Ez a naplóírás sem könnyű kenyér. Utoljára kamaszkoromban írtam naplót arról, hogyan pusztulok el és őrülök meg nagyon rövid időn belül. Erről most is írhatnék, kár, hogy senkit sem érdekel, sőt, már engem sem. Engem, bevallom, a történelem érdekel.
Tegnap a Ráday utcáról a Kálvin tér építési sikátorára kanyarodva majdnem nekimentem az elmerülten telefonáló Kun Miklós történésznek. Egyre jobban hasonlít Kun Bélára, a nagyapjára. De önmagáért is érdekes számomra: senki sem tud olyan tárgyilagosan beszélni a KGB-ról, mint ő. Imádom hallgatni.
Hát igen, nehéz úgy írónak lenni, hogy a történelem érdekel, és nem az irodalom, de talán nem lehetetlen. Egy finn szakos évfolyamtársnőm világította meg számomra, hogy hol követi el az ember a hibát: ha szeretünk olvasni, azért még nem kell magyar szakra jelentkezni. (Ő elkövette ezt a tévedést, de később nyelvész lett.)
Én nem jártam magyar szakra, így tanúsíthatom, hogy olvasni mindenhol lehet. Sokkal tartozom a finn és angol szak által hozzáférhetővé vált olvasmányoknak: a finn irodalom azt mutatta meg, hogy a női írás magától értetődő, angolul pedig az engem igazán érdeklő ismeretterjesztő szakmunkák álltak, állnak rendelkezésre.
Például Puskin életrajza. Hogy én soha nem tanulok meg oroszul, az garancia. A szláv nyelvek közül a lengyelnek mentem neki évekkel ezelőtt, de beleszakadt a körmöm a duális meg nemek szerinti ragozásba, így különféle fogadalmakat tettem, hogy miféle kedvező körülmények fennállása esetén folytatom majd a tanulmányaimat. Pedig csipázom a lengyeleket. Az orosz medvétől félek, az orosz írókat csodálom.
Puskint is. Régóta érdekelt az az ominózus párbaj, amely az afrikai felmenőkkel büszkélkedő költő végzetét okozta. Akinek devizában van a bankhitele, és az utóbbi másfél évben többször erősen leizzadt, az ne olvassa Puskin életrajzát, mert a házassága után főleg azon kellett agyalnia, hogy honnan vesz fel kölcsönt, és miből fizeti vissza. Talán ezért fakadt a levelezésében olyan megnyilvánulásokra, hogy a törvényes punci beszippantja a fejet, a házasság kasztrálja az elmét.
Natalja a csini-cuki fajtából való szépség volt, a cári udvarban is nagy sikereket könyvelhetett el. Sok ok akadt féltékenykedésre, de a legfőbb okot d’Anthès, egy francia kalandor szolgáltatta, aki egy tekintélyes holland diplomatával érkezett a városba. Viszonyuk különleges jellegére utal, hogy később, az affér után halálukig együtt éltek. De d’Anthès-t a maga részéről a nők is érdekelték, és mániákusan körözött Natalja körül, aki volt annyira butácska és hiú, hogy adta alá a lovat. Azonban jelentékeny sikerrel nem járt a francia, így kárpótlásul elvette feleségül Natalja egyik lánytestvérét, tehát sógorságba került Puskinnal.
A bajkeverő pár hónapig elvolt ifjú nejével, aztán újra támadásba lendült. „Le pédicure prétend que votre cor est plus beau que celui de ma femme” – ilyen és ehhez hasonló szellemességeket lövellt magából d’Anthès, és ebben az a szellem, hogy a franciában a cor (tyúkszem) és corps (test) szavak hasonlóan ejtendőek, így amikor a pedikűrös azt állítja, hogy Puskin nejének szebb a tyúkszeme, mint d’Anthès nejének, ezáltal testük szépségében is különbséget tesz. Csak egyet tudok érteni Puskinnal: az ilyen született jófej görényeket ki kell végezni, méghozzá haladéktalanul. Puskin egy ponton tényleg elvesztette a türelmét, de sajnos a párbajban olyan sérüléseket szerzett, amelyekből már sohasem gyógyult fel.
Olyan mérhetetlen adósságot kellett hagynia nejére és apró gyermekeire, hogy bár megváltás lett volna a halál, aggodalmában a haldoklástól is elment a kedve. Akkor nyugodott meg kissé, amikor Miklós cár levélben értesítette, hogy Puskinát és a kis csemetéket gondjaiba veszi, sajátjaiként támogatja (Natalja állítólag később a szeretője lett). Na, akkor Puskin végre elszánta magát.
Natalja hisztériás rohamában Puskin nevét kiáltozva borult a holttestre. Becézgette, bocsánatáért könyörgött, rázogatta, hogy választ kapjon. De már késő volt: a testből elszállt minden élet.
Pont jókor, mert már alig várom, hogy mehessek a barkácsáruházba, és a hőlégbefúvó pisztolyok között válogathassak kedvemre.

Szécsi Noémi