hirdetés

Higgadtan, csak higgadtan

2012. augusztus 6. - Patak Márta

...legközelebb egy Igével fogok visszavágni, ha édesapám megint elkezd politizálni, az Igét ugyanis nem lehet negligálni, ez lesz a legjobb, gondoltam, ha már egyszer nem tudom megállni, hogy ne szóljak vissza, ne keressek újabb érvet, hogy aki nincs vele, az miért nincs szükségképpen ellene. - Ezen a héten Patak Márta írja a naplót a Literán.

hirdetés

A napindító Word dokumentum után FB, majd Gmail fiók, a sorrend tetszőleges, a kötelező reggeli penzum után bármelyik jöhet. "Az elfogadás nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét", üzeni ma reggel Popper Péter a Nyitott Akadémián, erre csak nyelek egyet, aztán „Minden Igére lehet találni egy ellentétes másikat”, írja barátnőm a gmailben, akihez tanácsért fordultam tegnap délután, hogy mitévő legyek, mert kétségbeesésemben kitaláltam, hogy legközelebb egy Igével fogok visszavágni, ha édesapám megint elkezd politizálni, az Igét ugyanis nem lehet negligálni, ez lesz a legjobb, gondoltam, ha már egyszer nem tudom megállni, hogy ne szóljak vissza, ne keressek újabb érvet, hogy aki nincs vele, az miért nincs szükségképpen ellene. „Neked tudok egy Igét küldeni”, folytatja barátnőm: „Tiszteld apádat, hogy hosszú életű legyél a földön, és imádkozz, hogy édesanyád szeretetben tudja őt elfogadni”. Erre aztán mit mondhatnék most, bólintok, hogy igen, ez természetes, de Sirák fia könyvéből is idézhetted volna, hogy „Szívedből, lelkedből tiszteld az apádat, s anyád fájdalmát soha el ne feledd”, meg még ezernyi ilyen helyet, gondolom magamban, aztán csak ingatom a fejemet, hogy akkor ez, úgy látszik, reménytelen, rá kell hagyni, mese nincs, apám az apám, és ő az idősebb.
Bele kell nyugodni, igen, és itt jön Popper Péter gondolata, mintha a FB láthatatlan, ám mindentudó, mindenütt jelenvaló szelleme küldte volna, pont nekem, pont ma reggel ezt a fenti idézetet. Hm. Higgadt és elemző tudomásulvétel, ez az elfogadás. Távolságból szemlélés. Mint a tükörben. Hátrább kell lépnem, kellő távolságra, mert túl közelről nem ugyanazt látom, mint pár lépésnyiről, mikor már van kellő rálátásom magamra. Az elfogadás tehát nem belenyugvás abba, amibe nem lehet belenyugodni, és nem is kritikátlanság. A vélemények sokféleségének tagadásába nem lehet belenyugodni, a kritikát pedig muszáj gyakorolni, mert az elengedhetetlen, lételem. Tehát ha erőt veszek magamon, és megpróbálok néhány percig csendben maradni, magamban végiggondolni, hogy itt és most miről is van voltaképpen szó, higgadtan és elemzőn tudomásul veszem a helyzetet, hogy ez van, akkor talán sikerül elkerülnöm a szóváltást.
Mi is történt voltaképpen? Néhány napig nálunk vendégeskedtek a szüleim, és vasárnap reggel arra mentem ki a szobámból, hogy édesapám a Vasárnapi Újságot hallgatja a rádióban (azt hiszem legalábbis, mert fogalmam sincs róla, létezik-e még egyáltalán ez a műsor), és a főbíró beszélt, akiről szintén fogalmam sincs, kiféle, miféle, de nem is érdekel, már réges-rég nem követem, milyen személyi változások zajlanak exponált helyeken, egy szó, mint száz, nem hagytam, hogy apám végigmondja, amit akar, rögtön ráförmedtem, hogy hagyja abba, nem érdekel engem a főbíró, úgysincs ember a földön, aki igazságot tehetne, ha egyszer valaki, hát majd odafönn a Jóisten, nem ám ember embernek a földön, nehogy azt képzelje, meg hogy mostantól majd minden másképp lesz. Aztán jött a folytatás, a megszokott, ezerszer elhangzott mondatok, hogy miért különbek ezek, mint azok, és így tovább, én próbáltam érvekkel hatni, de hiába, hiába, kétségbeesésemben már kiabáltam, és olyat is mondtam, amit rögtön utána nagyon megbántam, és még most is bánt, mert nem ér annyit az egész, tudom, őt úgyse tudom meggyőzni, hiába beszélek, én meg magamban százszor is végiggondolhatom, akkor se jutok másra, mint hogy minél messzebb ettől az egésztől, mert nekem ehhez semmi közöm, ez nem az én világom, ebben nekem semmi helyem, az én világom az erdő, fönn a hegyen vagy lenn a Duna-parton, különben is, az ottani történések a Föld sorsa szempontjából milliószor fontosabbak, mint ami pillanatnyilag a közéletben zajlik Magyarországon vagy Európában. Tudom, persze, tudom, ez lehet struccpolitika, bármi, nem egyszer vetették szememre a barátaim, hogy nem vonhatom ki magam teljesen, de nem bánom, akkor inkább legyek strucc, kipróbáltam már azt is, hogy nem dugom homokba a fejemet, de hamar kiderült, nem nekem való a közélet, rengeteg energiát elvesz és szélmalomharc az a Don Quijotéknak, úgyhogy a végén arra jutottam, söpörjön mindenki saját portája előtt, jobban is járnánk, ha mindenki megfogadná, és végre nekiállna.
Hát itt ülök ma reggel, ajkamon széles mosollyal, mert véletlen nincs, Jung mester is megmondta, a szinkronicitás, az mozgatja a világot, ebben maradhatok, azt hiszem, drága Popper Péter, a síron túli világról is üzen, s lám, lám, mire jó ez FB, kezembe adta most a megoldást a kérdésre, barátnőm 0.27-kor elküldött válaszát is űberelve, mert nem nyugszom bele abba, amibe nem lehet belenyugodni, hogy tudniillik aki nincs velem, az még nem szükségszerűen van ellenem. És csak csendben, félve jegyzem meg, szégyellősen, magamban szinte, hogy még mindig nem tudom, fogalmam sincs róla, hogyan kell valamit higgadtan tudomásul venni, hiába értem meg ötvenegy tavaszt.

Patak Márta

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.