1.
     Hogy Biomacsó miért biomacsó? A válasz magától adódik. No kávé, no cigi, no alkohol. Az utóbbi hónapokban egyszer ivott csak, azóta is hallgathatom: "Kellett nekem bekarmolnom, józanul sosem szedlek össze. Most meg jól itt maradtál a nyakamon…" Ha vásárol, egy lendülettel vágja kosarába magának a szójatejet, nekem a sört. (Egy a közös pont: mindketten vegák vagyunk.) Megjegyzést tesz műanyag ruháimra, reggelente jógázik. Ilyenkor én húzkodom a szőrt a hónaljából, múltkor két napra berobbant a nyaka miattam. Kerüli a társaságot, inkább magányosan túrázgat, biciklizget. Én persze vonszolom magammal, kísérővel mégiscsak elegánsabb, őt a rosszullét kerülgeti. Biomatracán kettőnk közül csak nekem nem édes az álom. Már verset is írt húgomról és rólam, Átok Karafiáth-ok címmel. Egy rím ugyancsak érzékenyen érintett: "Orsi ruhatára elég muris, importőr a sarki turis." Pár napja elém tárta: a két életmód összeegyeztethetetlen. Pedig nekem ugyancsak tetszett ez a tökéletesnek nem mondható felállás, az izomférfi és a trógeroid hölgyemény… Na mindegy, Biomacsó sértetten hallgat, én meg fuldoklom beteg magányomban. Sajna magamra is meg kell tanulnom vonatkoztatni alaptételemet: mindenki azt kapja, amit megérdemel. Például megérdemeltem azt a ganét a lakásban, amit ma kitakarítani kényszerültem. Nem volt vidám trip, azt lehet sejteni. Viszont kezembe akadt a születésnapi Bókbödönöm. A Bókbödön remek találmány. Egészen egyszerű kis doboz, amibe a vendégsereg minden egyes tagja bedob egy cetlit, amire az én egy jó tulajdonságomat vési fel. Majd mindezt valaki felolvassa, és nekem ki kell találnom, melyiket ki jegyezhette. Nem állítom, hogy mindegyik zene volt a füleimnek, de kellő távolságból (szeptember 19-én volt a nagy nap és a buli) már az olyan “bókon” is tudtam nevetni, hogy: "Szép szeme van a húgodnak."
     2.
     A humorérzék nagyon sérülékeny valami. Én az utóbbi időben egyre hanyatlom. Hahotán és a Ludas Magazinon szocializálódott lényem még magát is gyakran alulmúlja. Csak az vigasztal, hogy a mélyrepülésnek megvan az a remek tulajdonsága, hogy nem lehet beleállni aztán a földbe. Régi legkedvesebb viccem (Szereted a csokit? A büdös zoknit??!!!) után ma egész nap (sőt bevallom már hetek óta) ezen a kis felállított párbeszéden kacagtam:
     Lány: Mondd azt, hogy hatvanhat!
     Fiú: Hatvanhat.
     Lány: Seggem a szádra pattanhat!
     Fiú: Annak fele?
     Lány: Harminchárom.
     Fiú: Nyald a seggem télen, nyáron!
     Lány: Kérlek, mondd, hogy százhét!
     Fiú: Százhét.
     Lány: Bikafaszát rágd szét!
     Szegény nagybátyám, ha ezt olvasná, bizony a szívéhez kapna. Sosem felejtem el azt a verőfényes nyári napot, mikor a gimnáziumból ballagtam el. Tizennyolc évem teljes pompájában, virághalmok közepette álltam az iskola előtt, mikor is Miklós félrehívott. "Orsolya, azt hiszem, itt az idő, hogy felvilágosítsalak." – fogott hozzá. Mit mondjak, kamilláztam rendesen. Ám kíváncsi voltam a folytatásra. Monológja – melyben a férfi-nő testi kapcsolatát vázolta - vége felé megjegyezte, hogy itt az idő, hogy én is társra leljek, de "Nagyon vigyázz, kit választasz! – emelte fel mutatóujját. – Nem elég, ha a pasi gazdag, okos, és kellemes! Kell, hogy legyen humora is. Szóval nehogy olyan alakot válassz, aki azon röhög, hogy fing!" Erre belőlem kitört a röhögés. Ő csak nézett, és fáradtan legyintett: "Na, jónak beszélek…" S hogy ma még min nevettem? Ki ne emlékezne erre a klasszikusra? Szandokán, lóg a fán, számolgatja a szőrt a f???án…
     3.
     Naponta két óra német tanulás. Nagyon közel már az a január öt, mikor is kikotródom egy fél évre Berlinbe. Barátnőm, Baksa Soós Vera telefonál délután, épp onnan hazatérve. Lelkendezik, hogy az aztán a nekem való város, a Fritzek és Hans-ok mellett játszva felturbózom majd a nyelvtudásom. Jaj, csak lenne már 2004, oly lassan cirmog addig az idő. Nehezen viselek mindent, nyűgös vagyok, hajlok a mizantrópiára, stb. A naplóíráshoz se fűlik a fogam. Vérem helyett tea csorog, percenként háromszor rebegném el a végem szót. Pedig még csak este hat. Várom X.-et, hozzon rozét és cigit, mert elpusztulok.
     4.
     Egész nap nem hagynak nyugton az álmaim. Az utóbbi fél évben csak rémálmaim vannak, a lehető legvéresebb fajtából. Tegnap például az álmodtam, hogy hófehér macskák akarnak bejönni csapatostól a lakásba (földszinten lakom, ablakom alatt a kert), de nem tudnak bejönni, fennakadnak a rácson. Felriadtam éjszaka, dobogó szívvel mentem a konyhába. És ami leginkább megfagyasztotta a véremet: az ablakra valóban egy albínó cicácska simult. Egész nap vissza-visszatér ez a dermesztő kép. X. azt mondta a telefonba, hogy ez felfejthető álom: a sok fehér macska a spermiumot jelképezi, rettegésem pedig a nem kívánt terhességre fordítható le. Hm.
     5.
     Biomacsóról semmi hír. Kívánom neki, hogy egy bacchanálián forduljon fel, és darálják be bifszteknek. Előtte még áztassák be borba és töménybe, persze csak azután, hogy kellőképp beszőrösödött a körömágya.