hirdetés

Intenzív figyelem

2008. október 1. - Füzi László

A mai kor egyik kulcskifejezése egyébként éppen a hálózat, a kifejezéssel az egyre növekvő tartalommal bíró világhálóra és a legkülönbözőbb tevékenységek hálózatba szerveződésére is utalok. Messzire vezet ez, de most, hogy a magam ráérő idejében éppen Castellsnek Az információ kora című munkáját olvasom, megkerülhetetlen, hogy eszembe jusson.
hirdetés

Ezzel a kifejezéssel szabadszállási estünkön találkoztam, s akkor gondolkdjon az, aki ezzel egyáltalán foglalkozik, kilépés-e ez a szerkesztői munkából, vagy nem, szerintem nem, s bár azt ígértem, hogy csak a kilépésekről írok, mégsem tudom megtenni, hogy Szabadszállásról ne írjak. Ritka település, az egyetlen, amelyikhez Petőfinek és József Attilának is nagyon erősen köze volt. A városban ápolják ezt a hagyományt, a József Attila-évfordulón, akárhogyan is nézem, már több mint három éve ennek, felújították József Attila nagyapjának a házát, picike tanyáját, a Dörmögőt, ahogy immáron a házat is nevezik. Ott voltam az avatáson, utána József Attiláról beszélgettünk – most Petőfiről való beszélgetésre hívott bennünket Török László. A teremben ötven érdeklődő, nyitott ember, Lacinak pedig nem lehet ellenállni, nem először tapasztalom, hogy mindent olvas, mindent ismer – most a ráérő idővel foglalkozó nyári számunkról kérdez bennünket, s persze a ráérő időhöz való viszonyunkról. A számban Molnár Csaba írókkal, filozófusokkal, rendezőkkel, zeneszerzőkkel készített interjúkat, az interjúk egzisztenciális mélységből hoztak fel mondatokat, ahogy első olvasásukkor éreztem, mindenki az élet megélésének módjáról beszélt. Arról, hogy hogyan éli meg az ember a maga életét, vagy arról, hogy hogyan kellene megélnie. Laci is így, erre utalva tette fel a kérdéseit, s mondtuk a magunk válaszait. Buda Feri a laptopját elővéve olvasta fel azt, amit erről gondolt. Aztán játék következett, ilyet sem tett velünk még senki, Laci játékra szólít bennünket – Simonffy Andrásnak az „író-olvasó találkozókról” írt elbeszélésében sem szerepelt ez a módozat - , itt azonban helyén van minden. A Petőfiről készült dagerrotípiát nézzük, jellemvonásokat kell mondanunk a kép láttán, mintegy egy induló dráma drámapedagógiai játék bevezetőjeként, nekem pedig eszembe jut Szentmártoni Szabó Géza tanulmánya erről a dagerrotípiáról. A kép történetét ismertem, legalábbis Várkonyi Nándor munkáiig. Most, egy íróportrékat bemutató kiállítás megnyitójára készülve bukkantam rá a neten Szentmártoni Szabó tanulmányára. A képet a legjobb Petőfi-ábrázolásnak tudjuk, nagyon szeretem én is, a leginkább érintett, Petőfi viszont nem szerette, a való hazug másának látta, s ahogy Szentmártoni Szabó Géza írja, eldugta a fényképet, úgy, hogy az csak 1868-ban került elő. A kép elkészültéig csak idealizált rajzok készültek róla, neki akkor, feltehetően 1845-ben, kellett szembenéznie a realitással.
    Ahogy haladunk előre a Petőfiről való beszédben, Buda Feri felidézi az 1957. júliusában az állampusztai műintézményben tartott Petőfi-megemlékezést, ezt az intézmény parancsnokai rendelték meg a raboktól. Abszurd, a rabok a világszabadság költőjére emlékeztek…
   Másfél-két órát beszélünk, megidéződik Lukácsy Sándor felejthetetlen alakja, sajátos észjárása, s az is, amit Petőfi forradalmiságáról, „ideológiájáról” mondott, a figyelem végig töretlen. Aztán a beszélgetés szűkebb körben folytatódik, érezni, hogy Laci valóban mindent olvas, a Láng Gusztávval készített interjúkat említi, s persze, jönnek az anekdoták is…
    Az ilyen estek, akkor is, ha mi rendezzük, mindig kiragadnak a hétköznapi világból, a beszélgetés idejére mintha egy másik szférába lépnénk át, s az embereknek érezhetően szükségük van erre. Nekünk is, nekem is, ilyen vagy olyan szereposztásban, az újságban viszont azt olvasom, annyi más mellett, most éppen a kisebb könyvkiadókról, hogy bajban vannak, mint egyébként eddigi létük minden pillanatában bajban voltak, mert a nagy könyvterjesztő hálózatok kizárják őket  a piacról. Az egyik felsejlő kitörési lehetőségnek a hálózatosodás tűnik, de ha hálózatba tömörülnek, ezt már én teszem hozzá az eddigiekhez, nem uralkodik-e el rajtuk az a magatartás, amelyik a mostani hálózatokat is jellemzi? A mai kor egyik kulcskifejezése egyébként éppen a hálózat, a kifejezéssel az egyre növekvő tartalommal bíró világhálóra és a legkülönbözőbb tevékenységek hálózatba szerveződésére is utalok. Messzire vezet ez, de most, hogy a magam ráérő idejében éppen Castellsnek Az információ kora című munkáját olvasom, megkerülhetetlen, hogy eszembe jusson. Castells könyve alapkönyv, foglalkozni kell vele, s vitatkozni is, mert a realitásokhoz kötődve egyetemes látomást vetít elénk a hálózati társadalomról. Leegyszerűsítve: egyedüli világmagyarázatot ad, ez pedig mindig leegyszerűsítésekhez vezet. De most még nem is a könyvről beszélek, hanem a számítógép elterjedéséről. Tegnap este Buda Feri bekapcsolta a laptopját, az egyik írásának az éppen a beszélgetéshez kapcsolódó részletét a „gépből” olvasta fel. Reggel, mielőtt a literára kattintottam volna, már e-maileket olvashattam a „naplómmal” kapcsolatban, ha valamire kíváncsi vagyok, a könyvtári katalógusok helyett már én is a kereső programba ütöm be az aktuális címszavakat, mindig találok olyan utalást, amelyek segítségével aztán a könyvtárakban is elindulhatok. A számítógépnek és a világhálónak ez az elterjedése Magyarországon az életem jóval harmincon felüli részére esett, emlékszem, a pauszra való nyomtatás lehetőségét a nyomda nem hitte el nekem, pedig a Jelenkornál, éppen a most a kis kiadók ügyében megszólaló Csordás Gábornál már láttam ezt a gyakorlatot. Azóta gyakorlatilag minden alkalmazási területen, az egészségügytől kezdve minden elképzelhető részterületig általánossá vált az alkalmazása, a Petőfi-dagerrotípia kapcsán a világhálón talált dolgozatában Szentmártoni Szabó Géza is azt írja, hogy jól kidolgozott szoftverrel „a dagerrotípia, a róla készült jó fénykép és a hologram Barabás rajzával, a Mezey József valamint az Orlay Petrich Csoma által festett képekkel is összehozható, s így akár szembe vagy profilba is elfordítható mozgóképet is elő lehetne állítani.” A digitális technika nyilvánvalóan technika, s ha csak technika, már akkor is társadalmat átalakító erővel bír. Castells említett könyvében ebből indul ki, s az új technika mozgása révén átalakuló társadalmat írja le. Azt hiszem, innét folytatom majd…

Füzi László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.