Hatodik
2003. december 21. - Peer Krisztián
A napok folyása - ki sejtette? - gyorsabbnak bizonyult, mint az írás röpte, de nem szabadkozom. Inkább felidézek egy régi félrehallást. Sokáig hittem a legviccesebb magyar popelőadónak már nem emlékszem kit, azt énekelte: "Vége van már a hétnek, a hétvégi bulik egymásba érnek." Azaz a hét, mint időszámítási egység értelmét (jelentését) vesztette, éljen az idő új tagolása!
- 2003. december 21.
Időm? Az rengeteg. Értsd így: rengeni hajlamos. [Nem érzékeny vagy, hanem hisztis, ne játszd itt a sértődött nagyasszonyt! - hordja le Sárát Iván - nem cserben, szarban - munkahelyemen fokozódott a helyzet, nem sikerül oldanom, de azért puszit adok és jó utat kívánok.] Az állapotfüggő memória is ellenem dolgozik, itt, a munkahelyi gép előtt arra emlékszem legélesebben, amikor utoljára láttam ezt a képernyőt, és ugyanígy félig feküdtem egy kényelmetlen irodaszékben. Az alábbiakban szemelvényeket közlök:
Volt egy összeomlásom: kötelező ünneplés (Rita annyira nyomatja a sollent, mintha nem a muss értelmében kellene ünnepelnem), nyertünk a forgatókönyvíró műhelypályázaton, lesz stex, tizenegyig próbáltunk, éjfél után futok be a Kultiba, Narancs-est, saját nevem nem segít, Turcsányinak adom ki magam.
Ünneplés közben is szóba kerül a munka, Rita február elejére (gyártási pályázat) kész könyvet szeretne, én meg az előbb elszívtam egy cigit az udvaron, és beláttam, hogy ez lehetetlen, amíg le nem futnak a szemlén az előadások, addig minden ígéretem meggondolatlan, a túlvállalás minősített esete, amint azt ez a napló is mutatja.
Szóval ünneplés négyig, másnap reggel inkább részegen, mint másnaposan esek be a lapindítóra, utána viszont elillanok, interjú ürügyén számlákat szerzek, előleget veszek fel a Főiskolán, kis büfézés: egy kávé, egy falat, egy rostos körtelé, 35 rongy a büfészámlám, kikapcsolták az áramom, 85 a visszakapcsolás, az előleg meg csak 100, elveszett a telefonom, széthasad a fejem a dohányzástól, bekapok egy panadol extrát, émelyegni kezdek, ájuláshatár, benyomom a fejem a csap alá, kicsit jobban leszek, Iván is pumpál belém némi energiát, hopp agyhártyagyulladás lesz belőle, taxival vissza a szerkesztőségbe, útközben feladom, majd megkérem Ivánt (ez egy másik), hogy cseréljünk, muszáj aludnom pár órát, de Iván már lelépett, fél kolumna még hiányzik az egyből, háromnegyed óra múlva lapleadás. Na akkor nincs mit tenni, összedobom. Ákos még ír egy képes hírt a kedvemért.
Mire elindultam próbálni, már megint tök jól voltam, és a próbán még ennél is jobban lettem. Tegnap viszont írás közben hasba vágott a Balázs, ekképp adva tudtomra, hogy van köztünk némi ritmuskülönbség, ő egy napon belül igyekszik megtalálni a hangzavar (ez az a zene, amit én szeretek) és a csend arányát, én viszont nem hallgattam zenét másfél évig, ugye.
De megvan a véglegesnek tűnő jelenet-sorrend, most már csak az kérdés, hogy csinálunk öt órából kettőt, max. két és felet. És még nincs is minden dal kész, zúgolódnak is a dalnélküliek. Most viszont kezdődik a biológiatanár elcsábítása-jelenet próbája, szóval a hetediket holnapra ígérem. Két hetet csináltam az egyből, másképp fogalmazva egy igen hosszú hétvégét, de mivel már megírattam a számlát, most még nem köszönök el tőled, hűséges olvasó.
Volt egy összeomlásom: kötelező ünneplés (Rita annyira nyomatja a sollent, mintha nem a muss értelmében kellene ünnepelnem), nyertünk a forgatókönyvíró műhelypályázaton, lesz stex, tizenegyig próbáltunk, éjfél után futok be a Kultiba, Narancs-est, saját nevem nem segít, Turcsányinak adom ki magam.
Ünneplés közben is szóba kerül a munka, Rita február elejére (gyártási pályázat) kész könyvet szeretne, én meg az előbb elszívtam egy cigit az udvaron, és beláttam, hogy ez lehetetlen, amíg le nem futnak a szemlén az előadások, addig minden ígéretem meggondolatlan, a túlvállalás minősített esete, amint azt ez a napló is mutatja.
Szóval ünneplés négyig, másnap reggel inkább részegen, mint másnaposan esek be a lapindítóra, utána viszont elillanok, interjú ürügyén számlákat szerzek, előleget veszek fel a Főiskolán, kis büfézés: egy kávé, egy falat, egy rostos körtelé, 35 rongy a büfészámlám, kikapcsolták az áramom, 85 a visszakapcsolás, az előleg meg csak 100, elveszett a telefonom, széthasad a fejem a dohányzástól, bekapok egy panadol extrát, émelyegni kezdek, ájuláshatár, benyomom a fejem a csap alá, kicsit jobban leszek, Iván is pumpál belém némi energiát, hopp agyhártyagyulladás lesz belőle, taxival vissza a szerkesztőségbe, útközben feladom, majd megkérem Ivánt (ez egy másik), hogy cseréljünk, muszáj aludnom pár órát, de Iván már lelépett, fél kolumna még hiányzik az egyből, háromnegyed óra múlva lapleadás. Na akkor nincs mit tenni, összedobom. Ákos még ír egy képes hírt a kedvemért.
Mire elindultam próbálni, már megint tök jól voltam, és a próbán még ennél is jobban lettem. Tegnap viszont írás közben hasba vágott a Balázs, ekképp adva tudtomra, hogy van köztünk némi ritmuskülönbség, ő egy napon belül igyekszik megtalálni a hangzavar (ez az a zene, amit én szeretek) és a csend arányát, én viszont nem hallgattam zenét másfél évig, ugye.
De megvan a véglegesnek tűnő jelenet-sorrend, most már csak az kérdés, hogy csinálunk öt órából kettőt, max. két és felet. És még nincs is minden dal kész, zúgolódnak is a dalnélküliek. Most viszont kezdődik a biológiatanár elcsábítása-jelenet próbája, szóval a hetediket holnapra ígérem. Két hetet csináltam az egyből, másképp fogalmazva egy igen hosszú hétvégét, de mivel már megírattam a számlát, most még nem köszönök el tőled, hűséges olvasó.
Hozzászólás