Ma hajnalban hazafelé jobbnak láttam, ha beállok a benzinkúthoz. A szeszgyárnál egy rendőrautó húzott el mellettem. Nem a két gramm kokain miatt álltam meg. Amiatt nem aggódtam. De éreztem, hogy történhet valami. Valami rossz. Hogy muszáj megállnom ennél a benzinkútnál. Még ott lüktetett bennem a Korcs szerelmek, amit Szilviával néztem meg néhány órája. Egyéjszakás kaland. Furcsa választás. Azt mondta, az anyja csak később ér haza. Dolgozik. A férje meg valami legénybúcsún van. Ő meg gyógyszerész. Azt mondta. Vörös volt, mint az első vörös nő a földön. Amúgy a film arról szól, hogy minden körbeér. Hogy a véletlenekből csúnya dolgok kerekedhetnek. Ebben megegyeztünk. Aztán szippantottunk egy kis kokaint. Szexeltünk. Ilyenek.

A benzinkúton vettem egy doboz cigit. Lassan. Hogy elkerüljön a balsors. Amíg a kútnál állok, biztonságban vagyok. Erre gondoltam. És Szilviára. Ma láttam először. És utoljára. Nem lesz itt gond. Pedig a balsors ott várt rám az árokban, a kúttól ötszáz méterre. Egy Suzuki. Egy zöld Suzuki volt.

A kocsitól nem messze egy nő kóborolt a fagyott szántásban. Agyrázkódás. Nyilvánvaló. Öt perccel azután hogy rátaláltam, a véres arcú nő ott ült a kocsimban, és bólogatott, jó neki a Portishead. Azt mondta, a zene megnyugtat. Fázik. Azt mondta. Beindítottam a motort. Bekapcsoltam a klímát. Milyen szép az éjszaka. Ezt mondta, és még azt, hogy ne ijedjek meg. Hogy ő itt a körzeti orvos. Felszakadt a homloka. Mondtam. Hiába adagoltam a pézsét, csak folyt a vér. A homlokából. Az orrából. A füléből. Ő meg hajigálta a véres zsebkendőket a műszerfalra. A padlóra. Teljesen kész volt. Baszki. Ha láttátok volna.

Megkért, hogy keressem meg a szemüvegét, meg a mobilját. Üvegszilánkok. Az ülések szétcsúszva. Vércseppek. A szemüveg a gázpedál alatt. Véres. A mobil a hátsó ülésen. Véres. Szaladtam vissza a kocsihoz. Azt mondta, nem kellett volna hívnom a mentőket. Remegett a keze. Képtelen volt tárcsázni. Megkért, hogy hívjam fel a vejét. A Rolandot. Így van benn a telefonban: Roland.

Roland tíz perc alatt a helyszínre érkezett. Szilviával. Basszus. Szilvia még mindig szipogott. A kóla miatt. Gondolom. Rám nézett, de nem köszönt. Egy órája váltunk el. Bazmeg. Ilyen nincs. Szépen bemutatkozott. Ahogy illik. Renáta.

A mentő és a zsaruk egyszerre értek ki. Kék és piros fények villogtak a szántóföld barázdáin. Most már minden rendben. Gondoltam. Most már nem lesz baj. Anyu jól van, azt mondta a lány. Csak kisebb sérülések. A rendőr felvette az adataimat. Aztán elengedett. Visszabattyogtam a kocsihoz.

Lekezeltem Rolanddal. Renáta sírt. Leeshetett neki, hogy rosszabbul is végződhetett volna. A csillagos ég felettem, és az erkölcsi törvény bennem. Ezt beírom a naplómba. Ezt az éjszakát. Egy percet nem aludtam azóta.

Reggel elvittem a kocsit a kézi mosóba. Rámutattam a műszerfalra. Hozzá nem nyúlok. Mondta a srác. Én se. Mondta a másik. De a belső mosás. Az lenne a lényeg, baszki. Mondtam. Kívül megcsináljuk. Plussz ingyen viasz.

A reggeli napfény átütött az autómosó párás üvegén. A szürke és zöld slagokat néztem. A keféket. A vödröket. Hát legyen. Mondtam.