Hipotetikusan halott
2006. március 14. - Tim Wilkinson
Mivel rájöttem, hogy nem szabad egész nap a számítógép előtt tespedni, hanem mozogni kell egy kicsit, szinte minden nap az 5-6 kilométeres gyalogutam - vagy oda- vagy visszafelé - ezen a távíróhegyi kisparkon meg a már említett Pepys Roadon visz át. Ezen az úton pedig az ember néha kis nyomokra bukkan, hogy itt zseniális konceptuális művészek közelében élünk.
- 2006. március 14.
Előre megmondom, hogy napról napra nem sok történik az életemben. Úgy, hogy marad időm egy és máson töprengeni.. Fordításból próbálok megélni, szabadúszóként, ami Angliában nehéz (szinte lehetetlen). Most már lassanként egy éve, hogy nagyobb szabású megrendelést teljesítettem, s az sem volt irodalmi jellegű. Rövid cikkek - hála Istennek – rendszeresen be-bejönnek, főleg a Hungarian Quarterly-tól. Ezeknek nemcsak azért örülök, mert pénzforrást jelentenek de azért is, mert új ízeket adnak mind irodalmilag, mind más témákból is. Így például lehet, hogy egyik héten Rakovszky Zsuzsa A hullócsillag éve c. regényéből kiválasztott kivonatokkal foglalkozom, máskor pedig Márai Naplóit ill. Szentkuthy Frivolitások és hitvallások c. interjúkötetéből valamit, vagy éppenséggel Diószegi Vilmos szibériai kutatóútjaival kapcsolatos naplóit fordítom. (Számomra mégis a legfurcsább feladat talán az volt, amikor öt évvel ezelőtt engem kértek Gerevich András Szirtes Györggyel angol nyelvben folytatott interjú anyagát a magyar fordítás alapján angolul “rekonstruálni” – névtelenül persze: állítólag az eredeti magnótekercs elveszett. Soha nem kérdeztem, hogy a György maga miért nem csinálja).
De pillanatnyilag meg ilyen munka sincs. Ilyenkor ezt vagy azt a művet előveszem valamelyik kedvenc szerzőmtől s nyersfordítást készítek. Így gyűlt össze egy magas stósznyi kiadatlan kézirat, amiből ki tudok horgászni, ha egy kiadónak kell mutatnom valamit – adná Isten! De az ilyen alkalom olyan ritka, mint a fehér holló. Igaz pont a múlt héten jelentkezett egy ismeretlen amerikai kiadó, aki úgy tudja: Imre Kertész Detektívtörténet c. novellájának az angol nyelvű szerzői joga még szerezhető. Ismerem-e a művet, mi a véleményem? Persze nagyon jó lenne, ha Kertész Imrének minden művét angol fordításban kiadnák. Csak a kiadó website-ját nézvén látom, ki van írva, hogy “minőségi nonfiction könyvekkel” - tehát pont nem regényekkel – foglalkoznak. Valahogy kétlem, hogy lesz ebből bármi is. Visszaírni majdnem kár a fáradozásért, de visszaírok.
Szóval közben “magamnak” fordítgatok, ami a legutóbbi időben leginkább Kukorelly Bandi TündérVölgy c. regényét jelent. Most már majdnem hat fejezetet a kilencből, így összekutyultam.
[1]
Enyhén szólva Bandi prózáját megfelelő angolsággal visszaadni: nem könnyű feladat. De pont az, ami érdekes.
*
Ahol Irénnel élünk egy a kevés londoni domboldalán fekszik, kb. 40 méter magasságban lehet. Eredetileg Plow’d Garlic Hill-nek — Szántfokhagymahegynek – nevezték, de kétszáz évvel ezelőtt, a napóleoni háborúk idején szemafor üzeneteket továbbítottak a tengerészeti minisztérium és az angol flotta parancsnoksága között, Whitehall és a délparti kikötők között. Azért hívják mostanában Távíróhegynek. S a magaslatról valóban le lehet látni a Parlament épületre meg a “londoni szemnek” becézett óriáskerékre, más irányban pedig az erotikus uborkának becézett irodaházra.
A környék most legfeljebb arról nevezetes, hogy lejjebb a hegy oldalán a londoni egyetem Goldsmiths kollégiuma található. Ott működik egy képzőművészeti iskola, ahonnan az utóbbi 20-25 év alatt kikerült viszonylag olyan hírességek, mint Damien Hirst, Tracey Emin, Anthony Gormley stb. Nem mintha a szomszédságra feltűnően hatottak volna: ezek a hírességek inkább a Temze másik (északi) oldalán laknak, a Hackney nevezetű negyedben. Ahol egyszer a távíró torony állhatott most egy kis park három (aszfaltfelületű) teniszpályával sportoló lehetőséget nyújt a közönségnek. Használják is.
Mivel rájöttem, hogy nem szabad egész nap a számítógép előtt tespedni, hanem mozogni kell egy kicsit, szinte minden nap az 5-6 kilométeres gyalogutam - vagy oda- vagy visszafelé - ezen a távíróhegyi kisparkon meg a már említett Pepys Roadon visz át. Ezen az úton pedig az ember néha kis nyomokra bukkan, hogy itt zseniális konceptuális művészek közelében élünk. Három platánfára feltűzve ilyen szövegek olvashatók: “Ez a papír a mamám volt”. “Nő vagyok egy fa testében.” “Nagyon magányos vagyok, fatársat keresek…” Nem folytatom, mert hülyeség. A kis mellette lévő parkban tavaly valaki ember nagyságú árnyékokat rajzolt az aszfalt gyalogúton, nem tudni miért: talán a hirosimai atombomba emlékére.
Hozzászólás