési képét, kék–sárga színeit is díszletként alkalmazta: ha a szerelmesek vágtatni, menekülni akartak, ironikus-ismerősen leginkább a villamosra, autóbuszra, saját járgányaikra számíthattak a kulisszák sugallata szerint.

A Jelenetek… jó. Legjobbja Huszár. „Nem iszom én mindennap vodkát” – mondja Asztrov, mielőtt tölt magának. Nemigen hisz semmiben. A természetben talán még igen. Úton van a középkorú orvos-értelmiségi teljes, elvaduló magánya felé, de éghajlat, tájszépség, növényzet, állatvilág: a zöld még felébreszti jövő-reményeit.

Másnap, szeptember 16-án, pénteken este bírálatom már olvasható az egyik portálon. Nem hiszem, hogy Huszár Zsolt élete utolsó estéjén a képernyő előtt ült volna, hogy e rövid elismerő sorokat olvassa.

Harmadnap, szombaton délelőtt már Asztrov-idézetek keringenek a neten, a színész biciklista ars poeticája pereg kétperces interjúban, halálát a „Latinovits-halál” fátumával szeretné magyarázni egy legendagyáros művészhalál-látó. Huszár Zsolt kerékpárja hajnalban egy sárga villamossal találkozott.

Többé nem járhatok csak a múltban a Ráday utcán. Egy ideje 2011. szeptember 15. és 17. is jelenlévő múlt.

A Jelenetek… a tavaszi bemutatótól kezdve összesen háromszor került műsorra. Nyolcvan néző látta összesen. Többé nem játsszák. Nem veszi át senki az Asztrov-szerepet. H. Zs. volt Asztrov. Csak H. Zs. lehetett H. Zs.


Tarján Tamás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.