1.

Időben visszafele kezdek menni, közeledik az új év, hogy egészben lássam a régit, hogy alaposan leltározzak, vissza kell nézni. Szomorkásan kelek, egyedül, korán elmentél tőlem, valami dolgod volt, visszavinni egy elromlott készüléket, hibás karácsonyi ajándékot adtál valakinek, kínai készülék, Budapest határán kívülre ráadásul, egy bevásárlóközpontba viszed a hónod alatt a kenyérpirítót, milyen mulatságos vagy, fontosabb a készülék annál, hogy együtt keljél fel velem. Mi ez a félelem? Visszafele menni sokkal könnyebb, mint előre. Egyre hermetikusabb a naplóm. El a számadással, semmi értelme. Jó év volt, klassz, szakítottam öt év után, azóta háromszor lettem szerelmes, kirúgtak, megbecsültek, felvettek, leestem a létráról, majdnem belefulladtam a tóba, két könyv, mindkettőn ISBN, dicsértek, kiadtak, drukkoltak nekem, nem is törődtek velem, rémálmom ez az év, lekenyereztek, menjünk át a másikba, tök uncsi volt, hogy minden nap történt valami, úgy átaludnám a szilvesztert és azt kívánom, jövőre ne történjen semmi különös. A spleen lesz az anyag az utazóregényhez. Közben nincs is kedvem szembesülni, se az évvel, sem Veled, spongyát a múltra, fürdőbe indulok. Jövőre csatlakozunk a vén Európához, hát van ennél régimódibb történet? Szabó Magda tollának való sztori. Szép mondatokat tud írni, de csak visszafele, egy nőnek illik retorizálni, visszadátumozni a történteket.

2.

V. hív, hogy legyünk megint együtt, szeret velem lenni és karácsonykor is hiányoztam neki. Hogy oldom meg, hogy ne tudjanak egymásról ezek a felek. Igent mondok, és már alig várom, hogy lássam, hogy megérintsem a másik félt is. Zwei in Ein, két férfi egy nap alatt, kétszer élni, míg mások egyet lépnek. Miközben ezen morfondírozom, csukom az ajtót, veszem a fürdősapkám, a köntösöm, úszódresszem, pedig meztelenek leszünk, ahhoz majd semmilyen ruha nem kell, a frottírtörölközőt gyömöszölöm a hátizsákomba, csukom az ajtót.

3.

Utazás a Gellértbe. HÉVen, Metrón, sárga Villamoson, néhány rég nem látott ismerőssel futok össze, ennek megfelelően néhány unalmas buék hangzik el. Szelíd üresség, alig kevesek az úton, a város visszahúzódik az év végi szürkületbe. Budapesten eddig csakis üres szilvesztereim voltak. Hogy ez a város nem tudja kirakni magát, úgy igazán odaadni valamit nekem év végén, év végén egy évvégét tud csak, sosem nyújt át semmi lényegeset, ijesztő tanácstalanság, mit várjak a jövőtől. V. vár, már látom messziről, őt várom. Azt hittem, már a metrón látni véltem, aztán egy kereszteződésben, a lámpánál is azt gondoltam, hogy őt látom, de nem. Néha meg megijedtem, hogy a másik felet látom, akit megcsalok vele, de azt sem. Fürdünk és öleljük egymást. Erős és pontos határidő van kitűzve. Addig, amíg együtt lehetünk, nem gondolunk rá, de sajnos vissza kell mennie, várják otthon, várja egy másik nő, aki hűséges hozzá, nem úgy, mint én. A fürdő tiszta hab. Kavarog és hullámzik. Hab a tortán.

4.

Tegnap hozott egy malacot a másik fél. Mit kívánsz, kérdezte. Nem válaszoltam, csak magamban van egy válaszom, amit nem mondok el neki, mert akkor tovább kérdezne és a végén teljesen kiadnám magam. Nyilván szerelemmel függ össze a kívánság.

5.

Boldogan újságoltam neki, hogy készen az új könyvem terve. Nézte a lapokat, a sok írást, betűt, bekezdést és a szöveget a kéziraton, és rögtön a konkrétumokat akarta hallani, pedig nem érdekli az irodalom. Nem volt benne semmi konkrét. Tudom, hogy még soha egy sort sem olvasott tőlem és nem is fog, ezt a naplót sem fogja. Csak én érdekelem, nem az írásaim, azok másoknak szólnak és csupa megfoghatatlan fikció vagyok. Bálintnak is ezt magyaráztam tegnapelőtt, de ő mást mondott, mint a másik fél, azt mondta, a kettőt, írót és embert nem lehet szétválasztani, ne is próbáljam, a nagyoknál, az igazán nagyoknál, az autentikusoknál (még kimondja ezt a szót) nincs cinkos játék az én körül, mélyre mennek magukkal együtt, annyira összeforr elbeszélő és elbeszélt, hogy nem menekülhetsz, sőt, jobban tenném, ha az új könyvemben ezt jelezném is, konkrétan mélyre mennék én is végre. Ad hozzá fúrógépet. Na jó, Bálint költő. Ráadásul igencsak alanyi.

6.

Vannak ilyen viták, biztosan ma este is ezt kell hallgatnom, megyek az irodalmi életbe, sokkal sekélyesebb lesz persze, mint az én-vitám B.-vel, pedig kib'ul nem érdekel, hogy ki milyen sikeres, de erről lesz szó, ki milyen sikeres. Magda néni, tudom, hogy haragszik, de nekem nem a Für Elise volt az év könyve, bár nagy élvezettel és tisztelettel olvastam. Tanulok tőle életem végéig. Hosszú távon gondolkodom és olyan könyvekben, amelyek levisznek a mélybe, búvárolvasójuk lehetek, ahol ered a szó, odáig süllyednek, nyelvet írnak könyv helyett, olyan életbe engednek be, amely megrendít, olyan kiskapun visznek át, ahova a segítségük nélkül nem jutnék be soha, egyedül amúgy sem szívesen szemlélem a nyomort, felkavaró és megrázó legyen a Könyv. B. szerint a Kismamanaplónál azért ne menjek mélyebbre. Nevetünk. Fecseg a felszín, ebben megegyezünk, és ne is vesztegessük rá a szót, ki van zárva a kisvárosi kislány. Valakinek, tényleg, lehet, hogy a siker: kritérium. Még olyan bizonytalan és agresszív az élet, olyan fiatal a rendszerváltás, hogy kell neki az azonnali bizonyosság, a kicsike még olyan ártatlan, fiatal szülője művének, hogy azonnal megbocsátó leszel. Holott végre egészséges az irodalom: csak piac. Nőre szavazok, de most tényleg így is gondolom, nem azért, mert nő, Bálint helyesel, hanem mert mélyre fúrt. Selyem Zsuzsát is győzködöm fél éve, hogy nekem most nem voltak nagyok a nagyok. Szóval keményen kibököm a puha választ, nekem a Kemény vaj durrant be. Muszáj most a naplóba ilyeneket írni, keményen tudatni, hova voksolok. Szóval a Krisztának.

7.

Aki elment reggel, visszajön este. Határidő van. Várom, hátha csönget, míg le nem fekszem, újra bekéredzkedik. Remélem holnap nem kell semmit visszavinnie, és akkor előjövök majd az utolsó reggel azzal, hogy aludjuk át a szilvesztert, együtt.