Hét év csönd
2006. április 17. - Egressy Zoltán
…ellátogattam a Thália Színházba, ahol a soproni színház Pillantás a hídról-előadását követően azon gondolkodtam félreborult fejjel és felhúzott szemöldökkel – így láttam magam a Thália tükrében -, hogy nyilván félelmetesen nagyszerű előadások születhettek az évadban, ha sem ez, sem az Örkényes Az üvegcipő nem fért be a POSZT-ra.
- 2006. április 17.
Ági ma megint kibírhatatlan volt. Ezt ő mondja, azt mondta, kezdjem így a naplót. Ő egy ilyen tréfás feleség. Hát, ma például mézzel ittam egy kávét. Négyből a harmadikat. Jolanta, kedves lengyel fordítóm fogyasztotta így a kávéját egy nagyméretű terézvárosi lakás konyhájában, miközben - ezenközben is - dallamos lengyel szavakat keresett Kék, kék, kék című darabom (Niebeski, niebeski, niebeski). valamelyik jelenetéhez. Ez nem tegnap volt, a döbbenetre azonban emlékszem. Bár biztatott, én nem tettem ígéretet rá, hogy én is így ízesítem majd a kávéimat, a sok édesítő ugyanakkor bombázza a szervezetemet, és ez ma már aggodalommal töltött el. Viszont ez a kávé rossz volt. Julika ezen az éjszakán is érkezett, már majdnem tíz éves, de általában jön, nem veszi el a takarómat, csak jelzi finoman, hogy fázik, ilyenkor áttolom rá, és ő nem tiltakozik. Aludt egy darabig köztünk, hajnalban aztán kiment tévézni, így már túl volt egy Maya és Miguelen, mielőtt meglocsolhattam volna. (Figyelemreméltó, hogy a rajzfilm-főcímzenéjében a Miguel szóra az igen a rím. Ha jól hallom félálomban.) Ezt követően kislányom lecsót reggelizett. Nem vagyunk egy kimondott hagyományőrző család, de húsvét hétfőn azért Tamással mindig meglocsoljuk Ágit meg Julit, és tényleg nagyon örülünk a szép, festett tojásoknak. Volt ma kirándulás is, ezért nem haladtam egy centimétert sem az Ördögökkel. (Mely mű nem feszes. De Dosztojevszkij.)
Az elképzelés az volt, hogy fogaskerekűzés lesz, aztán barangolás a Széchenyi hegyen. Az idő olyan volt, mintha április lenne, nagy nap, gyorsan utána árnyék és hideg szél. Megint nap, megint nem. Ráadásul nem tudom, mi volt a fejemben erről, a fogaskerekűzésben annyi romantika van, mint abban a kritikusban, aki a napokban a tévében az Európa Kiadóról beszélt (gyakorlatilag nevetségesnek nevezte, igaz, hogy csak egy dalt), nem is bánom, hogy a végállomáson hirtelen mindenki éhes lett, így néhány lépésnyi gyaloglás után megebédeltünk. És a következő fogaskerekűvel visszatértünk a végállomásra. Nem baj, jó volt, együtt voltunk. Este már nem, este családtagjaim moziba mentek, magam ezért ellátogattam a Thália Színházba, ahol a soproni színház Pillantás a hídról-előadását követően azon gondolkodtam félreborult fejjel és felhúzott szemöldökkel – így láttam magam a Thália tükrében -, hogy nyilván félelmetesen nagyszerű előadások születhettek az évadban, ha sem ez, sem az Örkényes Az üvegcipő nem fért be a POSZT-ra. Ezt a Pillantást Guelmino Sanyi rendezte, ő tönkretette egyszer az egyik darabomat, de ezt itt most nem. Milyen jó színész Gesztesi Károly például. Nagyon!
Sajnos ezek a Vidéki Színházak Találkozója-előadások olyanok, mint a premierek, egymás hegyén-hátán nyüzsögnek mindenféle szakmabeli, félszakmabeli emberek. Ilyenkor szünetben telefonálást színlelek, hogy ne kelljen köszöngetni. Ismerek komoly, Kossuth-díjas művészt, aki telefon NÉLKÜL színlel telefonálást, mióta apró készülékek kaphatók. Ha szembejön valaki, akinek nem örül. Most az jut eszembe erről, hogy fiatalkoromban a Jégbüfében nemegyszer dobtam be pénz helyett gombot a fagyiperselybe. Később láttam, hogy nem figyel a fagyislány, volt, hogy már gomb sem volt nálam, csak megpöcögtettem a perselyt. Ma már nem merném. De most meg a telefonnal csalok. (Egyébként ritkán.) Úgy tudom egyébként, és itt váratlanul visszatérek esti programomra, hogy Miller a darab megírása után hét évig nem írt semmit. Persze volt neki Marylin Monroe, meg más nehézség. (Ilyen hülyeség, színésznőt venni feleségül!) Hét év csönd tehát. Ez jó. Én sokkal hosszabbakat tervezek.
Olyan jókat olvasok mostanában, és annyi mindent elfelejtek belőle. Marad valami hangulat, érzés, pár rész, és arról, abból feldereng később valami. Turcsányi Elek jutott az előbb eszembe, nem tudom, miért, belőle valami nagyon jó maradt meg. Azt hiszem, egyvalaki írt komolyabban és szebben róla, Kosztolányi Dezső. „Ha már nem élek, ha már nem élek, / Megint sokat leszek tevéled”, erre emlékszem, ez biztos Turcsányi. „És néztem a csillagokba / És néztem szép szemekbe / És bánat volt azokba / És bánat volt ezekbe” Ez is. Egyébként öngyilkos lett, valamikor a negyvenes évek első felében.
Nem kedvelem nagyon, ha rendőr állít meg, miközben vezetek – nem kedvelem, ha bárki megállít – de a mai nagy húsvéti alkoholellenőrzés miatt kifejezetten vártam, hogy így legyen. Mert bizony autóval mentünk a fogaskerekűig. Nem a gyaloglás teszi a kirándulást. Hanem a táj. Na és hát light kóla volt bennem, sok édesítővel. De nem állítottak meg. Most már itthon vagyok, se rendőr(lány), se szonda. Iszom is egy sört.
Hozzászólás