hirdetés

Ha egy tavaszi éjszakán

2008. április 25. - Gács Anna

Sok ezer kilométert járok be, most a kassai cigánygettóban vagyok pitiáner maffiózó, a következő percben már a madridi reptéren szorongó dominikai bevándorló; Costa Ricában kúszom fel egy kivilágított szerpentinen, aztán egy fénytelen dán sziget panziójában húzom magamra a cselédszobám ajtaját; vonakodva odaadom magam a mostohatestvéremnek, de még fel se fogtam, és máris asztrál párbajba bocsátkozom (persze anélkül, hogy ismerném a szabályait - ennyit az esélyeimről).
hirdetés

Ma délután úgy járok, mint Calvino utazója, egyik világból lépek a másikba, kacskaringózom a regénytöredékek és az élettörténet-morzsák között, egyikbe belépek, de fél lábbal már a másikban vagyok, mire belaknék egy szobát, már ajtót is mutatnak, szedegethetem a cókmókom, és tovább egy házzal. Néhol kifürkészném pedig az alaprajzot, megtapogatnám a kárpitokat, beszédbe elegyednék, talán be is költöznék, de nem. A holnapi elsőkönyves fesztiválra készülök, az eddigi kényelmes olvasgatást ma már fel kellett váltania a kíméletlen munkának. Falom a 2-3 flekkes szövegeket az ÉS mellékletéből és a fesztiválra kiadott prospektusból.
 
Sok ezer kilométert járok be, most a kassai cigánygettóban vagyok pitiáner maffiózó, a következő percben már a madridi reptéren szorongó dominikai bevándorló; Costa Ricában kúszom fel egy kivilágított szerpentinen, aztán egy fénytelen dán sziget panziójában húzom magamra a cselédszobám ajtaját; vonakodva odaadom magam a mostohatestvéremnek, de még fel se fogtam, és máris asztrál párbajba bocsátkozom (persze anélkül, hogy ismerném a szabályait - ennyit az esélyeimről).
 
A félöntudatlan kalandozás közben bekapcsolom a Mezzót, ahol A trubadúr előadása kezdődik, és a szemem elé tárul a legdöbbenetesebb díszlet, amit valaha láttam: egy hatalmas, vörös olajfinomító-monstrum egy tenger közepén, fel-fellobbanó tűzcsóvákkal. Valósággal eláll a lélegzetem, és közben megszólal a nyitány gyomorrengető dobpergése, és kezdődik az opera gyermeteg, őrült meséje átokkal, szerenáddal, cigánytáborral, féltékenységgel, bosszúval, tűzbe dobott csecsemővel, elkerülhetetlen sorssal ebben a bizarr monumentális díszletben. A trubadúr úgy simul bele az olvasmányaim sorába, mintha csak egy későn benevezett elsőkönyves műve volna.
 
 
Tartok egy ki szünetet, utánakeresek az operaelőadásnak, már látom is: Bergenzi Fesztivál (inkább tó lesz tehát az a tenger), 2006, rendezte Robert Carsen, díszlet Paul Steinberg, karmester Thomas Rösner. A DVD gyilkos kritikákat kapott, szidják a zavaros rendezést, az énekeseket, kiderül, hogy a zenekar a színpadtól távol játszott, és csak képernyőn látták a szereplők. Valaki megjegyzi, hogy alighanem a DVD nézői még mindig jobban járnak, mint az élő előadáséi annak idején, mert nekik legalább van esélyük a hatalmas díszletben látni az énekeseket. Engem továbbra is lenyűgöz a látvány, másra nem is nagyon figyelek, de azért el is bizonytalanodom. Vajon a regényekről mennyivel körültekintőbb véleményem támadhat a nyúlfarknyi szövegek alapján?
 
Mert olyan is ez a felkészülés, mint a lakásnézés: tárt karokkal fogadnak, de a villanyoknak csak a fele ég, ki tudja, mit rejtenek a sötét zugok, és csak terelnek gyorsan körbe, aztán néznek rám kérdően: kell vagy nem kell? Egy ilyen alkalommal minden szöveg és szerző a legjobb arcát kell, hogy mutassa. A Népszabadság mellékletében csak a fotók és az elnyert vagy majdnem elnyert díjak szerepelnek. (Újpalotai Gellérthegyre néző.) Vannak olyan szövegek is, amelyek ellenállnak ennek az önpromóciónak, megmaradnak talányosnak, nem akarnak szebbnek, világosabbnak, levegősebbnek tágasabbnak látszani, mint amilyenek valójában. Angelika Reitzer mikromegfigyelésekből és emléktöredékekből felépített finom prózája ilyen például, de ettől sem leszek sokkal okosabb, mert ki tudja, hogy ami 2 oldalas részletnek szépséges, vajon nem gyötrelmesen unalmas-e vastag regénynek.
 
Nyolc emberrel fogok holnap beszélgetni, a másik felükkel Békés Pál. Az enyémek közül a legfiatalabb 20 évvel fiatalabb nálam, a legidősebb két évvel öregebb, van, aki bioinformatikát tanul, van, aki filozófiát végzett, van, akit minden érdekel, van, akit csak az alkímia (de mi lesz, ha holnapra érik be sok száz év titkos kísérletfolyama, és pont holnap, pont ott a színpadon sikerül neki?). A legérdekesebb figurának kétségkívül a török származású szlovák versenyző, Agda Bavi Pain tűnik, vagy csak neki a legjobb a (anti)marketingje? Mindenesetre egyebek mellett azt lehet tudni róla, hogy verseskötetével magára haragította az egyházat (melyiket?), underground antifeminista zenekarát, a Liter Genát pedig betiltották. Már keresem is a Youtube-on a zenekar videóit, találok egy párat, de nem tudok visszavenni a tempóból, és nem bírom végignézni egyiket sem. Pimasz, provokatív, vicces és kicsit gyermeteg dolgoknak tűnnek. Most akkor tenger vagy tó? És mit jelent az, hogy Liter Gena?

Gács Anna

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.