Sűrű hóesésben folytatom fejtegetésemet a „holokauszt” szóról. Remélem, észrevették, hogy tegnap még „holocaust” alakban szerepelt a naplóbejegyzésem élén.  Ez a szó angol írásmódja, ezt az angol szót vettük át, számos más nyelv társaságában, a „holokauszt” tehát angol jövevényszó a magyar nyelvben. Nem görög, mint ahogy – tudván a Septuagintában, azaz a görög nyelvű Bibliában előforduló „égő áldozat” értelmű „holokausztosz” szóról – sokan makacsul kötik ezt a szókészleti ebet az etimológia karójához. Egyébként az angolba sem a görögből került át, hanem a középkori francia nyelvből; s még oda sem a görögből, hanem a latin bibliafordításból, a Vulgatából. Oda viszont, megnyugodhat végre mindenki, a görögből.

Viszonylag új magyar szó tehát a „holokauszt”, ezért talákozhatunk vele a Bakos-féle Idegen szavak és kifejezések szótárában, amely – címével ellentétben – nem idegen szavakat tartalmaz (ezek a latin, a görög, a német, az orosz, a japán és a gudzsarati szótárban találhatók), hanem olyan magyar szavakat, amelyek szaknyelviek, csoportnyelviek, tolvajnyelviek, stb., azaz nincsenek általános használatban. (Szemben például az „asztal” szóval, ezt mindenki használja. Noha – szláv jövevényszó lévén – szintén idegen szó, csak hát jó régi. Ma már tehetetlenek vagyunk, Szent István király idején kellett volna lángpallossal kiűzni paradicsomi tisztaságú nyelvünkből.) Továbbá tartalmaz (gyakran nemzetközileg használt) műveltségszavakat is a Bakos-szótár, olyan magyar szavakat, amelyek jelentésének az ismeretéhez – szemben, ismét, az „asztal” szóéval – bizonyos fokú speciális tudás szükséges, azaz jelentésüket külön erőfeszítéssel kell megtanulnunk, például éppen a Bakos-féle szótárból.

Ilyen műveltségszó a magyar nyelvben a „holokauszt”. Hogy mikortól az, arra éppen a Bakos-szótár szolgál érdekes eligazítással. A „holokauszt” szó ugyanis nem található meg benne, csupán a „holokausztum” szerepel, azaz a latin szóalak (miért-miért nem „görög” megjelöléssel), az eredeti, bibliai jelentésében: „1. (égő) áldozat 2. felajánlás, engesztelő áldozat”. Ám a szótár későbbi kiadásai fontos kiegészítéseket tartalmaznak: így az 1989-es kilencedik kiadás függelékében, más nyelvi újdonságok, a „hard rocker”, a „hardware (magyarosan hardver)”, a „heavy metal” és a „HI-FI torony” társaságában már ott találjuk (még angol írásmóddal) a „holocaust” szót, „angol” eredet-megjelöléssel, és immár elsődlegessé rögzült, általánosan használatos jelentésében: „emberek, főleg zsidók tömeges elpusztítása, nagyrészt gázkamrában a német fasizmus idején”.

Hihetünk a szótár tanúságának: a „holokauszt” szó a nyolcvanas évek végén már „bent van” a magyar nyelvben. Akkoriban még magyarázatot igényelt: emlékszem, amikor szó a nyolcvanas években egyre gyakrabban bukkant fel a publicisztika nyelvében és a médiában, sokan, köztük koncentrációs táborokat megjárt emberek, tőlem kérdezték, hogy tulajdonképpen mit is jelent. A kilencvenes években azután szilárdan meggyökerezett, ekkor már nem illett rákérdezni a jelentésére (lehet, hogy közben mindenki megtanulta, mit jelent?), s 2000 után magyar helyesírású alakját is megkapta – én legalábbis úgy emlékszem, hogy a kétezres évek elején írott cikkeimben kezdték el a korrektorok a „holocaust”-ot „holokauszt”-ra javítani. Ma már persze én is így írom: magyar szót, magyar helyesírással.

A szót tehát, erre is a szótár a tanú, annak új, rögzült elsődleges vagy szó szerinti jelentésében, „náci népírtás”, „zsidó vészkorszak”, „soah” értelemben vettük át. Tegnap jeleztem, hogy szakszó-szerűséggé, terminus technicussá vált, azaz elsődleges jelentése ellenáll a szabadabb metaforizálásnak. Vannak persze kézenfekvő jelentésátvitelek, ilyen például a „roma holokauszt” kifejezés. Igaz, a szó retorikai ereje igencsak csábító: az elmúlt években találkozni lehetett például a „palesztin holokauszt”, vagy a „székely holokauszt” kifejezéssel is. De az átvitel ma már mindenképp szűkebb határok közé van szorítva; a vizitdíj legmegveszekedettebb ellenlábasai sem nevezték az intézkedést „egészségügyi holokauszt”-nak. Angolul is ez a helyzet: Amanda Cross amerikai krimiszerző a The James Joyce Murder (A James Joyce-gyilkosság, 1967) c. könyvében a szót „lázas sürgés-forgás” értelemben használja; az egyik szereplő a konyhában lelkesen ügyetlenkedő kétbalkezes férfiak láttán úgy érzi, hogy „a férfiúi tevés-vevés valóságos holokausztjának a kellős közepébe” csöppent. Ha ma írná a krimit, nyilván nem használná ezt a metaforát.

Mint ahogy magyar meteorológus sem utalna az odakint zuhogó hóra avval, hogy „valóságos időjárási holokauszt elébe nézünk”. Ez csupán kisebbfajta kellemetlenség, ilyen retorikai nagyágyúval nem szabad, de nem is lehet lőni rá, a nyelv, ahogy mondani szokás, nem engedi. Kellemetlenségnek viszont kellemetlenség: épp most mondtunk le egy vacsorameghívást. Vendéglátóink hegyen laknak, nem tudnánk feljutni hozzájuk.

Holnap jön az utolsó netnapló-bejegyzésem. Miről szól majd? Az Amanda Cross-krimi címe nomen est omen: a sors is úgy akarja, hogy James Joyce legyen a búcsútéma. És még a „holokauszt”-ból is maradt egy kevés; ha már belekezdtünk, merítsük ki, amennyire lehet.