Hétfőn balgán azt gondoltam, hogy szépen befejezem a pályázatírást, és kedd hajnal 3-kor ugyan szinte kész is voltam, de az anyagot magát, még nem adtam be. Nem föl, hanem be: merthogymostmár minden elektronikusan megy, online regisztráció után a beadás feltöltés útján realizálódik. Előtte konvertálni kell, meg a check-listet átfutni pontonként, meg az összes referee állapotát is leellenőrizni, aztán jöhet az upload, és legkésőbb 17.00 Brussels time-ig kell elküldeni a projekt proposalt.

Szépen elmondtam? Hát ezzel egy ideig most nem fog kelleni foglalkozni!

Ez a menet mindenesetre zsibbasztó volt, de azért enyhe büszkeséggel dőltem hátra délután tájt, s szkrolloztam a friss híreket.

Aztán ehhez sem volt kedvem.

Viszonylag jó idő volt, így felkaptam Gergőt, és elindultunk ki, anyám kertjébe. Gergő most éppen abban a fázisban van, hogy mindent mondana – 1.8 éves –, utánoz hangokat és szavakat, mert ugyan mindent el tudott már mutogatni, de most már el is akarná mondani. S amikor egyik nap már nemcsak azt mondta nekem, hogy apa, hanem rámnézett, s mosolyogva esett ki a száján, hogy „marszi”, akkor én a meghatódottságtól majd’ lefostam a bokámat.

A kert egyébként Budaörsön található, és tulajdonképpen, létezése pillanata óta egy nagyranőtt és kissé zsúfolt zöldséges és gyümölcsös. Ugyan már sok éve ház is van rajta, de ezen a helyen alapvetően semmi sem a kikapcsolódásról szólt, hanem a tengernyi teendőről. Gyerekkoromban ezért is neveztem „Munkaörs”-nek, amúgy viccesen. Cseresznyeszedés, ásás, vízhordás, metszés, komposztálás, bármimás. Minden volt. És semmi sem volt. Kamaszkoromra jutottam el odáig, hogy minden lehetséges alkalommal ellógtunk bringázni, s nézelődtünk az épülő lakótelepen, vagy az egykori barackosban rendeztünk gyorsulási versenyeket. Csak ne kelljen megint valami kertészkedési imperatívuszba beleszaladni.

Persze megvan ennek a földművelési röghözkötöttségnek is a szépsége, de, a mondottak miatt, nekem ez csak jóval később vált egyértelművé. Most, amikor már saját földünk van saját parlagfűvel, akkor örömmel metszem és vágom a gazt, s megszállottan töltök órákat a tűző napon. Hobbyzsellér – mondja erre tanult barátom. És igaza van. Egy bizonyos pontig.

Anyámtól pedig háromféle zöldbabot kaptunk, s ezért egy újragondolt zöldbabfőzelék fog hamarosan készülni: az enyhén sós vízben természetesen nem szabad sokáig párolni, hiszen roppanósnak kell maradnia, s ekkor már vele fő egy olyan 3-4 cikkelynyi fokhagyma és frissen tépett zeller, plusz petrezselyem. Viszont a habarás nem tejföllel, hanem kókusztejjel fog készülni, s némi friss kakukkfűvel (s ez talán néhány szelet gyömbérrel párosul, bár ebben még nem vagyok biztos).
Célunk tehát nem a lisztes-gipszes gyomornehezék, hanem a könnyedség, kedves hallgatóink.

Mindegy, úgy tűnik, még fáradt vagyok – jó lett volna pihenni.