SZENT HÉTFŐ

Az igazi ünnepnap, azaz, hétköznapi nyugalom, azaz, munka, azaz, munka és munka. Íme, Jász A. igazi arca. Igaz a vasárnapi is, de csak hat napnyi hétfő után. Régóta kifigyeltem már az arcán a hétfő reggeli boldogságot. Más, normális ember keserűen ébred, sokkolja magát, hogy már megint hétfő van, dolgozni kell, ő meg... Ő meg egyenesen repdes örömében. Éljenek a hétköznapok, kiabálná legszívesebben. És majd szétveti a munkavágy. Főként egy ilyen vendégeskedős hétvége után.

EGY HETE

Egy hetet adott az új kismacskának, hogy előkerüljön. Pontosan egy hete bukkant fel a tenyérnyi kismacska a kertben, a farakások között nyávogva, alatta a Csárli nevű vizsla vakkantgatva. Tarka, fekete-fehér, olyan tehát, amilyenre az egész család vágyott. (Főleg mióta öreg macskájuk az örök egérmezőkre költözött. Tudom, mivel Jász A. sokszor beszél róla, ha kettesben vagyunk, hogy még mindig látja a házuk előtti aszfalton azt a foltot, ami persze már rég láthatatlan. Fájó ponttá zsugorodik lassan, és hiába tudja, jobb így, nehéz hozzászokni. A folt gazdája tizenkét évig "szolgált" és szeretett a családjukban.) Az új cica tehát éppen egy üres helyre látszott pottyanni. Jász A. bevitte a lakásba, megetette, megitatta, majd beletette a macskakosárba, legalább addig ne  kóboroljon tovább, amíg gyerekei megérkeznek. Ám amíg egy pillanatra kilépett, magára hagyta, a kismacska a zárt kosárból, sőt a térből is eltűnt. Vagy félórai keresés után épp a föladás pillanatában fölemelte a fejét, és meglátta a kismacskát a fali könyvespolc tetején, a polcok közti szűk résben békésen szundikálni. Ezzel a húzással rögtön legalizálta magát Jász A. szívében. A gyerekek nagy örömére két napig hűségesen kitartott a család mellett, mindenkit letámadott a kertben, beköltözött a kisfiú homokvárába is, majd szép csendesen továbbállt. Jász A. eddig várt, hátha visszajön. Aztán a kisházat, amit a kert hátsó részében rongyokkal béleltek ki neki, Lujzinak, szétszedte, a rongyokat kidobta, a tálját behozta. Az élet, ahogy ez a kismacska is valószínűleg, megy tovább a maga útján.

MEDENCE

Miért jó gazdagnak lenni? Gondolkoztak-e már ezen a kérdésen. Többek között azért, mert ilyenkor nyáron baromi jó, ha van a kertedben egy medence, amiben csak te, és akkor, amikor éppen kedved tartja… Ennél már csak az a jobb, ha nem te, hanem a rokonaid gazdagok. Ugyanis a gazdagok hamar megunják a saját medencéjüket, más pénzes szórakozás után néznek. A szegény rokonoknak viszont bármikor lehet szólni, örömmel jönnek, hozzák a gyerekeiket fürdeni. Az egész gazdag utca hallja, hogy most Gazdagéknál a szegény rokonok fürdenek, szinte a medencényi hullámok moraját is hallani vélik. (Mert ezek kifürdik az utolsó cseppig.)

OLVASMÁNYOK

Tulajdonképpen ezt volt a legnehezebb kifürkészni. Nemcsak azt, hogy egyáltalán mikor olvas, hanem azt is, hogy mit. Mert folyton könyveket lapozgat, pakol, sétálgat velük, de nem lehet pontosan tudni, melyiket is olvassa. Saramago Ricardo Reis/Pessoa-regényét, Tandori Dezső ismét új irányokat felmutató könyvheti kötetét, Takáts (Taki) Jóska remek beszélgetős könyvét, Schiff András zenéről szóló cédé-mellékletes dekoratív könyvét, Győrffy Ákos prózaversciklusos JAK-füzetét, Bertók Laci "haiku"-kötetét, hogy csak a halmok tetejét említsem. A Saramago-könyv a leggyanúsabb, mert más Pessoa-kötet is kering rendszeresen a lakásban. És ha jól emlékszem, kedvenc R. Reis mottóját is csak az utolsó percben húzta ki szerzői nevem alatt kiadott új kötet kéziratából. Túl árulkodónak találta, nem hallgatott rám, nekem nagyon tetszett. De most kiszúrok vele, idemásolom:

Bensőmben sokan élnek,
De nem tudom, ki érez,
Ha érzek, és ki gondol,
Ha gondolok, akármit,
Mivel a hely vagyok csak.