Háromnegyed öt van. Halántékomnál óra. Nem fémvirág, nem hull ketyegve mérges harmata, mint Nagy Lászlónál a Szeretőkben. Digitális kis szerkezet, középhullámú rádióval egybeépítve, amit mostanság nem hallhatok. Ezen kronométer nem csörög, kicsit sem csönget, aludni szépen lehetne tőle. Kellemes zöld szemű izé, rajta négy szám, időnként kacsint egyet: már 04.46 van. Kelni kell.
Ma nem megyek dolgozni. Ma sem megyek. Nincs hova ugyanis, itthon gyűröm az ipart. Vállalkozói igazolvánnyal rendelkezem, melyben gondosan fel van tüntetve az írói-költői tevékenység statisztikai száma (923102) meg az "Egyéb művészeti alkotó tevékenység – műfordítás" (923103) sőt, az egyéb személyi szolgáltatás is, sosem lehet tudni alapon, hátha az előbbi kettő nem jön be és pályát kell módosítanom, (jobban) fizető munka után néznem, bár a legősibb mesterség gyakorlásához némi átképzésre lenne szükségem, lévén már majdnem negyven éves és a versenysúlyomnál bő húsz kilóval nehezebb. Ma a 923103 statisztikai számra dolgozom. Műfordítok. Igaziul, persze, napi minimum 10 oldalt egy színes, szélesvásznú csodából, amit itthon sokkal rendesebben meg tudtak volna írni, szerkeszteni, kevesebb hibával. Ja, ha a fotóanyag miatt veszik a könyvet!
Kelek. Macskamosdás. Macskának ajtó elé kis cseréptálba loccsantok tejet, magamnak főzök teát, bele egy kortynyi tej, angolosan, akkor nem kell cukor, papucs felvesz, négy lépcső lefele, műtött bokám fáj, csak el ne essek. Lugas alatt ki postaládáig, fedél felbillent, újság benne, a legnagyobb példányszámú. Már csak elsejéig jön, mert nem tudtam befizetni az előfizetési díjat határidőre. Nem volt pénzem ugyanis. A kiadó csak ígérget, és lódít, és füllent, és szépít, hogy értsem meg, bár a szerződés az szerződés, és aláírták, igaz, de akkor még nem tudták, milyen nehéz gazdasági helyzetbe kerültek. Tegnap a magántanítványom fizetett, így gyorsan feladtam a csekket. Egy hónapig a kávéházba járhatok olvasni hát, igaz, ráfizetéssel, mert ott az újság ingyen van, a kávé viszony 130, vagyis ha minden nap mennék, akkor napi 30 forint kidobott pénz, mert a kávét nem szeretem, csak socialising jelleggel, muszájból iszom (az adott vendéglátóipari egységben az a legolcsóbb). Ha csak minden másnap megyek, akkor nyereség: az újságolvasás ára 65 forintra jön ki példányonként. Igaz, hogy nem vihetem haza, de a kisasszonyok meg szokták engedni, hogy "másnapos", amúgy is kidobandó lapból érdekes cikkeket kitépjek.
Régi szép idők, mikor némelyik szerző a pincérnek kézirattal fizethetett! Vajon most mit szólna a nagyhatalmú pénzügyi igazgató? És a pincér?
Újság elolvasva, ezzel elment fél óra.
Tegnap a bankban voltam. Hülyének néztek. Mondom, tegnaplőtt átutalták a kiadótól a pénzt. Egészen biztos, megesküdött a kisasszony, hogy egy napon belül itt kell lennie. Hogyhogy nem érkezett meg? Azt nem tudják. Kivánszorgok a bankból. Gyors telefonnal rákérdezek. Nem utalták át. Miért? Csak. Bocsika, azt hittük, van pénz, de nincs. Csak álltam Siófok főterén, nem nyaralóként, itt lakom, és szakadt rólam a víz. Mínusz két oldal. Így nem lehet dolgozni.
Ballagtam haza a főutcán. Nem volt kedvem vigyorogni, de eszembe jutott a Fehérvárra menő hadiút esete:
Városunk bizonyos polgármestere, tavaly, midőn egy autós cég reklámkampányában a városcímert vitatott módon használta, azt állította, hogy abban a kerék nem hajókormány, hanem "...a Balaton déli partján Fehérvár felé húzódó hadi utat jelképezi, amit egykor a rómaiak építettek és a legelső magyar nyelvemlék, a Tihanyi Alapítólevél is említi: "Feheruuara rea meneh hodu utu rea"... Ez a mai Fő utca."
Nem kétséges ugyan, hogy a mai Siófok területén voltak a rómaiak által használt utak, melyek azonban nem feltétlenül estek egybe a mai Fő utcával. Az egészen bizonyos, hogy a nevezetes, Fehérvárra menő hadiút nem vezetett át Siófokon. Egyrészt azért, mert a 11. század elején a mai Fő utca valószínűleg víz alatt lehetett. Másrészt a Tihanyi alapítólevél birtokjegyzék részében a következő szövegkörnyezetben említi a nevezetes utat: "Van még Martis nevű hely, amelynek határa kezdődik a Sárfő-éri itatónál (a Sarfeu-eri itu-rea), innen halad Hahot-kútjára (Ohut-cuta-rea), aztán Halmagyra (Holmudi-rea), Nyír-vége-halmagyra (Gnirunege-holmudi-rea) és innen Marosvására kútjára (Marus uuasara-kuta-rea) aztán Nagyaszófőre (Nogu-azah-fehe-rea), innen Kasztilczba és a Fehérvárra menő hadútra (Fehereuuaru-rea meneh hodu-utu-rea), s ezek után a Petre szénahelyre (Petre-zenaia-hel-rea)."
Ha ezek a helynevek Siófok környékén nem honosak, az azért van, mert a Tihanyi alapítólevélben említett, Fehérvárra menő hadút még csak nem is a Balaton környékén van. Az említett Martis, később Martos nevű helység a mai Tolna megye északi részén volt, Bikács község közelében. Onnan északnak Székesfehérvárra, délnek Tolna várkastélyába vezetett az út, körülbelül a mai 63-as vonalában. Megtalálható mindezen adathalmaz a Pannonhalmi Szent Benedek Rend Történetének X. kötetében, mely A Tihanyi apátság története 1055-1701 alcímet viseli, annak is 420-421. oldalán. Megírtam a helyi újságnak, le is hozták, de az illetékes(ek)nek a szeme sem rebbent.
Úgy látszik, a pontatlanság korát éljük fizetésben is meg múltidézgetésben is.
Folytatnám híradóig, vár a munka, utána még két oldal. Akkor már sötét lesz. A rendes nők reggeltől estig dolgoznak, a rendetlenek estétől reggelig. Nekem ez a két műszak valahogy összefolyik, ezért sosem tudom, hányadán állok magammal...