Egy ilyen borongós és hideg napon az ember szinte kívánja, hogy valami szívderítő és szívmelengető dologra gondolhasson, ami feledteti vele a nemszeretem klimatikus körülményeket. Szerencsémre támadt ilyen vigasztaló gondolatom: eszembe jutott, hogy a magyar nyelv végtére is a legősibb nyelv, minden nyelvek legelsőbbike. Ma már nem lehet eltagadni az igazságot: magyar volt Jézus Krisztus (a karácsony is ettől ősi magyar ünnep), magyarul beszélt Ádám és Éva, sőt teremtőjük is, akitől a beszéd adományát kapták: a Jóisten. (Akit ezért merőben tautologikus a Magyarok Istenének nevezni, hiszen eleve az, nem is tudna más lenni.) Nyelvünk ebből következőleg minden más nyelv forrása, erre cáfolhatatlan bizonyítékkal szolgál a nyelvhasonlítás. Stockholm polgárai valójában Istókhalmán élnek, az ókori Karthagó lakói a Kard Hágó mellett telepedtek le, ezért nevezik így városukat. Mindezt már az 1820-as években bebizonyította a lelkes magyar történész, Horvát István, akadékoskodásnak helye nincs.

Eltölt a büszkeség, máris jobb a kedvem. Kinézek az ablakon: lám, a nap is kisütött.

Igaz, rögtön be is borult. Talán azért, mert van egy kis baj a magyar nyelv ősiségének eme lélekemelő eszméjével. Legfőképpen az, hogy más nemzetek is ugyanezt gondolják magukról és a nyelvükről. Például régi barátaink, az EU kapuján kopogtató törökök. Ők – vagy legalábbis azok közülük, akik megőrizték tisztánlátásukat, s nem hagyták magukat holmi destruktív szellemű „tudományos” bakafántoskodástól elbódítani – úgy tudják, hogy az ókorban a törökök hozták magukkal a civilizációt Közép-Ázsiából, és ők terjesztették el – részben a tőlük származó hettiták és föníciaiak révén – az egész világban, Kínától Brazíliáig. Ezért értelemszerűen minden nyelv is az ő nyelvükből, az első törökök un. Nap-Nyelvéből ered, annak leszármazottja, természetesen a magyar nyelvet is beleértve. (Az 1930-as években, Kemal Atatürk országában mindez az államilag propagált ideológia része volt, iskolában tanították.)

De más nemzetek sem jobbak a Deákné selyménél. Például Jonathan Swift (tegnap már szóba került) „A Discourse to Prove the Antiquity of the English Tongue” (Értekezés az angol nyelv ősiségének bizonyítása tárgyában) című traktátusában példák egész sorával bizonyítja be, hogy az angol a legősibb nyelv, minden más nyelv, beleértve a Biblia és a görög-római klasszikusok nyelvét is, az angolból származik. (Egyetlen példa: a görög hős neve, amelyet az angolok „Achilles” formában használnak, valójában „A Kill-Ease”-t jelent, olyasvalakit, aki „könnyen öl”.)

Mit higgyünk ezek után? Még szerencse, hogy Swift írása szatíra: a benne megszólaló nyelvbúvár alakjával a nyelvi sovinizmust – az általános emberi esztelenség eme különösen bizarr alesetét – röhögteti ki velünk. Mikor írta? Száz évvel Horvát István „Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből” (1825) című értekezése előtt, s majdnem kétszáz évvel megelőzve a mai szkíta-párthus-sumerológusokat. Hogy minek írta, ha úgyis tudta – mert tudta –, hogy az emberiség javíthatatlan? Nem tudom.

Egyébként elég fura dolgok ezek az ősi hagyományok. Ha megpiszkáljuk őket, kiderül róla, hogy tegnapig, legfeljebb tegnapelőttig tudják visszavezetni a maguk ősiségét. Harminc évvel ezelőtt Magyarországon senki sem tett az asztalra gyertyákkal ellátott adventi koszorút – ma mindenki úgy tudja, hogy időtlen-idők óta szokásban van a dolog. Tízegynéhány éve élelmes virágárusok kitalálták, hogy nálunk is legyen Bálint-nap (vagy Valentin-nap – máig nem tudják eldönteni, melyik, s van, aki úgy tudja, hogy ez voltaképpen két külön dolog). Azóta ebből is régi hagyomány, nemes magyar szokás lett.

Így van ez a szavakkal is: tegnapelőtt a létezéséről sem tudtunk, tegnap átvettük idegenből, ma már nélkülözhetetlen a használatban, holnapra patinája támad, hovatovább archaikusan cseng. Itt van például a mostanában forgalomba került „holokauszt” szó. Az ősmagyarász persze legyint rá, ugyan kérem, ősi magyar nyelvi alakzat, a volgai lovas sztoikus jelmondatából, a „halok, aszt’ nekem annyi” kifejezésből rövidült le és terjedt el a magyar példa nyomán más nyelvekben.

A helyzet ennél azért bonyolultabb, s persze kényesebb is. De erről majd holnap, mivel közben lementünk a Piccolóba. Én fröccsöt ittam, ősi magyar bor volt benne, rozé, legalább három hónappal ezelőtt szüretelték (már ha látott szőlőt egyáltalán). Feleségem konyakozott, Metaxát ivott – ezt már Achilles is nagyon szerette.