Hol vagy, Kippkopp?
2007. november 26. - Marék Veronika
Miről szóljon?
Szerelemről, halálról? Istenről?
Ezek a fontos dolgok.
Mi bolygatja fel mostanában a gyerekek életét?
- 2007. november 26.
Mégis megöregszem. Jókat nevettem annak idején az idős embereken, akik folyton a vérnyomásukról beszélgettek egymással. Megígértem magamnak, hogy én SOHA nem fogom ezzel a témával szórakoztatni a barátaimat. Annyi más érdekes témáról lehet beszélgetni!
És most mégis. Találkozóra hívom régi osztálytársaimat, és nem lehet kikerülni a csípőprotézis-műtétet, a szédülést, és igen, a vérnyomás-ingadozást.
Én igyekszem csendben maradni, de ott sunyít mögöttem is a cukorbetegség gonosz pofája, amelyikről nehéz megállapítani, ijesztget csak, vagy már vidáman roncsolja a hajszálereimet.
Mindenesetre lelkiismeretesen szedem a gyógyszert, és nem veszem komolyan a diétát. Hiszen ami ízlik, az nem árthat, igaz?
Nem igaz.
Tegnap vendégünk volt, s délután megsütöttem újonnan felfedezett sütimet, az alternatív buktát.
Tésztáját a kenyérsütőgép kavarta ki, hagyományos (Horváth Ilona) recept alapján, s a gyönyörű, gömbölyű tésztát ráborítottam a gyúródeszkára. Lelapítgattam, csíkokra vágtam és felkockáztam. A kockákat beleszórtam a kivajazott
tepsibe, és meglocsoltam olvasztott vajjal. Ha darált diót is tettem volna a vajba, aranygaluska keletkezik. De az így készült sütemény megsülve szerintem olyan bukta lett, ami nincs megtöltve, s kis tányérokon mindenki maga forgatta bele a narancsszínű baracklekvárba.
Sikere volt a sütinek, vendégünk dícsérte és sokat evett belőle.
Én is.
Mint egy kiéhezett kutya, úgy vetettem rá magam, s addig ettem, ameddig bírtam.
Aztán rágni kezdett a rossz lelkiismeret, és egy óra múlva elővettem a vércukormérőt.
Uramfia, 17,8-at mutatott! A 8-as érték lett volna jó, esetleg a 10-es, de az is sok már.
Összeomlottam.
Meddig hülyéskedhet az ember ilyen felelőtlenül?
Este elhatároztam, új életet kezdek.
És most abbahagyom ezt a mesét, majd beszámolok az eredményről egy hét múlva.
Most új mesét kezdek, valóban, igazi új mesekönyvet.
Régóta dédelgettem az ötletet. A Kippkopp gyerekei című könyvben kialakul egy család, az ötösikrek meg a két szülő.
Tetszett a gondolat, hogy a nagy árvízben a szülők megmentik a kicsiket – de aztán a kicsik készítenek házat a családnak. A zöld színű levél-házikó olyan szép lett, szinte jelkép-szerű, hogy elkészítettük igaziból is, és 2006-ban nagy sikert aratott Bolognában, a nemzetközi gyermekkönyv-vásáron.
Szerettem volna folytatni a történetet.
Miről szóljon?
Szerelemről, halálról? Istenről?
Ezek a fontos dolgok.
Mi bolygatja fel mostanában a gyerekek életét?
A válás.
Vagy ha nincs is válás, az apa hiánya. Utazik, dolgozik, s nélküle kell élnünk egy ideig.
Ez az! Kippkopp eltűnik.
S a mese címe az lesz: Hol vagy, Kippkopp?
Hogy hová tűnik Kippkopp és miért, azon tovább töröm a fejem, és holnap beszámolok róla, hogy hová jutottam.
Ezen a héten össze kell állnia a történetnek – és ez a legizgalmasabb része a munkának.
Mert mesét írni igazán nem könnyű, sőt, nagyon is nehéz.
Meglehetősen szorongok, előre is.
De oldja szorongásomat a jó hír: tegnap voltak a romániai választások az Európai Parlament képviselőiről, és szívből örülhetünk, hogy a magyar nemzetiségű szavazók rendkívül magas részvételi arányával Markó is, Tőkés is bekerült a küldöttek közé, sőt, harmadikként Frunda György is.
Reménykedjünk.
Hozzászólás