hirdetés

Hagyni a dagadt ruhát magára

2014. május 7. - A38 Hajó

A közönség – akár egy parkban – háttal egymáshoz támasztott székeken ülve beszélgetett, múlatta az időt. Ki gondolta, hogy ennyire otthonos tud lenni a mosókonyha? Az angol egyenesen woman-house-nak mondja a mosodát. A mosoda, mint női tér, territórium. A mi kis mosodánk: az egyik nő festette, a másik beszélt róla, a harmadik énekelt, míg mi időztünk. - Az A38 Hajó mai műhelynaplóját Horváth Judit írja.

hirdetés

Mikor először meghallottam, hogy Soós Kata a Mosókonyha címet adta a kiállításának, arra gondoltam, micsoda antireklám, csak a sziszifuszi vesződség jut az embernek eszébe róla, vagy a használaton kívül rekedt tetőtéri cellák, melyből oly sokat lakássá barkácsoltak egy reménytelibb korban. Valahogy nem hívogatott, de mégse próbáltam lebeszélni róla Katát. Azt gondoltam, illik hozzá, sőt jól áll neki ez a riasztó stíl. Annál nagyobb lesz a meglepetés, ha a külcsín mögül előtűnik a belbecs. Az se véletlen, hogy a megnyitón zenélő Jónás Vera egy nemrégiben megjelent interjúban úgy nyilatkozik, hogy eszébe sincs berobbanni, inkább szeretne lassan építkezni. Akár fékez is, ha éppen gyorsnak érzi a tempót. Ezt hívják korszellemtől eltérő viselkedésnek, azt hiszem. Lássuk, mi jön ki ebből. Megnéztem Jónás Vera egyik klipjét, amiben a barátai táncolnak, köztük Kata is: egy dróthálóval bevont bazaltkockákból kirakott fal előtt, könnyeden.


Soós Katával időszakosan keresztezzük egymás életét. 2004-ben rendeztük neki az első kiállítást még a Horánszky utcában Házak meg gázcső, meg telefonfülke (!) címmel. Legközelebb az óvodában találkoztunk, ahol csoporttársak voltak a gyerekeink. Sokáig így szerepelt a telefonom névjegyzékében: Noé anyuka. Aztán ő szervezte az első gyerekfoglalkozásokat az A38-on. Legutoljára az egyetemen futottunk össze szeptemberben, ahol kiderült, hogy ugyanabba a doktori iskolába jár, ahová én. Most meg ez a kiállítás.

Nagy Géza kollégámmal általában hétfőn rendezzük a kiállításokat. Gézánál türelmesebbet nem ismerek, őt viszont már legalább húsz éve. A kilencvenes évek végén közös baráti társaságunk Raszputyinnak hívta őt, mert már akkor is kísértetiesen hasonlított az orosz okkultistára. Ma már motorral jár, és nem csak fekete ruhái vannak. Ő intézi a képek szállítását, installálását, ő állítja be a kiállítás fényeit, nagyszerű fotókat készít a megnyitókon, és intézi a hajó megannyi ügyét. Nem ismerek olyan embert, aki őt valaha is ki tudta volna zökkenteni a nyugalmából.
Hétfőn, mikor beléptem a kiállítóterembe, a képek már a falnak támasztva is erős hatást váltottak ki belőlem, amit csak fokozott a térbe rendezett installáció, egy önkiszolgáló mosoda enteriőrje: váró, közösségi tér, mely a megnyitón életre kelt. Sisso szövege besúlyozta, Jónás Vera zenéje oldotta a kiállítást. A közönség – akár egy parkban – háttal egymáshoz támasztott székeken ülve beszélgetett, múlatta az időt. Ki gondolta, hogy ennyire otthonos tud lenni a mosókonyha? Az angol egyenesen woman-house-nak mondja a mosodát. A mosoda, mint női tér, territórium. A mi kis mosodánk: az egyik nő festette, a másik beszélt róla, a harmadik énekelt, míg mi időztünk.

A gyerekeink is jelen voltak: Noé, Igor, Vera, Olga és a többiek. Megmutattuk őket egymásnak, amíg mentek a gépek. A halk morajt a festett mosógépekhez a vízibusz berregése adta.

Ahogy ott álltam, és néztem, hogy csillognak a Dunán a fények, arra gondoltam, hogy mielőtt elindultam a hajóra, otthon kiteregettem a mosást. Átfutott a fejemen, hogy mennyire száradhatott meg Olga fürdőköpenye, holnap úszás lesz, és reggel vinni kell. Úgy szoktam megnézni, hogy teljesen megszáradt-e már a ruha, hogy az arcomhoz érintem. Ahol még nedves, ott hűvösebb az anyag.

Ezekben a napokban Kata kiállítása mellett több munka is foglalkoztat. Filmeket készítünk kortárs művészekről. Most éppen tíz művészről húsz ötperces filmet. A költségvetés nem nagy, de ebből kell kihozni a maximumot. A forgatásokon már túl vagyunk, az utómunkán dolgozunk Szirmai Marcival, akivel mindig öröm az együttműködés. Jönnek-mennek a levelek, az időm legnagyobb részét a gép előtt töltöm.

Félév vége van, el kell olvasnom néhány dolgozatot is, amit MOMÉ-s diákjaimtól kaptam, és be kell fejeznem egy tanulmányt, amihez könyvtáraznom kellene valamikor.

Fontos, hogy legalább egy művészetpedagógiai foglalkozást csináljunk Kata kiállításán. Rengeteg ötletet ad a Mosókonyha. Kíváncsi leszek, hogy fogadják majd a gyerekek, hogy reagálnak ezekre a festményekre, hogy mozognak majd ebben a térben.

Közben zajlanak a következő kiállítás előkészületei, amit Tóth Andrej festményeiből nyitunk június 10-én Plattensee címmel.

Kormos Mercivel is le kellene ülnünk beszélni, aki szívesen venne részt egy nyári művészeti napközis tábor megszervezésében a hajón. Az A38 mindent tud, ami ehhez kell, csak meg kell tölteni tartalommal. Olyan, mint egy multifunkcionális mosógép, ami egyfolytában zakatol. Gyerekkorom egyik kedvenc meditációja volt, hogy az elöltöltős mosógép dobját bámultam munka közben, néztem, ahogy forognak benne a ruhák. A hajó is ilyen, folyamatos, megállíthatatlan pörgése mindig felpezsdít és gyönyörködtet.

 

A kiállításmegnyitó fotóit Nagy Géza, Nagy Géza portréját pedig Pálos György készítette.


Horváth Judit



A38 Hajó

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.