Hogy írják rovásul arzén?

2009. január 7. - Ficsku Pál

A Gyerekgyár megjelenése után megállított a törzskávézónk előtt, üljek le vele egy ősmagyar kávéra. (Ezt nem tudom, hogy milyen lehetett, ősmagyar fröccsöt ittam.) Lefordítaná a regényemet rovásírásra. Rovásul nem tudok felolvasni belőle, mondtam.

Szokás szerint forró zuhany, aztán internet. Lezárták az ukránok a gázt. Egyedül vagyok éppen, ha a gyerekek nálam lennének, tök ideg lennék. Gázom van, különben nem lett volna a cirkóban meleg víz, amúgy is alternatív vagyok. Fűtésileg. Van olajradiátorom, az mondjuk nem fűtené be a lakást, de a nappaliban van egy ún. Eszterházy kandalló (Zsolnay gyártmány), működőképes, csak fa kell hozzá, végső esetben ott vannak a dobozok és a könyvek, vagy ha nem, lemegyek a múzeum kertbe rőzsét gyűjteni. Arany lábánál megszentelem a gallyakat, és eltüzelem a Bródyban az Eszterházyval. A naplóírás kezdetén megfogadtam, hogy rendszerezem a hiányait. A gyerekeimen és egy nőn kívül egyedül az írás hiányzik, a könyvek, a nyomdaszag, és az a magány, amikor a tó, az emmy tavam partján elolvasom a szűz nyomdaszagú könyvet. Számba kellene vennem a készülő könyveimet, valami sorrendet rakni közöttük. Van a Bőröndök, tegnap írtam róla, a tárgyalás végéig nem tudom befejezni. Három gyerekről szól, akiket cipelnek, mint a bőröndöket. Van egy mesegyár (szó szerint az, hiszen nemcsak könyv lesz, de izgalmas játék is), a Dinokkió, egy életre kelt kis hazudós dínóról szól, a gyerekek találták ki a hősöket, kedvencem az „ilyenfejű”, egy aranyos kis figura, akinek olyan feje van, amilyen utcába fordul, ha a Retek utcába, akkor retek alakú a feje, ha a Tégla utcába, akkor tégla a feje, csak arra nem tudtak a gyerekek választ adni, hogy ha a Bródy Sándor utcába fordul, akkor milyen lesz a feje. Lenne még A nyuszika, aki csirkepörkölt akart lenni című mesekönyv, ez a legegyszerűbb, két hét múlva kész lesz, aztán jönnek az ikrek, majd összezavarják az egészet. Lenne még egy könyv, három éve szarakodok vele, Móricz átiratok a munkacíme. Meg van még vagy négyszáz tárca, ami nem jelent meg könyvben, azt is össze kéne rakni. Úgyhogy lenne egy kis dolgom. Van egy kis dolgom. Emil jött a cseh fordítómtól, ha minden jól megy, amire a gyerekelhelyezési per véget ér, Prágában is megjelenik a Gyerekgyár, megjelenik az a mámor, ami a lombikbébik születéséig terjedt, aztán majd megjelenhet a Bőröndök is, egy igazi kinderhorror. Mászkálok a konyhában, a fordító kérdéseire próbálok válaszokat keresni. Összesen egy könyvet fordítottam, szlovén nyersfordításból kellett átírnom egy regényt, nem nagyon sikerült, nem vagyok tisztában a fordítás érzelmi szabályaival. Meg kell-e értenie egy fordítónak az író érzéseit? Megértheti-e? A Gyerekgyár eredetileg négy elbeszélésből álló furcsa könyv volt, a Megváltással kezdődött és a Bűnbeeséssel végződött. A feleségem megfenyegetett, hogy ha így megjelentetem, akkor feljelent, a pénzt, amit a bíróság megítél neki, a gyerekekre költi. Készítettem tehát egy turmixot, nem E/1-ben. Turmix helyett elkészítem a tenger gyümölcseit, vészesen hiányzik a hűtöm, és még van négy nap, megfogadtam a bolthiányt, abban reménykedek, valaki hoz valami ehető kaját, mindenesetre a maradék két tojásom biztonságban van, őket áldozom be utoljára. A fordítás várhat, amíg sül a tenger, a gyerekek első képeit nézegetem. Még mindig bennem van az a remegés, ahogy viszem őket az ikerinkubátorban a szülészetről a Corába, a koraszülött osztályra. Ember az aki ezt elfelejti? A fordítómat Ana Okrouhlának hívják, csak néhány kérdése van hozzám. Pl az, hogy a 44. oldalon „a köcsög lemegy kutyába”, elég durván egy meleg férfit jelent-e, akit nagyon meggyaláztak? Nem igazán emlékszem erre a részre, keresem a könyvemet, amikor eszembe jut, hogy Pesten nincs egy darab se. A prágai kiadás viszont kell, nehogy már egy köcsög miatt hiúsuljon meg. Szerencsére a litera segít (mintha én találtam volna ki a történetet), egy régi ismerősöm hív, nő, olvassa a netnaplót, megihatnánk egy kávét. Van a könyvemből nálad, kérdezem, van, mondja. Este hozza. Addig motyogom, hogy a köcsög lemegy kutyába, a köcsög lemegy kutyába. A lánnyal (bocs, nővel) egyébként akkor találkoztam utoljára, amikor német képzőművészek az Asbóth utcában felépítették a berlini fal mását, és ledöntötték. Természetes, hogy loptam belőle, szeretek műtárgydarabokat lopni. Három nagy kockát loptam el, kettőt vittem előre, leraktam, a harmadikért visszarohantam, előre vittem, aztán a másik kettőt utána. Jelenleg a berlini fal a fregolim. Este van, várom a lányt, hogy megoldjam csehül ezt a köcsög-ügyet, mosok, teregetek. Eszembe jut egy ismerősöm, a zsinagóga előtt szokot csencselni, amúgy mélymagyar, régi érméket árul, a híradókból ismerős lehet az arca mint utcai harcos. Amúgy művelt srác. A Gyerekgyár megjelenése után megállított a törzskávézónk előtt, üljek le vele egy ősmagyar kávéra. (Ezt nem tudom, hogy milyen lehetett, ősmagyar fröccsöt ittam.) Lefordítaná a regényemet rovásírásra. Rovásul nem tudok felolvasni belőle, mondtam. Röhögtünk, elváltunk, szerintem nemsokára megint látom majd a tévében. A könyvemben van egy rész, aminek fa fájdalom vegyjele az alcíme. A fájdalom periodusos rendszeréről szól. Nem tudom, hogy írják rovásul az arzént.

Ficsku Pál